„Hongkongban a demokrácia a szemünk láttára pusztul el. És az EU vezetőinek egyetlen gondja, hogy a kínai kormánnyal kötött egyezményt eladják nekünk” – jegyezte meg twitteres üzenetében a hír hallatán Raphaël Glucksmann, az EP szocialisták és demokraták frakciójához tartozó francia képviselő.

Véleménye távolról sem egyedi: Guy Verhofstadt, a liberális frakció elnöke kerekperec úgy fogalmazott, hogy az Európai Bizottság úgymond

„ne is remélje” a megállapodás EP-ratifikálását, „amíg nincsenek világos kötelezettségek és garanciák az emberi jogok biztosítására a hongkongiak, tibetiek vagy ujgurok számára”.

Mindeközben a német Reinhard Bütikofer, az EP kínai kapcsolatokért felelős delegációjának zöld párti vezetője a kínai munkavédelmi jogok javításától tette függővé az EP támogatását, különösen tekintettel a kínai munkatáborok betiltására, illetve ennek érdekében az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) vonatkozó konvencióhoz történő kínai csatlakozásra.

Amikor Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök december végén hosszú tárgyalás után, és nem kevés német EU-elnökségi egyeztetés és koordinálás segítségével aláírta a régről tárgyalt kereskedelmi és beruházási megállapodást, Valdis Dombrovskis, az uniós kereskedelmi biztos úgy jellemezte a benne foglaltakat, hogy az példátlan a Kína által eddig aláírt kereskedelmi egyezmények történetében. Úgymond, „ez a legambiciózusabb (kereskedelmi) egyezmény, amit Kína valaha is aláírt”.

Ezzel egy időben bizottsági és német kormányzati oldalról igyekezték jelentős kínai engedményként feltüntetni, hogy most először Peking késznek mutatkozott kötelezettséget vállalni az európai részről szükségesnek ítélt ILO-konvenciókhoz való „folyamatos és erőteljes közeledésre”.

A munkavédelmi és emberi jogi kérdésekre különösen érzékeny EP-ben főként bal, liberális és zöld oldalon úgy vélik, hogy

a Kína számára is fontos kereskedelmi megállapodás lehet az egyetlen kényszerítő eszköz, amivel az ország talán közelebb hozható bizonyos demokratikus és emberi jogi normákhoz.

Különösen sokszor felemlegetett szálka az EP szemében a főként a hszincsiangi átnevelő táborok léte, ahol a hírek szerint az évek során százezreket fognak kényszermunkára. Brüsszeli sajtójelentések szerint ugyan a Kínai Népköztársaság brüsszeli képviseletének szóvivője kategorikusan tagadta, hogy bármilyen munkatábor létezne az országban – mint fogalmazott, Kínában úgymond törvény tiltja a kényszermunkát –, ezt azonban más nemzetközi forrásokból származó értesülések alapján európai jogvédői körökben nem tartják hitelesnek. Egyebek között emlékeztetnek arra, hogy bár a kínai hatóságok valóban nem munkatábornak, hanem „nevelő központnak” minősítik az ilyen táborokat, azonban a bennlakók a "nevelés részeként" büntetőtábori feltételek mellett munkát is végeznek.

A kép teljességéhez tartozik, hogy akad támogatója a megállapodásnak EP-körökben is. A néppárti frakció nagy része, az európai konzervatívok és reformerek, meg vélhetően a szélsőjobboldaliak is inkább egyetértenek vele, vagy legalábbis kezelhetőnek minősítik a felvetett kifogásokat.

Iuliu Winkler, az EP kereskedelmi bizottságának néppárti alelnöke például azzal érvelt, hogy „Kína még sohasem biztosított olyan arányú piaci hozzáférést és vele fair piaci versenyfeltételeket”, mint ebben az egyezményben. Winkler szerint – és ebben sokan egyetértenek vele – nem feltétlen kell minden elvárást már a szerződés aláírásához előfeltételként állítani. Építeni lehet arra is, hogy a szerződés végrehajtása is kínál további nyomásgyakorlási lehetőséget.

Szakértők emlékeztetnek, hogy

EU-részről eddig mintegy 140 milliárd eurót fektettek a kínai gazdaságba, és az uniós nagytőke egyértelműen a megállapodás mielőbbi megszületéséért lobbizott.

A szerződést az EP nem módosíthatja, de kényszerítheti az unió nevében tárgyaló Bizottságot módosítások kialkudására azzal, hogy enélkül nem ratifikálják a szerződést. Ami a munkajogi kérdéseket illeti, pillanatnyilag valamennyi EP-középpárt egyetérteni látszik annak elvárásában, hogy a szerződés részeként

rögzítsenek bizonyos „menetrendet” (roadmap),

amelyet követve Peking kötelezettséget vállal a szükségesnek ítélt ILO-normák átvételére.

Ez utóbbi elérhetőségét ugyanakkor megfigyelők erősen kétségesnek tartják. Sokan visszatérően hivatkoznak arra az interjúra, amit a The Financial Times készített tavaly év végén Sí-Junhonggal, a Kínai Államtanács tanácsadójával, amiben a kínai szakértő valószínűtlennek nevezett bármilyen munkajogi megállapodást Kína és az EU között.

„El tudnak képzelni Kínában független szakszervezeteket?”

– idézte ennek kapcsán a kínai kormánytisztviselő kérdését a brit üzleti lap.

Igazából a szerződést további oldalakról is támadják. A leendő Biden-elnökség belső körében például nyíltan is rosszallást fejeztek ki általában is a kínaiakkal való szorosabb európai együttműködés szándéka miatt, tekintettel ennek demokrata párti részről hangoztatott úgymond stratégiai és biztonságpolitikai kockázataira. Emellett Jake Sullivan, Biden leendő nemzetbiztonsági tanácsadója maliciózusan megjegyezte, hogy legalábbis

elvártak volna bizonyos előzetes egyeztetést és tájékoztatást európai részről, mielőtt aláírnak egy ilyen dokumentumot.

Az érme másik oldala, hogy a Financial Times szerint erre viszont EU-tisztivselők azzal reagáltak, hogy az aláírás szándékát Angela Merkel kancellár már a nyáron bejelentette, de akkor még amerikai oldalon nem foglalkozott ezzel senki.