Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
311.6
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Szöul, 2018. április 21.Egy észak-koreai Scud-B rakéta (k) és amerikai Hawk föld-levegő rakéták makettjei a szöuli Koreai Honvédelmi Emlékmúzeumban 2018. április 21-én. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a kommunista Koreai Munkapárt első titkára ezen a napon bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. (MTI/EPA/Dzson Hon Kjun)
Nyitókép: Dzson Hon Kjun

Észak-Korea taktikázik

Észak-Korea vezetése további engedményeket szeretne kicsikarni az Egyesült Államoktól, ezért végeznek továbbra is fejlesztési munkálatokat a jongbjoni atomerőműben - mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa. Háda Béla úgy látja, Észak-Korea diplomáciai nyomást próbál gyakorolni az USA-ra.

Észak-Korea és az Egyesült Államok június 12-én arról állapodott meg, hogy dolgozni fognak egy atomfegyvermentes koreai félszigeten, és Észak-Korea elkötelezett amellett, hogy ez az atommentes félsziget létrejöjjön. Háda Béla elmondta, hogy mivel konkrétumok nem hangzottak el, így az észak-koreaiakat semmi nem kényszeríti arra, hogy a fejlesztéseket felfüggesszék a jongbjoni nukleáris kutatóközpontban.

Biztosítékok - békeszerződés?

"Az észak-koreaiak nagyon jól tudják, hogy ezeknek az építkezéseknek a híre be fogja járni a világot, hiszen a jongbjoni központot folyamatosan figyelik műholdon keresztül. Egy nyomásgyakorlás is megfigyelhető emögött, hogy az Egyesült Államokat minél hamarabb tárgyalóasztalhoz ültessék újra, és a részleteket is napirendre vehessék" - mondta a szakértő.

Háda Béla szerint, amíg Phenjan nem kap nagyon komoly biztosítékokat és amíg nem állapodnak meg, addig a nukleáris kártyát nem fogja eldobni a kezéből.

"Észak-Koreának rengeteg törekvése lehet, amit az USA segítségével, vagy együttműködésével valósíthatna meg. Észak-Korea számára a nemzetközi szankciók kellemetlenek voltak, a szankciók felfüggesztése, vagy megszüntetése célkitűzéssé fog válni" - tette hozzá.

Észak-Korea azt szeretné elérni, hogy az Egyesült Államok biztonsági garanciákat adjon neki, amelynek része lehet az esetleges amerikai-észak-koreai békeszerződés

- vélte a szakértő.

Észak-Korea hadereje

Az észak-koreai haderő korszerűtlen, túlnyomórészt hidegháborúból örökölt technikával működő fegyveres erő. Annak ellenére, hogy a világ egyik legnagyobb létszámú fegyveres ereje - több mint egy millió katonát tartanak békeidőben -, valójában nem annyira műveletképes, mint a jóval fejlettebb japán, dél-koreai, vagy kínai hadsereg - hívta fel a figyelmet Háda Béla, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja tudományos főmunkatársa.

A hadászati támadóképességben értek el hatalmas előrelépést: a nukleáris csapásmérő képessége, és a nukleáris eszközök célba juttatásának képessége ilyen.

Nagyon komoly hatótávolságú ballisztikus rakétákkal is rendelkeznek:

a Taepodong–2 ballisztikus rakéta alsó hangon 8 ezer km-es hatótávolsággal rendelkezik, de 12 ezer km-es hatótávolságra is becsülték a teljesítményét.

- tette hozzá Háda Béla. Elmondta azt is, hogy India és Pakisztán messze nem rendelkezik ilyen nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákkal, holott mindkét ország 1998 óta atomhatalom.

"Az észak-koreaiak a rakéta-technológia tekintetében nemzetközi viszonylatban is nagyon respektálható előrelépést értek el, ezek a ballisztikus rakéták már elérhetik az Egyesült Államok területét, ami nagyon fontos, hogy mit tudnak vinni.

Az észak-koreai nukleáris arzenál méretét nem lehet pontosan megsaccolni:

10-60 atombomba között mozognak a becslések. A legvalószínűbb 10-20 bevethető állapotú nukleáris fegyver"

- emelte ki a szakértő. Háda Béla szerint az Egyesült Államok akkor kezdett el nyitni, és tárgyalni Észak-Koreával, amikor egyértelművé vált, hogy el tudják éri az Egyesült Államok területét is az atomfegyverek.

Mire lehet képes Észak-Korea?

A szakértő elmondása alapján az észak-koreai rezsim tudatában van annak, hogy egy esetleg totális háborúban Észak-Korea és az észak-koreai pártállami vezetés valószínűleg megsemmisülne.

"Ez több millió koreai ember életét is követelné a jelenlegi számítások szerint, de ez egy elkerülendő forgatókönyv. Se Észak-, se Dél-Korea nem készül háborúra, sőt Szöul különösen igyekszik elkerülni egy ilyen opció megvalósulását" - summázott Háda Béla.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Magyarországon a táborszervezés szigorú szabályhoz kötött, amelynek elsődleges célja a gyermekek biztonságának és egészségének védelme – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ élelmezés-, táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője, Csizmadia Hajnalka. Hozzátette: a táborokban biztosítani kell a megfelelő tisztálkodási lehetőséget, valamint alapvető fontosságú az ivóvíz-minőségű víz garantálása is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés látszik, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×