Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Tálib fegyveresek járőröznek Kabulban 2021. augusztus 18-án. Három nappal korábban a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztán, miután a lázadók harc nélkül behatoltak az afgán fővárosba és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket.
Nyitókép: MTI/AP/Rahmat Gul

Csíki Varga Tamás: cukiságkampányba kezdtek a tálibok

Igyekeznek mutatni, hogy a korábbinál enyhébb szabályok mentén irányítanák Afganisztánt – mondja Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Intézetének tudományos munkatársa. Azt azonban nem lehet tudni, hogy ez valóban így lesz-e, teszi hozzá a szakértő.

Csiki Varga Tamás megfogalmazása szerinte momentán egyfajta menedzselt átmenet látható Afganisztánban, hiszen a tálibok is abban érdekeltek, hogy ne a káosz domináljon. Leginkább azért, mert a hatalmuk megszilárdítása mellett szeretnék kivívni valamilyen formában a nemzetközi elismerést is.

Miközben

a nemzetközi közösség egy politikailag stabil, lehetőleg minél inkluzívabb berendezkedést szeretne látni Afganisztánon belül.

A fentiekhez illeszkedően – folytatta a szakértő – az elmúlt órákban annyiban pozitív fejlemények tapasztalhatók, hogy például az a fajta fejetlenség, ami a Hamid Karzai Nemzetközi Repülőteret az elmúlt néhány napban jellemezte, lecsöndesedett. Jelenleg az amerikaiak biztosítják katonai erővel a légikikötő működését, miközben az odavezető utakat a tálibok ellenőrzik, próbálva menedzselni az evakuációt. Ráadásul

a tőlük megszokottól eltérően engedékenyebb, békülékenyebb, kompromisszumképesebb nyilatkozatokat tesznek.

Azonban mindez nem jelent egyértelmű előrejelzést a következő fél év politikai és egyéb berendezkedésére vonatkozó tárgyalásokra – hívta föl a figyelmet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos munkatársa.

Csiki Varga Tamás egyetértett azzal, hogy az amerikai, illetve a nyugati államok félelmeivel szemben a tálibok szinte mindenre ígéretet tesznek, mint például, hogy nem lesz semmiféle megtorlás, nem fogják a nők jogait különösebben korlátozni, és a média is szabad dolgozhat majd az országban, azzal együtt, hogy ezeket csak a későbbi tapasztalatok fogják igazolni. Mind mondta,

nagyon tudatos médiakampányban építik úgymond az „emberarcú” emírség képét,

amiben nagyon fontos szerepet töltenek be a nemzetközi közösséget, azon belül is elsősorban a nyugati részét foglalkoztató, például a nők jogaira vonatkozó ügyek. Tehát a nyilatkozatok és a közösségi médiában közölt tartalmak a politikai elismertségük és legitimitásuk megalapozását szolgálja, akár az afgán társadalmon belül is.

A szakértő megjegyezte,

akadt példa olyan „cukiságkampányra”, amely során a korábbi tálib fegyveresek vidéki vurstlikban szórakoztak, kikezdve azokat a média toposzokat, amik arról szóltak, hogy korában betiltották például a papírsárkányokat.

Vagyis a nagyon szigorú, konzervatív, az emberek mindennapjait korlátozó rendelkezéseket igyekeztek narratívában ellensúlyozni, azt mutatva, hogy amit képviselnek az egy elfogadható, emberközpontú, bár liberálisnak nem mondható, de megengedőbb jellegű tálib kormányzás, mint ami 2001 előtti volt. „Hogy ez valóban így fog-e maradni, azt csak később tudjuk megmondani.”

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Intézetének tudományos munkatársa úgy véli, a kulcskérdés az lesz, hogy működő államot tudnak-e kialakítani a tálibok. Nem is véletlen, hogy igyekeznek egyfajta bizalmat és nyugalmat kialakítani azokban, akik az államot működtették azzal, hogy az egyik korai üzenetük az volt: maradjanak a helyükön az államigazgatásban dolgozók. Hiszen attól függetlenül, hogy politikai vezetésváltás van, az afgán államot valamilyen formában működtetni kell. „Tehát ez a része elképzelhető, hogy működni fog, ha a tálib kormányzás nem fordul erőszakossá.” Az viszont más kérdés, hogy gazdaságilag ez mennyire lesz fenntartható – tette hozzá Csiki Varga Gergely, emlékeztetve arra, hogy a nemzetközi szervezetek behúzták a kéziféket, és a segélyezés különböző csatornáit elzárták, és egészen addig nem is fogják megnyitni, amíg nem látható a gyakorlatban a tálibok teljesítménye.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×