Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
320.65
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
Charlevoix, 2018. június 9.Donald Trump amerikai elnök megosztja gondolatát egy fotóriporterrel, amint sajtótájékoztatóra érkezik a világ hét iparilag legfejlettebb államát tömörítő csoport, a G7 kanadai csúcstalálkozóján Charlevoix-ban 2018. június 9-én, a kétnapos tanácskozás második napján. (MTI/EPA/Clamens Bilan)
Nyitókép: CLEMENS BILAN

Szakértő: Trump-ügyben mostantól az ellenkezője fog történni, mint ami eddig volt

Mindkét vádpontban jóváhagyta az amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonásának elindítását a washingtoni képviselőház. A demokraták által megszavazott határozat szerint Donald Trump visszaélt a hatalmával és akadályozta a kongresszus munkáját. Az eljárásról és annak lehetséges következményeiről Frank Tibor, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének tanára beszélt az InfoRádióban.

A képviselőház a megszavazott impeachment két pontját át fogja küldeni a szenátusnak (ez a felsőház), erre még nem került sor, még arról is vita van, hogy ennek mikor kell bekövetkeznie, de ez csak technikai kérdés. A száz szenátor többsége azonban republikánus - vázolta az eljárás megindításának megszavazásával előállt helyzetet az InfoRádióban Frank Tibor történész, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének tanára.

"Várható, hogy elutasítják a képviselőház megszavazott javaslatait. Tulajdonképpen a második menetben az ellenkezője fog történni, mint ami mostanáig történt,

nem vonják vád alá Donald Trumpot"

- vélekedett a szakértő.

Hogy mire használja a két nagy politikai tömb az eljárást, arra azt mondta, "maradnak a pártvonalak mentén", a republikánusok arra fogják használni a többségüket, hogy megerősítsék állásaikat és előkészítsék Trump 2020-as újraválasztását.

Frank Tibor szerint ugyanakkor azért kérdés marad, hogy a szenátorok mennyire teszik kockára saját politikai jövőjüket ebben az eljárásban; már most közöltek egy listát a képviselőházi szavazókról, nyilvános a szavazási eredmény, ezáltal az

így vagy úgy szavazó képviselők politikai jövője a saját államukban máris bizonytalanná vált.

Arra a kérdésre, hogy alig egy évvel a következő elnökválasztás előtt kinek érdeke az eljárás lassítása, illetve gyorsítása, azt mondta, a demokraták egyértelműen gyorsítanák a dolgot, a republikánusok pedig felzárkóznak Donald Trump mögé, és akadályozni próbálják a folyamatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tovább vágtat az olajár, ami megviseli a forintot

Tovább vágtat az olajár, ami megviseli a forintot

A közel-keleti háború eszkalálódása miatt nyomás alatt van a forint: a magyar deviza árfolyama szerdán több nagyobb kilengést is produkált, eközben pedig kéthavi mélypontjára is gyengült. A dollár erősödött az euróval szemben csütörtökön, és az olajárak már 100 dollár környékén járnak, ami csökkentheti a globális kockázatvállalási kedvet és nyomás alatt tarthatja a magyar eszközöket. A forint így a délutáni órákra a választások óta nem látott szintre gyengült a dollárral szemben. Mindeközben a japán jen egy negyven éve nem látott mélyponton stagnált, és egyelőre a fordulat legkisebb jele sem mutatkozik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×