Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
324.98
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Hölvényi György, a Fidesz-KDNP képviselője az Európai Parlament strasbourgi épületében 2019. július 17-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Továbbra is felfüggesztve marad a Fidesz néppárti tagsága

Folytatódni fog a párbeszéd az Európai Néppártban (EPP) a Fidesz tagságával kapcsolatban felvetődött kérdésekről, és érvényben marad a párt tagságának önként vállalt felfüggesztése is - közölte Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti (EP) képviselő hétfőn, a pártcsalád brüsszeli politikai gyűlésének szünetében. Donald Tusk pedig leszögezte: elnöksége ideje alatt nem lát lehetőséget a Fidesz teljes jogú visszafogadására, ameddig nem lesz változás a már ismert aggályokat illetően.

A néppárti politikus az Európai Parlamentben magyar újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy Donald Tusk, az EPP elnöke napirend előtti beszámolójában befejezetnek mondta a Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel és Hans-Gert Pöttering által alkotott testületnek a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét értékelő vizsgálatát.

Tusk szerint a vizsgálat eredményét illetően nincs egyetértés.

A szóbeli jelentés alapján egyetértés abban mutatkozott, hogy a Fidesz tagságának felfüggesztése maradjon érvényben, valamint abban, hogy a párbeszédet folytatni kell

- mondta Hölvényi.

A párt tagsága 2021 első feléig látszik meghosszabbítottnak, akkor tartanak ugyanis egy külön kongresszust, ahol ez az ügy is napirenden lesz - derült ki Aura Salla, a finn Nemzeti Koalíció párt elnökének Twitter-bejegyzéséből. A finnek egyébként szerették volna kizárni a Fideszt, de a politikus bejegyzése szerint a többség a tagság felfüggesztésének fenntartására szavazott.

A felfüggesztés azt jelenti, hogy magyar párt EP-képviselői beülhetnek a frakcióba, de fontos tisztségeket nem vállalhatnak, Orbán Viktor pedig nem vehet részt a választmányokon és a kongresszusokon (ma sem lehetett jelen).

Hölvényi György is beszámolt a javaslatról, amely szerint a pártcsalád jövő év első felében kongresszust szentel az EPP értékeiről folytatott vitának. Arról, hogy a rendezvényen a Fidesz körüli párbeszéd kérdése napirenden lesz, a politikus azt monda:

ez "természetes, amire tulajdonképpen büszkék is lehetünk".

Amilyen helyzetben van Európa, egy ilyen rendezvény jót tesz - tette hozzá Hölvényi György.

Később Donald Tusk is nyilatkozott a témában, közölve: határozatlan ideig felfüggesztve marad a Fidesz tagsága az Európai Néppártban, mivel

nincs elmozdulás, látható változás, elégséges előrelépés a Fidesz politikájában arra vonatkozóan, hogy meg akarna felelni az olyan demokratikus normáknak, mint a jogállamisági elvek vagy a véleménynyilvánítási szabadság tiszteletben tartása.

Tusk az EPP politikai gyűlését követően leszögezte: elnöksége ideje alatt nem lát lehetőséget a Fidesz teljes jogú visszafogadására, ameddig nem lesz változás a felsorolt aggályokat illetően. Az esetleges visszafogadás nem megbeszélések vagy egyeztetések kérdése. Nem a közös értékekről szóló kompromisszumok árán érhető el, az csakis a Fidesz politikájának megváltozásától függ - húzta alá a lengyel néppárti politikus.

Kifejtette: vannak olyanok az EPP-ben, akik szorosabb kapcsolatot ápolnak Orbán Viktor miniszterelnökkel, véleménye szerint azonban a velük való találkozások nem fognak változást eredményezni a Fidesz politikájában. (A magyar kormányfő az EPP politikai gyűlésének idején Giuseppe Conte miniszterelnökkel, valamint Giorgia Melonival, az ellenzéki jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt vezetőjével tárgyalt.)

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×