2026. február 6. 14:22 Donald Trump szívesen viszontlátná nevét fontos közlekedési csomópontokon Az elnök már több nevezetes helyet és kormányprogramot is magáról keresztelt el, mióta visszatért a hivatalba.
2026. február 2. 19:41 Gyulay Zsolt a téli olimpiáról: a csapat felkészült a kihívásokra és az „olaszos szervezésre” A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy milyen kihívásokat tartogat a 2026-os milánói téli olimpia a kicsi, de lelkes magyar delegáció számára, illetve miben lesz más a mostani megmérettetés, mint a korábbiak.
2026. január 29. 09:10 Tíz év börtönt kapott a montenegrói legfelsőbb bíróság volt elnöke A vád szerint a közjogi méltóság tudott a fia szervezett bűnözési ügyeiről , és akadályozta az ellene folyó nyomozást.
2026. január 23. 17:24 Elemző a forint erősödéséről: újabb csúcsok várhatók a következő időszakban Úgy tűnik, a forint tartósan tudja tartani a 380 és 385 közötti szintet az euróval szemben. Ha pedig közben a dollár gyengül, akkor újabb és újabb csúcsok dőlhetnek meg a dollár/forint árfolyamban – mondta az InfoRádióban Beke Károly. A Portfolio elemzője szerint az amerikai jegybank szerdán a jelenlegi szinten tartja a kamatot, azt pedig májusban tudhatjuk meg, hogy az új elnök alatt erőteljesebb kamatcsökkentésbe kezd-e a Fed.
2026. január 23. 16:50 Pert indít a legnagyobb amerikai bank ellen Donald Trump Az elnök azért indított pert az USA legnagyobb bankja, a JPMorgan Chase és vezérigazgatója, Jamie Dimon ellen, mert szerinte a pénzintézet politikai meggyőződésből szüntette meg 2021-ben a hozzá tartozó bankszámlákat, anyagi és morális károkat okozva neki ezzel.
2026. január 9. 13:08 Delcy Rodríguez: a politikai foglyok elengedése nem behódolás Washingtonnak Venezuela a béke gesztusaként fogvatartottakat enged szabadon, köztük külföldieket is. Az ország ügyvezető elnöke azonban hangsúlyozta, ez nem jelenti azt, hogy alávetnék magukat az Egyesült Államoknak.
2025. december 26. 11:50 Hatalommal való visszaélésben találták bűnösnek Malajzija volt elnökét Több milliárdos sikkasztásban mondták ki érintettnek a politikust.
2025. december 22. 17:42 Donald Trump tucatjával hívta vissza az amerikai diplomatákat A most visszahívott karrierdiplomatákat még az előző ciklus idején, Joe Biden elnöksége alatt nevezték ki.
2025. december 16. 13:26 Ötmilliárd dollárra perelte Donald Trump a BBC-t Az amerikai elnök szerint a brit közszolgálati médium szándékosan elferdítve szerkesztette meg az egyik beszédét, azt sugallva, hogy ő buzdította erőszakra a Capitolium ostromlóit. Emellett egy másik keresetet is benyújtott, így a kártérítési összeg tízmilliárd dollárra rúg.
2025. december 10. 22:00 Megjelent Nicolas Sarkozy börtönidejéről írt könyve A volt francia elnök három hetet töltött a párizsi La Santé büntetés-végrehajtási intézetben, könyvében az ország jelenlegi börtönrendszerének hatékonyságát is boncolgatja.
2025. november 17. 09:59 Donald Trump az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát követeli a képviselőháztól Az elnök azért biztatja a republikánus képviselőket, hogy szavazzanak a dokumentumok nyilvánosságra hozatala mellett, mert szerinte nekik nincs semmi rejtegetni valójuk, nem üthetik meg a bokájukat.
2025. november 6. 12:10 Feljelenti zaklatóját a mexikói elnök Az elnököt egy nyilvános eseményen zaklatta a férfi. Claudia Sheinbaum a feljelentéssel példát szeretne mutatni a többi mexikói nő számára.
2025. október 10. 15:12 Morálisan alkalmatlannak nevezték és leváltották az első női államfőt Peruban Felmentette tisztségéből Peru elnökét az ország parlamentje csütörtök éjjel. José Jerí, az újonnan kinevezett átmeneti államfő azt ígérte, hogy nemzeti megbékélésre törekszik majd, a közbiztonságot fenyegető bűnszervezetek ellen pedig kíméletlenül fellép.
2025. október 6. 21:32 Lesz-e harcos Donald Trump az egydollároson? Előfordulhat, hogy az Egyesült Államokban Donald Trump elnök arcképével ellátott pénzérme kerül forgalomba. Mindennek az alapja egy korábbi kongresszusi rendelet.
2025. szeptember 24. 21:32 Emmanuel Macron: Donald Trump majd akkor kap Nobel-békedíjat, ha lezárja a gázai háborút Elvileg több ország is jelölte már az amerikai elnököt a díjra, azonban az, hogy végül kik kapja meg, csak októberben derül majd ki.
2025. szeptember 22. 12:22 Tizenhárom év után váltás történt a Csemadok élén Új elnököt választott a Csemadok, a legnagyobb szlovákiai magyar kulturális szervezet. A tisztújító közgyűlést szombaton tartották a felvidéki Ipolynyéken, ahol a küldöttek többsége Kiss Beátát választotta a szervezet országos elnökévé. Az új elnök 69 voksot kapott, míg ellenfele, Petheő Attila 38-at.
2025. szeptember 19. 15:58 Felbontották az államalapító elnök titkos búcsúlevelét – a magyarokat is megemlíti Ünnepélyes keretek között felbontották a cseh nemzeti levéltár szakértői pénteken a Prágától nyugatra fekvő Lány kastélyban, a cseh (korábban csehszlovák) államfők vidéki rezidenciáján azt a borítékot, amely a feltételezések szerint Tomás Garrique Masaryknak, Csehszlovákia államalapító elnökének utolsó szavait tartalmazza.
2025. szeptember 17. 12:24 Magyar elnök az uniós törvényszék egyik tanácsának élén Az Európai Unió Törvényszéke Kecsmár Krisztiánt, a törvényszék magyar bíróját választotta tíz tanácsa egyikének elnökévé - közölte a luxembourgi székhelyű uniós törvényszék.
2025. szeptember 16. 10:28 Donald Trump egy harmadik nagyvárosban is beveti a Nemzeti Gárdát A Tennessee államban található Memphis lesz a harmadik amerikai nagyváros Washington DC és Los Angels után, ahová a bűnözésre hivatkozva az elnök kivezényli a hadsereget.
2025. szeptember 9. 17:15 Fejérdy Gergely: vagy lemond Emmanuel Macron, vagy előre hozott választást kell kiírnia A 2026-os költségvetés kifogott a francia miniszterelnökön, François Bayrou kedden nyújthatja be lemondását Emmanuel Macron elnöknek. A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint viszont sziszifuszi a helyzet Franciaország belpolitikájában, az emberek kiábrándultak, Emmanuel Macronnak pedig szinte elfogytak a lehetőségei.
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”