Egymást érik azok az elemzések, amelyek az ukrán határon kialakult helyzet tágabb összefüggéseit vizsgálják, és többnyire arra a következtetésre jutnak, hogy bár katonai értelemben az orosz csapatfelvonulás látszik fenyegetőbbnek, ám politikai hozadékában mégis a nyugati katonai szövetség nyert többet az eddigi fejleményeken.

A nevesebb elemzők közül a sort a hétvégén Robert Gates, korábbi amerikai védelmi miniszter nyitotta, aki George W. Bush elnöksége idején 2006-2011 között állt a Pentagon élén, előzőleg 1991-1993-ban, az idősebb Bush elnöksége alatt a CIA elnöke is volt. A szombati Financial Timesban közölt cikkében úgy vélte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elszámolta magát és politikai döntéseinek hozadéka inkább a Nyugatnak kedvez.

„Az Ukrajna irányába mutatott fenyegető orosz fellépés galvanizálta a NATO-t, megerősítette létének értelmét”

– érvelt írásában Gates, majd hozzátette: a moszkvai politika végeredményben csak „még inkább oroszellenessé tette az ukránokat, Ukrajnát pedig még jobban a NATO felé terelte”.

Ez a gondolatmenet aztán számos további elemzésben is visszatért. A brit Paul Taylor, aki sokáig a Reuters európai irodáját vezette, s jelenleg a brüsszeli Politico külső szenior szakértője, ugyancsak azt emelte ki, hogy az ukrán válság a korábbiaknál jobban NATO-elkötelezetté tette az európai tagországokat. Nagyobb köztük biztonságpolitikában az összezárás, mint az utóbbi időben bármikor – senki sem akar kedveskedő gesztusokat tenni egy nagy ország elnökének, aki éppen százezer katonát von össze valamely ország határán.

Mindezzel egyúttal „friss étvágyat is gerjesztettek más országok számára is a NATO-csatlakozásra” – mutat rá a szerző, utalással Finnországra és Svédországra.

További fontos vonása a kialakult helyzetnek, hogy visszarángatta az Egyesült Államokat az európai térfélre,

holott két egymást követő elnöke is Ázsia – kiemelten is Kína – felé kezdte átállítani „Amerika stratégiai fókuszát” – érvelt a továbbiakban írásában Paul Taylor.

Ami a NATO-tagság vonzóbbá válását illeti, a Financial Times idézte a svéd Anna Wieslandert az Atlanti Tanács észak-európai igazgatóját, aki szerint jelenleg az orosz elnök politikája „nyomja Svédországot és Finnországot a NATO-tagság megfontolása felé”. Vagis ha nincs biztonsági fenyegetés a levegőben, a védekezés kérdése sem fontos, akad helyett sürgetőbb éppen elég. De ha megjelenik a külső fenyegetés érzete, a prioritások is átértékelődnek – mutatott rá.

Amihez a brit lap tudósítója még hozzátette, hogy bár a finn kormány miniszterelnöke a napokban visszafogottan reagált egy esetleges finn NATO-csatlakozási kérelemről, azért közben sokan úgy vélik, hogy – helyi tréfával élve –

Finnország „már csak egy szaunányira van” attól, hogy belépésért kopogtasson.

Említett elemzésében Taylor egyúttal azt valószínűsítette, hogy a NATO júniusi madridi csúcstalálkozóján – ahol több évtized után most esedékes új szövetségi stratégiai koncepció elfogadása – a fejlemények fényében a korábban várttól eltérő irányt eredmény születhet. Az „orosz fenyegetés” képe ismét előtérbe kerülhet, háttérbe szorítva az elmúlt évek olyan prioritásait, mint terrorizmus elleni küzdelem, a válságkezelés, vagy afganisztáni meg iraki „stabilizációs missziók” indítása.

Ennek egyébként ugyanúgy következménye lehet további NATO-eszközök és egységes kelet-európai telepítése, mint az, hogy a leendő új NATO-főtitkár nem a tradicionálisan „párbeszédet és együttműködést” pártoló országok valamelyikéből, hanem – előre láthatóan brit, amerikai és nem kis részt lengyel meg balti nyomásra is – az „oroszokkal” szemben kemény vonalat hirdető „atlantisták” közül kerül majd ki – mutatott rá a Politico szakértője.

A brüsszeli Euractiv mindeközben rövid interjút közölt Olga Sztefanisinya ukrán miniszterelnök-helyettessel, aki nem kevés aggodalommal szólva „igen valószínűtlennek” nevezte, hogy miután az orosz kormány ennyi katonát a térségbe vezényelt, most egyetlen paranccsal egyszerűen visszarendelik majd őket.

Aminek fényében Sztefanisinya

erőteljesebb elköteleződést szorgalmazott Ukrajna irányába a NATO-tól.

Mint fogalmazott, Kijevben nagyra értékelik, hogy az atlanti szövetség „erős egységben” reagált az orosz követelésekre, így például kizárták a NATO tagsági nyitottságának a megkérdőjelezését. De Ukrajna azt szeretné, ha egyértelműbb lenne, hogy mik lehetnek a következő lépések (egy leendő szövetségi tagság eléréséhez) – tette hozzá.

Megfigyelők emlékeztetnek, hogy a NATO 2008-as bukaresti csúcstalálkozón Ukrajna és Grúzia ugyan nem kapta meg a tagság előszobáját jelentő akciótervet, de a tagállamok megerősítették, hogy felkészülésük után mindkét országot befogadják a szövetségbe. Ennél konkrétabb megfogalmazás azonban azóta sem született, és kijevi kormánykörökben most láthatóan abban bíznak, hogy a jelen válság körülményei között ebben is bekövetkezhet elmozdulás.