Infostart.hu
eur:
378.91
usd:
321.35
bux:
130317.45
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Kormányalakítási gondok - kiderült, mire számítanak a németek

Kormányalakítási gondok - kiderült, mire számítanak a németek

Újabb nagykoalícióra, a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) közös kormányzásának folytatására számít a németek legnagyobb része egy pénteken ismertetett felmérés szerint.

A Bild című lapban közölt adatok szerint mély a szakadék a németek kívánságai és várakozásai között.

A nagykoalíció igen kevéssé népszerű; csupán 22 százalék szeretné, hogy továbbra is a két legnagyobb politikai erő, a konzervatív uniópártok és a szociáldemokraták együtt irányítsák az országot.

Mégis majdnem minden második német, 48 százalék számol azzal, hogy ismét CDU/CSU-SPD összetételű kormány alakul.

Ez lenne a 2005-2009-es, és a 2013-2017-es ciklus után a harmadik nagykoalíció Angela Merkel kancellár vezetésével, és a negyedik Merkel-kormány.

Az INSA közvélemény-kutató cég felmérése szerint a lakosság csaknem egyharmada, 30 százaléka inkább előrehozott választást szeretne, de csak minden ötödik német, a lakosság 20 százaléka számol azzal, hogy meg is tartják ismét a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást.

A szeptemberi Bundestag-választás után a győztes CDU/CSU a liberális Szabad Demokrata Párttal és a Zöldekkel kezdett egyeztetést a közös kormányzásról, de a pártok színe alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormányról folytatott tárgyalások november 20-án kudarcba fulladtak.

Azóta Frank-Walter Steinemier államfő igyekszik új lendületet adni a kormányalakításnak. Csütörtök este a nagykoalíció pártjainak vezetőivel, Angela Merkellel, Horst Seehofer és Martin Schulz-cal, a CDU, a CSU és az SPD elnökével egyeztetett. A megbeszélés a tervezett 90 percnél jóval hosszabb volt, 135 percig tartott. Részletek nem szivárogtak ki.

Az egyes pártok vezetősége péntek délelőtt értékeli a tárgyalást, és nap közben várhatóan bejelentik majd, hogy milyen lépéseket terveznek. Az eddigi nyilatkozatok alapján a CDU/CSU szeretné minél hamarabb elkezdeni a közös kormányzás folytatásának lehetőségeit feltérképező előzetes megbeszéléseket, az SPD viszont nem hajlandó elkötelezni magát a nagykoalíció folytatása mellett.

A szociáldemokratáknak nagyon alaposan meg kell tárgyalniuk, hogy milyen formában járulhatnak hozzá Németország következő kormányának megalakításához, és ehhez időre van szükség - nyilatkozott pénteken Hubertus Heil, az SPD főtitkára a párt elnökségének ülése előtt, jelezve, hogy egy CDU/CSU-s vezetésű kisebbségi kormány külső támogatását is lehetségesnek tartják.

Címlapról ajánljuk
Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

A cél ezúttal aligha szentesíti az eszközt, azaz a német politika mindennapjaira átírva a legújabb takarékossági javaslatot. Azt a legerősebb kormánypárthoz, a CDU-hoz köthető Gazdasági Tanács terjesztette elő, indítványozva egy erőteljes nyugdíjrendszeri átalakítás mellett például a fogászati ellátás állami finanszírozásának teljes megszüntetését.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
Vészhelyzet a magyar utakon: borzasztóan sok a kátyú, bajban az autósok

Vészhelyzet a magyar utakon: borzasztóan sok a kátyú, bajban az autósok

Megjelent a Portfolio Checklist csütörtöki adása. Műsorunk első részében az egyik legaktuálisabb, legbosszantóbb kérdésről lesz szó: a legtöbb autósnak napi rutinja lett a kátyúkerülgetés, az úthibák pedig nemcsak zavaróak, hanem balesetveszélyesek és komoly károkat is okozhatnak a járművekben. Csörgő Lászlóval, a Drivingcamp vezető trainerével arra keressük a választ, hogyan lehet biztonságosan közlekedni ilyen körülmények között, milyen vezetési technikákkal csökkenthető a defekt, a futóműsérülés vagy a megcsúszás esélye, és mit tehetünk, ha már nem tudtuk elkerülni a kátyút.  A folytatásban arról beszélgetünk, hogy sok a kérdőjel 2026-ban az európai fapados légitársaságoknál: milyen szempontok alapján beszélhetünk arról, hogy még mindig szárnyalnak, vagy most érkezik a kijózanító időszak, és mik azok a kulcstényezők, amik mentén az elemzők eldöntik, ki nyer és ki szenved. Mit mutat a Wizz Air friss jelentése, és ki nyerte a Ryanair-Elon Musk csörtét? Erről Kaszab Balázst, a Portfolio részvényelemzőjét kérdeztük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×