Japánnak két nagy, egymással szorosan összefüggő problémával kell szembenéznie, amelyekkel régóta próbálnak megküzdeni, több-kevesebb sikerrel – fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában Bartók András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója. Az egyik a defláció, míg a másik a demográfiai elöregedésnek a gazdasági hatásai – tette hozzá.
A Japán-szakértő kifejtette: a szigetország gazdasági sikertörténete nagyjából a kilencvenes évek elején tört meg, az innentől kezdődő első periódust pedig
az „elvesztegetett tíz évként” emlegetik Japánban.
Megjegyezte, természetesen nem zuhanásról van szó, hanem egyszerűen a korábbi 10 százalék körüli GDP-növekedés megtorpanásáról, és a két évtizeden át tartó stagnálást az Abenomics program, tehát a most leköszönt miniszterelnök gazdaságpolitikája igyekezett némiképp feloldani.
A gazdaság megtorpanásának egyik leggyakrabban emlegetett problémája a defláció volt: vagyis, míg a japán jen értéke viszonylag magas lett, a fogyasztás lendülete a korábbi harminc évben megszokotthoz képest lecsökkent, ami a termelés visszaeséséhez vezetett. Kialakult továbbá a fogyasztói bizonytalanság, miközben nőttek a megtakarítások arányai, de mindez
nem élénkítő, hanem stagnálást erősítő módon hatott a gazdaságra
– magyarázta a szakértő.
Ráadásul – folytatta Bartók András – a gazdaság lassulásához a társadalom elöregedése is párosul, ugyanis Japán élen jár abban a problémában, hogy az aktív munkavállalói lakossági arányhoz képest az eltartásra szorulók, tehát a 65 év fölöttiek aránya jelenleg is nagyon magas, és a következő években előállhat akár az is, hogy
egy munkavállalóra kettő, akár annál több eltartásra szoruló állampolgár fog jutni.
Emlékeztetett, az Abenomics program egyik nagy célkitűzése, a defláció csökkentése inkább csak a kezdeti időkben hozott látványos eredményeket, és nem nőtt meg drasztikusan a lakossági fogyasztás mértéke. Eközben Abe Sindzó korábbi miniszterelnök a demográfiai elöregedésre is kereste a megoldást, különféle családtámogatási programokon révén, de a nyugdíjkorhatár kitolása, és a 65 év feletti korosztálynak a munkaerőbe való integrálása is felmerült, illetve az egyébként külföldiként nehezen érvényesülő munkavállalók helyzetbe hozása – tette hozzá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, megjegyezve, hogy az egyik ilyen, a japán politika számára egyébként érzékeny projekt kormányzati megbízottja a most megválasztott Szuga Josihide volt.
Japán már háborúzhatna
Az InfoRádió Aréna című műsorában arról is szó esett, hogy Japán védelmi képessége már régen nem csak a védelemre elegendő, valójában javában támadó haderő, miközben a jelenlegi hatályos alkotmány csak a védekezést engedélyezi.
Bartók András kifejtette, az 1947-ben életbe lépett japán alkotmánynak a kilencedik cikkelye kimondja, hogy az ország lemond a háborúhoz való jogáról, és a nemzetközi problémák békés rendezése mellett kötelezi el magát. Mindezzel csak az a gond jelenleg – tette hozzá a szakértő –, hogy Japán, a hidegháború során, a saját területvédeleme érdekében létrehozott egy tulajdonképpeni haderőt, az úgynevezett Önvédelmi Haderőt (Dzsieitai), aminek a képességrendszere – köszönhetően annak, hogy a szigetország körüli biztonsági környezet jelentősen megváltozott az 1947-es állapotokhoz képest – ma már sokak szerint túlmutat azokon a kereteken, amit a Japán alkotmány lehetővé tenne.
A japán alkotmányjogászok nagyjából fele vallja azt, hogy
jelenlegi képességeivel a Dzsieitai akár alkotmányellenes képződménynek is tekinthető
– fogalmazott Bartók András.
Ezért a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP), de különösen Abe Sindzó korábbi miniszterelnök elmúlt évtizedes politikáját nagyban meghatározta, hogy szerettek volna olyan alkotmánymódosítást eszközölni, amely meghagyná a békecikkely szövetét, kiegészítve egy olyan mondattal, hogy saját önvédelme érdekében az Önvédelmi Haderőt működteti. Az alkotmánymódosítás ugyanakkor precedenst teremtene, amit némi félelem övez a politikai vezetésen belül – mondta a szakértő, egyetértve azzal, hogy
a lépés a valós helyzethez igazítaná az alkotmányt.