eur:
394.18
usd:
363.88
bux:
71150.53
2024. július 8. hétfő Ellák

Előrehozott választások lesznek Észak-Írországban

Előrehozott törvényhozási választásokat tartanak március 2-án Észak-Írországban, miután összeomlott a felekezetközi hatalommegosztásra épülő belfasti kormánykoalíció. A választást James Brokenshire brit északír-ügyi miniszter írta ki hétfő este.

Ennek előzményeként a britellenes katolikus mozgalom legnagyobb politikai ereje, a Sinn Féin egy hete kilépett az észak-írországi kormánykoalícióból, az ellen tiltakozva, hogy a brit fennhatóságot pártoló többségi protestáns közösség legnagyobb politikai erejét, a Demokratikus Unionista Pártot (DUP) vezető tartományi miniszterelnök, Arlene Foster - aki a Sinn Féin szerint felelős egy súlyosan elhibázottnak tartott korábbi költségvetési támogatási programért - nem volt hajlandó lemondani.

Martin McGuinness, a Sinn Féint képviselő korábbi miniszterelnök-helyettes múlt hétfőn jelentette be lemondását, és miután egyheti tárgyalássorozat után sem sikerült megoldást találni a viszályra, a helyi törvények alapján hétfőn Arlene Foster kormányfői mandátuma is automatikusan megszűnt, kötelezővé téve Brokenshire számára a választások kiírását.

A Sinn Féin szerint Fosternek azért kellene távoznia, mert évekkel ezelőtt, amikor az üzleti ügyekért felelős államtitkár tisztséget töltötte be az észak-írországi kormányban, kulcsszerepe volt egy olyan támogatási program bevezetésében, amelynek eredeti célja a megújuló fűtőanyag-források használatának ösztönzése lett volna a magánvállalkozási és az állami szektorban. A program azonban súlyosan veszteségesnek bizonyult, és gyaníthatóan tömeges csalásokhoz vezetett.

Egyes kimutatások szerint a tartományi költségvetésnek okozott veszteség megközelítheti az 500 millió fontot (180 milliárd forint).

A pártközi nézeteltérésként kipattant ügy az elmúlt hetekben fokozatosan teljes körű belpolitikai válsággá fajult Észak-Írországban, miután Arlene Foster sorra elvetette a Sinn Féin azon követeléseit, hogy vállalja a felelősséget a hatalmas veszteségért, és mondjon le.

A Sinn Féin a Londonban és az észak-írországi protestáns oldalon általánosan elfogadott álláspont szerint az egykori legnagyobb észak-írországi katolikus britellenes milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnyaként működött a katolikus fegyveres csoport csaknem három évtizedes terrorhadjárata idején.

Az IRA 1969 után kezdett fegyveres harcot az általa megszálló hatalomnak tekintett Nagy-Britannia észak-írországi fennhatósága ellen, és a több mint háromezer emberéletet kioltó hadjáratot csak a történelmi jelentőségű 1998-as nagypénteki rendezési megállapodás zárta le. Ezután is még csaknem egy évtizedbe telt, mire az IRA leszerelte fegyverzetét és bejelentette, hogy felhagy a további fegyveres harccal.

A megbékélési folyamat eredményeként a DUP és a Sinn Féin - a protestáns britpárti, illetve az ír egyesítésért küzdő britellenes katolikus oldal két legradikálisabb politikai ereje - évek óta együtt kormányozta Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlen koalíciót alkotva.

Ennek a hatalommegosztásos kormányzati rendszernek a jövőjét teszi kérdésessé a most hirtelen kirobbant belpolitikai válság, különös tekintettel arra, hogy a botrányba fulladt támogatási program a katolikus és a protestáns oldal között lappangó, hosszabb ideje orvosolatlan más feszültségeket is a felszínre hozott.

Címlapról ajánljuk
Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Alapító bejelentések
Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.

Jön a háborúellenes akcióterv, változik a Babaváró támogatás

A múlt heti két kormányülés döntéseiről tájékoztatott hétfőn Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Szó volt a miniszterelnök váratlan külföldi látogatásairól, a bejelentett védelmi akciótervről és a különadókról, de a benzinárról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.08. hétfő, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Béketárgyalásokról beszélt Zelenszkij, a NATO átlépheti az oroszok vörös vonalát - Háborús híreink hétfőn

Béketárgyalásokról beszélt Zelenszkij, a NATO átlépheti az oroszok vörös vonalát - Háborús híreink hétfőn

11 napos "terrorelhárító" gyakorlatba kezdtek a kínai és fehérorosz katonák a lengyel határon található Breszt városa mellett. Az orosz külügyi tárca bejelentette: mostanra biztossá vált, hogy amerikai fegyverekkel is lövik Oroszországot. Orbán Viktor magyar miniszterelnök "béketurnéjának" harmadik állomása Peking volt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök délután azt mondta: Orbán Viktor nem közvetíthet Oroszország és Ukrajna közt, de más országok segítségére nyitott. Lengyelország megállapodást kötött Ukrajnával, melynek keretein belül a későbbiekben orosz rakétákat lőhetnek le az ukrán légtérből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×