Infostart.hu
eur:
364.77
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Salzburg, 2018. szeptember 19.Sebastian Kurz osztrák kancellár az Európai Unió salzburgi nem hivatalos csúcstalálkozójának vacsorájára érkezik 2018. szeptember 19-én. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Nógrádi György: Kurznak rendkívül óvatosnak kell lennie a nagy testvérrel

Ausztriában előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap. Az előzetes felmérések Sebastian Kurz és az Osztrák Néppárt győzelmét vetítik előre. Az InfoRádiónak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő is ezt valószínűsíti, Nógrádi György ugyanakkor úgy vélte: a párt nem szerez abszolút többséget.

Ausztriában még május közepén robban ki kormányválság, miután nyilvánosságra került egy videofelvétel, amely súlyosan kompromittálta az akkori alkancellárt, Heinz-Christian Strachét, a kormánykoalíciós Osztrák Szabadságpárt azóta lemondott elnökét és Johann Gudenust, a párt szintén lemondott frakcióvezetőjét.

Strache lemondása után Sebastian Kurz akkori kancellár, a nagyobbik kormánypárt, az Osztrák Néppárt elnöke Herbert Kickl belügyminiszter menesztését javasolta. Ezt követően azonban, válaszképpen, az összes szabadságpárti miniszter lemondott. Kurz szakértőket bízott meg a megüresedett tárcák feladatköreinek ellátásával, így részleges ügyvivői kormány alakult. Nem sokkal később a szociáldemokraták bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek Sebastian Kurz és kormánya ellen, amelynek parlamenti jóváhagyása után az osztrák államfő Brigitte Bierleint, az alkotmánybíróság elnökét bízta meg egy ügyvezető-szakértői kormány megalakításával, amely az előre hozott választásokig marad hivatalban.

Az InfoRádiónak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő szerint Sebastian Kurzot nem az Osztrák Szabadságpárt, hanem a német kancellár buktatta meg. "A jelenlegi időszak tragédiáját papíron, és aláhúzom, papíron, Strache okozta, aki elmondta, hogy kinek, milyenek a szexuális szokásai, elmondta, hogy Kurz hogyan szokta megfogni a nőket és viszi el a hátsószobákba szeretkezni, tehát rendkívül nehéz helyzetbe hozta a saját pártját és Kurzot – fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő.

Rövid időn belül kiderült azonban, hogy

Kurzot nem a Szabadságpárt buktatta meg, hanem a német kancellár, Merkel

- vélekedett Nógrádi György. Merkelék szervezték meg az egész programot, ők voltak azok, akik jóval később a német sajtóban közzétették, mert úgy érezték, hogy elegük van abból, hogy Kurz, aki egy kis ország egyesszámú vezetője, minden létező fórumon szembement Merkellel."

A biztonságpolitikai szakértő szerint ugyan a Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppárt valószínűleg megnyeri az előre hozott parlamenti választásokat, de nem szerez abszolút többséget. "Ettől kezdve pedig két lehetősége van: vagy kibékül a Szabadságpárttal, ami presztízsveszteség, de megteheti, vagy egy vagy két kispárttal koalíciót hoz létre.

Vállalja-e a kancellárságot? Valószínűleg igen"

– jegyezte meg a biztonságpolitikai szakértő. Ugyanakkor óriási tanulság számára, hogy rendkívül óvatosnak kell lennie a nagy testvérrel, Németországgal szemben, mert Angela Merkel egyszer már megbuktatta.

A kancellári szék várományosa hétfőn ismertette programjának biztonságpolitikai részét, "Egy ország, ahol biztonságban érezzük magunkat" jelmondattal. A Der Standard emlékeztetett rá, hogy Sebastian Kurz ezzel a témával egyszer már megnyert egy választást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×