Infostart.hu
eur:
386.3
usd:
331.71
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Unalmasnak és megosztónak tartják a demokraták alelnökjelöltjét

Tim Kaine, Hillary Clinton unalmasnak mondott és megosztónak tartott alelnökjelöltje szerdán hivatalosan is a Demokrata Párt alelnökjelöltje lett. Jelölésével Clinton pontos stratégiát követ.

Közfelkiáltással alelnökjelöltté választotta szerdán a Demokrata Párt jelöltállító konvenciója Philadelphiában Tim Kaine virginiai szenátort.

 A kedden elnökjelöltté választott Hillary Clinton a múlt pénteken jelentette be, hogy Kaine-nel együtt szeretne indulni a novemberi elnökválasztáson

Az 58 éves Tim Kaine-t mostanáig az amerikai közvélemény is viszonylag kevéssé ismerte, de jelentős politikai tapasztalattal rendelkezik. 1998 és 2001 között Richmond polgármestere volt, 2006-tól 2010--ig Virginia kormányzója, 2009-től 2011-ig a Demokrata párt elnöke volt, és 2013 óta szenátor.

Tim Kaine szerda este szólalt fel a konvención, és azt mondta: "alázattal" elfogadja a jelöltséget. Kaine tudatta: az előbbre jutásért dolgozó családokért, a méltósággal teli öregkorban bízó idősekért, és azokért szeretne dolgozni, akik azt szeretnék, hogy Amerika szerethető közösség legyen.

Tim Kaine Virginia állam kormányzója volt, mégis ismeretlen a nagypolitikában. Jelenleg a washingtoni kongresszus szenátora, mégsem tartják számon markáns politikusként. Szerdán megválasztották őt a demokraták alelnökjelöltjének, annak ellenére, hogy unalmasnak tartják, s ő maga is annak tartja magát, és megosztja a demokrata tábort.

Pedig elemzők szerint Tim Kaine ügyes politikus. Az amerikai Középnyugaton nőtt fel, és egy déli állam kormányzójaként volt sikeres. Szerény családban született, édesapja hegesztő volt, kis vasboltot működtetett Missouriban. A római katolikus neveltetésben részesülő Kaine a jezsuitákhoz járt iskolába, aztán a Harvardon tanult jogot, közben pedig a közép-amerikai Hondurasban katolikus misszión teljesített hivatásszolgálatot. Fiatal jogászként polgári jogokkal összefüggő ügyekkel foglalkozott, aztán a virginiai főváros, Richmond tanácsnoka, majd 1998-ban polgármestere is lett. 2002 és 2008 között az állam kormányzójaként ismerte meg őt a Demokrata Párt közössége.

Tapasztalatait dicsérik, bár nem kelt elragadtatást a pártban. Liberálisként tartják számon, aki a többi között támogatja az Obama elnök által felkarolt csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodást, amelyet Bernie Sanders nagy lélekszámú tábora kategorikusan elutasít. A Politico című lap egy vezető lobbistára hivatkozva a napokban azt írta: Tim Kaine alelnök-jelöltségével igencsak elégedett lehet a Wall Street, amelynek politikai befolyását és szorosnak mondott kapcsolatát például Hillary Clintonnal is Bernie Sanders szenátor hónapokon keresztül ostorozta. A The Washington Post pedig arról cikkezett, hogy a párt úgynevezett balszárnyának aktivistái - vagyis Sanders szenátor hívei - "az oligarchia lojális kiszolgálójaként" emlegetik Kaine-t.

Egyszóval, iskolázottsága és széles körű politikai tapasztalatai ellenére is, Tim Kaine megosztja a Demokrata Pártot: Bernie Sanders hívei arra számítottak, hogy Hillary Clinton "baloldalibb" politikust választ maga mellé.

Politikai elemzők szerint több oka is van annak, hogy Clinton választása végül Kaine-re esett.

Az egyik - és leglényegesebb -, hogy a főbb politikai kérdésekben Clinton és Kaine álláspontja megegyezik, erről maga Hillary Clinton beszélt az amerikai közszolgálati televízióban.

Az összes többi ok pedig az amerikai alelnökválasztás stratégiájával magyarázható.

Mind a republikánusok, mind a demokraták elnökjelöltjének szinte azonos megfontolásai voltak, amikor alelnökjelöltet választottak: fontos szempontjuk volt, hogy a szavazóbázis nagyobbik része elfogadja a jelöltet, hogy a novemberi választások szempontjából kulcsfontosságú állam politikusa legyen és függetlenül attól, hogy felvillanyozza-e a választókat vagy sem, fegyelmezett, kiegyensúlyozott és megbízható politikustárs legyen.

Donald Trump republikánus elnökjelölt szintén e kritériumok alapján döntött Mike Pence indianai kormányzó mellett, miként Hillary Clintonnak ezek voltak a megfontolásai. De elemzők és politológusok felhívják a figyelmet arra, hogy Clintonnak - bármennyire is "áttörte az üvegplafont" - még egy további megfontolása lehetett: számolnia kellett azzal is, hogy a fehér férfiak szavazatát is elnyerje.

Jocelyn Bucaro, az egyik szuperdelegátus Ohio államból, a konvenció idején tartott sajtóbeszélgetések egyikén azt mondta: Tim Kaine valószínűleg képes lesz megszólítani az úgynevezett ingadozó - tehát minden választáson másként voksoló - államok polgárait, talán még azokat a republikánusokat is, akik idegenkednek Donald Trumptól. De a legfontosabb - hangsúlyozta az ohiói küldött -, hogy Kaine a tudásának, politikai tapasztalatainak, az intelligenciájának és a temperamentumának köszönhetően bármikor, bármilyen váratlan helyzetben képes ellátni az elnöki teendőket is.

Szerda esti beszédében egyébként - amellyel elfogadta az alelnökjelöltséget - Tim Kaine tőle szokatlanul könnyed stílusban beszélt, sokat idézett családi történeteket. Láthatóan azon iparkodott, hogy pártja híveinek minél szélesebb táborában rokonszenvessé és elfogadottá tegye magát. Többször átváltott spanyol nyelvre is.

David Pflouffe, Barack Obama kampánymenedzsere a könyvében azt írta, hogy annak idején Obama két alelnökjelölt között habozott. Végül Joe Bident választotta, de a másik jelöltje Tim Kaine volt.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×