Infostart.hu
eur:
361.75
usd:
311.48
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal Brüsszelben, az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) ülésén, ahol bemutatták Judith Sargentini Magyarországról készülő különjelentésének tervezetét 2018. április 26-án. Mellette Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára (j).
Nyitókép: KKM

A tagországok megállapodtak az ENSZ globális migrációs csomagjának szövegéről

Szijjártó Péter azt mondta: a korábban állítottakkal szemben a most elfogadott, Magyarország által elutasított globális migrációs csomag a nemzetközi jogrendszer részévé fog válni, ezért a kormány fontos lépéseket tervez.

Megállapodtak az ENSZ-tagországok pénteken a világszervezet globális migrációs csomagjának szövegéről, amely hírügynökségek szerint biztonságosabbá és szabályozottá teszi a migrációt, illetve visszaszorítja az embercsempészetet.

A tagországokra jogilag nem kötelező, harminchárom oldalas, 23 célt megfogalmazó dokumentumot (The Global Compact for Safety, Orderly and Regular Migration) hivatalosan december közepén fogadják majd el a marokkói Marrákesben tartandó állam- és kormányfői értekezleten.

Az Egyesült Államok még tavaly kivonult a tárgyalásokról.

Ez az első olyan ENSZ-dokumentum, amely globálisan foglalkozik a migráció kérdésével, a szöveget másfél évig tartó egyeztetéseken hangolták össze.

Miroslav Lajcák, az ENSZ-közgyűlés elnöke azt mondta:

habár a dokumentum jogilag nem kötelező jellegű, meg fogja változtatni a világ viszonyulását a migrációhoz,

hasonlóképpen, mint a 2030-as céldátumú, és ugyancsak nem kötelező Fenntartható Fejlődési Keretrendszer, amely a szegénység elleni harcra, a fejlődés elősegítésére és a környezet megóvására sarkallta a világot.

Louise Arbour, az ENSZ-főtitkár nemzetközi migrációért felelős különleges képviselője azt hangoztatta, hogy a migrációs csomag keretet ad a nem biztonságos és szabályozatlan migráció visszaszorítására, és egyben megállapodás a tagországok közötti együttműködésről.

"Idővel felül fogjuk vizsgálni a csomag egyes részleteit, esetleg szilárdabb mechanizmusokat építünk bele",

de a dokumentum már ebben a formában is jó irányba tett lépés. Szerinte a legtöbb ország egyetért abban, hogy a jól kezelt migráció gyümölcsöző.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban a csomagról szóló tárgyalássorozatán felszólalva azt mondta: a magyar kormány első számú célja továbbra is az ország és a magyar emberek biztonságának megőrzése. Hangsúlyozta:

Magyarország nem ért egyet az ENSZ globális migrációs csomagjának végleges szövegtervezetével, mert annak középpontjában a migránsok jogai állnak,

holott nemcsak rájuk kellene összpontosítani, hanem azoknak a jogaira is, akik a saját hazájukban szeretnének élni biztonságos és nyugodt körülmények között.

Szijjártó Péter az MTI-nek azt mondta: a korábban állítottakkal szemben a globális migrációs csomag a nemzetközi jogrendszer részévé fog válni, hivatkozási pont lesz a nemzeti és nemzetközi jogalkalmazásban, ezért írja elő, hogy minden országnak saját nemzeti programot kell kidolgoznia a csomag intézkedéseinek alkalmazására és végrehajtására. Megjegyezte: ez ugyanaz a folyamat, mint amit korábban "a kvótákkal játszottak le az Európai Unióban", először azt a látszatot keltették, hogy a kvóták csak önkéntesek lesznek, majd a végén kötelezőek lettek.

A külügyminiszter elmondta: mivel a csomag előírja nemzeti programok megalkotását a végrehajtás érdekében,

szerdán arra tesz előterjesztést a kormánynak, hogy Magyarország lépjen ki a globális migrációs csomag elfogadásának folyamatából,

és tegye világossá, hogy semmilyen módon nem tartja önmagára nézve irányadónak a csomag egyetlen intézkedését vagy iránymutatását sem.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Magyar-kormány: egyre közelebb a magyar EU-források kiszabadítása; teljesítette egy ígéretét a miniszterelnök

Magyar-kormány: egyre közelebb a magyar EU-források kiszabadítása; teljesítette egy ígéretét a miniszterelnök

Magyar Péter kormánya hétfőn tartotta második ülését, amelyen több érzékeny területen – köztük a költségvetés, az egészségügy, a paksi atomerőmű és az MTVA működése kapcsán – soron kívüli vizsgálatot rendelt el. A kabinet szerint az Orbán-kormány eltitkolt tételekkel és valótlan adatokkal hagyta hátra az idei büdzsét, amit a Fidesz–KDNP visszautasított. Közjogi feszültséget okozott, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök megtagadta a lemondást, a miniszterelnök pedig ismét távozásra szólította fel. A külpolitikai irányváltás részeként magyar–ukrán tárgyalások indulnak a kárpátaljai magyarok jogairól, Magyar Péter első hivatalos külföldi útja pedig Lengyelországba vezet. Magyar Péter kedd reggel újabb részleteket osztott meg a nyilvánossággal a 2024-ben kirobbant ügyhöz kapcsolódó, a bicskei gyermekotthonban történt elnöki kegyelemről. Kármán András és Kapitány István miniszterek pedig tárgyalnak az Európai Bizottság képviselőivel az EU-források kiszabadításáról. A kormányalakításról és a kapcsolódó döntésekről folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×