Infostart.hu
eur:
380.96
usd:
321.91
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Obama ebben biztosan rekorder

Barack Obama amerikai elnök utolsó hivatali napján 330, kábítószeres bűncselekményért elítélt ember ítéletét enyhítette, s ezáltal minden eddigi elnöknél több ember számára tette lehetővé az idő előtti szabadulást - közölte csütörtökön a Fehér Ház.

Hivatalba lépése óta az Egyesült Államok 44. elnöke 1715 elítélt esetében gyakorolt kegyelmet, köztük 568 olyan ember számára is lehetővé tette a szabadulást, akik életfogytig tartó büntetésüket töltötték.

"Sok kiszabott ítéletet igazságtalannak tartott, és erős meggyőződése, hogy az emberek megérdemelnek egy második esélyt" - mondta Neil Eggleston, a Fehér Ház egyik jogtanácsosa.

Barack Obama következetesen azt az álláspontot képviselte, hogy sok kábítószeres ügyben a törvények megkötik a bírák kezét, akik így kénytelenek túl szigorú ítéleteket kiszabni, s így szerinte túl sokan túl sokáig sínylődnek rács mögött. Elnökként többször szorgalmazta, hogy a kongresszus adjon nagyobb mozgásteret a bíráknak, de a törvényhozók nem léptek az ügyben.

Kiszabadulhat például egy olyan férfi, akit testvére bízott meg azzal, hogy szerezzen marihuánát, majd fivérével együtt a füvet némi kokainnal párosítva akarták eladni, csak a vevők nem vevők voltak, hanem rendőrök. Bernard Smith a kokain miatt annak ellenére szigorúbb, 22 éves börtönbüntetést kapott, mint a testvére, hogy neki nem volt köze a kemény droghoz. Még 10 évet kellett volna leülnie, de Obama döntése értelmében 2019 januárjában kiszabadulhat; nem kegyelmet kapott, csak enyhítést. Ügyvédje szerint Smith megtanulta a leckét, és arra készül, hogy klímaszerelő lesz.

Azok a kábítószeres bűncselekmény miatt elítéltek fordulhattak enyhítésért az elnökhöz, akik már legalább 10 évet letöltöttek a rájuk kiszabott büntetésből, nem követtek el erőszakos bűncselekményt, és jó volt a magaviseletük a rács mögött. Több mint 16 ezer kérvény érkezett a Fehér Házba. A jóváhagyott enyhítéseket az elnök maga nézte át.

Eggleston elmondta, hogy Obama elsősorban azok kérvényeit hagyta jóvá, akik láthatóan megváltoztak a börtönben. Például volt, aki vette a fáradságot, hogy kereskedelmi jogosítványt szerezzen, holott életfogytiglani büntetését töltötte, és kilátása sem volt arra, hogy bármikor sofőrként dolgozhasson.

A héten Barack Obama jelentősen lerövidítette a Wikileaksnek iratok százezreit átadó Chelsea Manning büntetését, aki így már májusban kiszabadulhat. Kért, de nem kapott kegyelmet viszont Rod Blagojevich, Illinois állam korábbi kormányzója, akit korrupciós ügyben ítéltek 14 év börtönre. A többi között éppen az akkor frissen elnökké választott Barack Obama szenátusi mandátumát bocsátotta áruba. Nem bocsátott meg a leköszönő amerikai elnök Edward Snowdennek sem, aki leleplezte, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) tömeges megfigyelést végez, s aki jelenleg Oroszországban tartózkodik.

Címlapról ajánljuk
Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Nagy változás jön a magyar közbeszerzéseknél

Nagy változás jön a magyar közbeszerzéseknél

Az államok innovációtámogatási eszköztárában létezik egy páratlan eszköz, amely képes a közszolgáltatások hatékonyságának növelésére, a kritikus társadalmi-gazdasági és környezeti kihívások kezelésére, és egyben lehetőséget ad az innovatív KKV-k és startupok piaci megerősítésére és ezáltal a tudásalapú gazdaság építésére. Ezt az eszközt, az innovációs közbeszerzést, kevés országban használják ki a lehetőségeinek megfelelően. Kutatások is bizonyítják, hogy ahol nagyobb az innovációs közbeszerzés aránya az összes közbeszerzésen belül, azokban az országokban eredményesebben működik az innováció. Az Európai Gazdasági Térségen belüli – ezen a téren is - vezető országok listája elég meggyőző: Finnország, Egyesült Királyság, Észtország, Dánia, Svédország, Svájc. Magyarország ezen a területen ma még nem áll előkelő helyen az EU-tagországok között, de az elmúlt hónapokban létrejöttek a változás alapvető feltételei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×