Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
322.35
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: MÁV

Újabb fontos vasútvonalon lesz szükség a buszos pótlásra

Karbantartás kezdődik június 21-én a pécsi fővonalon. A MÁV tájékoztatása szerint június 21. és július 18. között módosul a menetrend.

A késések felszámolása és a sebesség emelése, valamint a Budapest és Pécs közötti vasúti közlekedés javítása a célja azoknak az előre tervezett pályakarbantartási munkálatoknak, amelyek miatt június 21. és július 18. között módosul a menetrend a pécsi fővonalon – jelentette be szerdai közleményében a MÁV.

A vasúttársaság kiemelte, hogy a szóban forgó időintervallumban a simontornyai Sió-hídon felújítási munkálatokat végeznek a szakemberei, és ugyanitt a település vasútállomásának vágányait is karbantartják több száz méteren, valamint síneket, ágyazatot cserélnek, felújítják a peront, továbbá Pincehelynél átépítik a 61-es főút közúti-vasúti átjáróját.

A felújítás eredményeképpen Simontornya állomáson 300 méteren megszüntetik a sebességkorlátozást, így – az augusztus közepi utószabályozást követően – ismét 120 kilométer/órára emelkedik az engedélyezett pályasebessége – idézi a vg.hu.

A MÁV hozzátette, hogy a Budapest–Pécs vonalon a vágányzár idején pótlóbuszok közlekednek a Mecsek InterCityk helyett Sárbogárd és Dombóvár, a kaposvári Kresz Géza, Rippl-Rónai és Somogy IC-k, valamint a személyvonatok, S40-es vonatok helyett pedig Sárbogárd és Keszőhidegkút-Gyönk között. Az InterCityk a Keleti helyett Budapest–Kelenföld állomásig közlekednek és onnan is indulnak.

A felújítás ideje alatt a vasúttársaság a térségi Volán-járatok igénybevételét javasolja, amelyek a munkálatok alatt is zavartalanul közlekednek.

Hozzátették, hogy a teljes vágányzárat azért időzítették a nyári szabadságolások, illetve az egyetemi szünet idejére, mert a sokéves tapasztalatok szerint ilyenkor jelentős mértékben csökken az utasforgalom, emiatt a korlátozások, a menetrendi módosítások és az átszállások a lehető legkevesebb embert érintik.

A vágányzár ideje alatt a pályafelújítást a MÁV Pályaműködtetési Zrt. kivitelezésében – mintegy 80-100 szakember közreműködésével – nagy munkagépekkel, daruval, vasútüzemi és közúti járművek bevonásával zajlik majd a kivitelezés, amelyet a MÁV saját forrásból, mintegy 700 millió forintból valósít meg.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×