Infostart.hu
eur:
377.75
usd:
320.4
bux:
129613.05
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Ördögi körben topognak az országok Észak-Koreával kapcsolatban

Ördögi körben topognak az országok Észak-Koreával kapcsolatban

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője szerint Észak-Korea csak erődemonstráció miatt végez robbantásokat, az Egyesült Államok pedig az anyahajójának odaküldésével szintén csak jelezni akar - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csoma Mózes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője.

Észak-Koreának jelenleg is Kína az első számú külkereskedelmi partnere, ugyanakkor az erődemonstrációk Kína számára is egyre kellemetlenebbek – mondta Csoma Mózes. 

„Az az erődemonstrációk jelentette ámokfutás, amit a phenjani rezsim az elmúlt tíz évben végrehajtott, Kína számára is egyre kellemetlenebb.

A nukleáris próbarobbantások, amelyeket Észak-Korea végrehajtott, elég közel vannak a kínai, mandzsúriai határvidékhez, a rezgéshullámok átjutottak a kínai területre és kárt is okoztak. Alapvetően aggasztó az Kína számára, hogy az észak-koreai rezsim időről időre erődemonstrációkat hajt végre.”

Érdekek ördögi köre

Az ELTE tanszékvezetője azt is kiemelte: az érdekviszonyok a térségben rendkívül összetettek.

„Ördögi körhöz hasonlító események zajlanak: az észak-koreaiak azért hajtják végre ezeket az erődemonstrációkat, hogy elrettentsék az Egyesült Államokat egy esetleges beavatkozástól, illetve kizsarolják a tárgyalókészségét. Az Egyesült Államok az észak-koreai fenyegetésre hivatkozva telepíti Dél-Koreába a rakétavédelmi rendszerét és tartja fent a távol-keleti térségben a bázisait, közben pedig Kínától várná azt, hogy nyomást gyakoroljon Észak-Koreára. Mindeközben Kínának roppant kellemetlen, hogy az Egyesült Államok fenntartja a bázisait. Bonyolult kapcsolatrendszerről van szó, amiben néha egymással ellentétes érdekek is megjelennek.

Kína érdekelt lenne Észak-Korea lenyugtatásában.”

Csoma Mózes szerint csak gazdasági eszközök jöhetnek szóba Észak-Korea megfékezésében, katonai lépés nem merülhet fel, ha ugyanis a felek bizonyos határokat átlépnek, az háborúhoz vezethet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×