Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
A Twitter internetes közösségi portál székháza San Franciscóban 2022. október 28-án. A vállalat október 31-én este bejelentette, hogy Elon Musk amerikai üzletember lett a Twitter új vezérigazgatója, ezzel egyedül látja el a cég teljes igazgatását.
Nyitókép: MTI/AP/Jeff Chiu

Menekülnek a dolgozók a Twittertől

Bezárt a Twitter kaliforniai főhadiszállása, miután több ezer dolgozó mondott fel az új tulajdonos, Elon Musk kemény feltételei miatt. A világ leggazdagabb embere keményhangú emailben adott ultimátumot az amúgy is hajszolt kollégáknak: még többet túlórázzanak az új Twitter sikeréért.

Elon Musk azt követelte, hogy az alkalmazottak írjanak alá egy fogadalmat, hogy „keményen, hosszú órákat dolgoznak majd”. Úgy tűnik azonban, hogy több ezren mondtak nemet, és ez a tény már a cég és a mikroblog-platform működését fenyegetheti.

Péntek hajnalban érkezett a hír, hogy a vállalat ideiglenesen bezárta irodáit a dolgozók előtt. A közösségi médiában aktív felhasználók pedig elkezdték kongatni a vészharangot, búcsúzni a Twittertől és jelezni, hogy más platformokra vándorolnak át.

A távozó dolgozók között sok olyan mérnök is van, aki a hibák kijavításáért és a szolgáltatáskiesések megelőzéséért felelős. Mindez kérdéseket vet fel a Twitter stabilitásával kapcsolatban. Elon Musk és a hozzá hű kemény mag pedig olyan megalázó lépésre kényszerülhet, hogy vissza kell édesgetnie néhány, gyakorlatilag kirúgott fejlesztőt.

Érezve, hogy a vártnál nagyobb volt az aláírást elutasítók száma, Elon Musk enyhített az egy héttel ezelőtt kiadott, a munkahelyre való visszatérésre vonatkozó utasításán, és csütörtökön közölte az alkalmazottakkal, hogy

engedélyezik számukra a távmunkát,

ha a vezetőik azt állítják, hogy "kiválóan dolgoznak".

A Twitter később e-mailben bejelentette, hogy hétfőig bezárja irodaházait és letiltja a dolgozók belépőkártyáit – írta a The New York Times.

Egy belső forrás szerint csütörtök este lassulni kezdett a Twitter-app alkalmazottak által használt verziója. A forrás azt is megkockáztatta, hogy a nyilvános verzió az éjszaka folyamán összeomolhat – írta a Guardian. Ez ugyan nem következett be, de a webes szolgáltatások kimaradásait figyelő DownDetector weboldal arról számolt be, hogy

jelentősen megugrottak a felhasználói jelentések az oldal problémáiról.

A BBC technológiai tudósítója megjegyezte, hogy Elon Musk keménykedése nyomán fejlesztőcsapatok nélkül maradt a Twitter, és hogy nem lesz elég ember, aki ki tudná javítani az üzemzavarokat. Becslései szerint a korábbi, körülbelül hétezer alkalmazottból 2-3 ezer maradhatott a cégnél.

A hivatalos amerikai kormányzati fiókok lépéseket tettek, hogy a polgárok más platformokon tudják elérni bejelentéseiket.

Elon Musk közben – tweetekben – élcelődött a helyzeten. Pénteken mémeket posztolt, és gúnyosan kommentálta a félelmeket, hogy megszűnhet a Twitter.

Korábban Elon Musk találkozott néhány vezető alkalmazottal, hogy megpróbálja meggyőzni őket a maradásról – mondta egy jelenlegi és egy nemrég távozó dolgozó a Guardiannek.

A Twitter, amely a kommunikációs csapatának számos tagját elvesztette, nem reagált a megkeresésre.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszélt az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×