Az eurózóna pénzügyminiszteri hétfőn késő estére tettek pontot sok hónapos vitájuknak, utat nyitva az úgynevezett Európai Stabilizációs Mechanizmus reformja kapcsán szükséges szerződésmódosítás ratifikációja előtt. Ha időre meglesznek, 2022-től az euró lényegében – a Nemzetközi Valutaalappal analóg – saját, európai mentőalappal adhat végső pénzügyi garanciát egy esetleges jövőbeni pénzügyi válságban bajba került bankok, pénzintézetek kimentéséhez.

Az ESM összességében

500 milliárd euróig lesz képes válságba került pénzügyi szereplők finanszírozására.

Csupán emlékeztetőül: a görög pénzügyi válság kirobbanásakor az első, görög államháztartás egészét megtámogató eurózónás hitel Athénnak 110 milliárd eurót tett ki.

A görög válság kirobbanásakor az eurózóna számára az jelentette az egyik fő problémát, hogy az euró akkor még nem rendelkezett semmilyen formális mentőalappal a netán gazdasági-pénzügyi válságba jutó tagországok, illetve ezek bankjainak megsegítésére. Ennek híján viszont nem csak a válságban érintett tagországok gazdasági stabilitása, de szélsőséges esetben a közös valuta, az euró fenntarthatósága is elméletileg bármikor veszélybe kerülhetett.

Az évtized során számos köztes lépésen keresztül jutottak az Európai Stabilizációs Mechanizmus kialakításáig, illetve ezzel párhuzamosan az úgynevezett bankunióban résztvevő országok bankjai felé egy közös szabályozási és intézményi keretrendszer felállításáig. Az utóbbi közös normákat és mechanizmusokat teremtett a bankok fizetőképességének és piaci megbízhatóságának a mérésére, nyomon követésére, súlyos eltérések esetén korrekciók kikényszerítésére, végső soron azonos eljárási szabályok mentén szanálásukra.

Ez utóbbi finanszírozására már korábban létrehoztak egy korlátozott keretet, ám hiányzott egy olyan, végső, nagy pénzügyi fedezettel („tűzerővel”) rendelkező mentőalap, amely végszükségben garanciát jelenthet a piac számára ez utóbbi megtámogatására is.

A hétfőn született megállapodás létrejöttét sokáig hátráltatta, hogy az ESM-ben gazdasági súlyánál fogva nagyobb kockázatvállalást magára vevő északibb eurózóna-tagok vonakodtak közös rendszert létrehozni a déli tagországokkal addig, amíg ez utóbbiak bankjaiban megítélésük szerint túlságosan nagy arányt tett ki az úgynevezett rosszul fizető (nem megbízható) hitelek aránya. Mindeközben a déliek – elsősorban az olaszok – körében meg attól tartottak, hogy az új mechanizmus intézményesítése aránytalanul nagy lehetőséget adhat makrogazdasági döntéseik eurózóna-szintű felülírására, gazdaságpolitikájuk külső felügyeletére.

A hétfői döntéssel e két oldal láthatóan közös nevezőt talált.

A pénzügyminiszterek egyetértése után a tagállami ratifikáció is hátra van még, lévén az új mechanizmus beüzemelése szükségessé teszi az alapszerződés módosítását is, ami szakértők szerint legalább egy évet igényel majd.