Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
318.83
bux:
143216.48
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Pixabay

Sötétedés után nem merészkednek az utcára a lakók Buda felkapott részén

Elvadult a helyzet a vaddisznók miatt az Istenhegyi út környékén.

Sötétedés után már nem igazán mernek kimenni a házukból az Istenhegyi út környékén élők. Az egyik társasház melletti kertet ugyanis ellepték a vaddisznók – írja a Metropol. A helyzet fokozódott, mióta az egyik egyednek utódai születtek, állítólag olyan társasház is van, ahol a gangra sem mennek ki, ugyanis az urbanizált vaddisznók bemerészkednek oda is. Mindez megnehezíti a környéken élők életét, de nem ez a legnagyobb problémájuk, hanem az, hogy nagyon aggódnak, hogy a gyermeküknek baja esik. Éppen ezért a lap szerint a két ház közötti játszótérre már alig merik leengedni őket.

Egy helyi lakos azt mondta, már délután is lehet találkozni az állatokkal, amelyeket nem igazán rettent meg az emberek látványa. Hozzáfűzte, most síppal próbálja elriasztani az esetlegesen közelébe kerülő egyedet, és azt is elmondta, hogy bár van drótkerítés, gond nélkül átmennek rajta az állatok.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, teljesen elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, teljesen elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×