Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Vádemelés a volt kormányfő ellen

Korrupció miatt vádat emelt a cseh államügyészség Petr Necas volt cseh miniszterelnök és felesége ellen.

A konkrét vád az, hogy Necast 2012 őszén kormányfőként rábírta az általa vezetett Polgári Demokratikus Párt (ODS) három parlamenti képviselőjét, hogy mondjanak le mandátumukról, és ezzel tegyék lehetővé az áfa megemelését, amelyet a jobboldali kabinet szorgalmazott.

A kormányfő az áfaemelést ellenző három képviselőnek, akikkel a pártnak már korábban is több vitája volt, megígérte: ha lemondanak mandátumokról, és átadják helyüket az áfaemelést támogató három másik politikusnak, akkor jól fizető helyeket biztosítanak nekik az állam által ellenőrzött cégekben.

Necas mai felesége, Jana Necasová - az ügy idején még Nagyová néven - a miniszterelnök kabinetfőnöke volt és aktívan közreműködött az ügyben, ezért a vád rá is vonatkozik.

Necas az évek óta húzódó ügyben nem nyilatkozik. Ügyvédje, Josef Lzicar újságíróknak azt mondta: ügyfele nem érzi magát bűnösnek, a neki tulajdonított döntéseket nem ő hozta.

A három volt képviselő közül a parlamentből történt távozása után Marek Snajdr az állami kőolajtartalékokkal gazdálkodó Cepro, Ivan Fuksa pedig a prágai repülőteret is működtető Cesky Aeroholding menedzsmentjének a tagja lett, míg Petr Tluchor nem kapott ugyan hasonló posztot, de ajánlására barátját, Libor Antostot beválasztották a Ceské Dráhy vasúttársaság vezetésébe.

A helyükbe lépő három képviselő ellen is büntetőeljárást indítottak, néhány hétre börtönbe is kerültek, de mentelmi joguk következtében végül is a bíróság mindhármukat felmentette a vád alól.

Petr Necas jobboldali koalíciós kormánya 2013 nyarán lemondásra kényszerült, miután a cseh korrupcióellenes rendőrség razziát tartott a kormányhivatalban, és korrupció gyanújával Necas akkori kabinetvezetője, Jana Nagyová - ma a volt kormányfő felesége - szintén rendőri őrizetbe került. Nagyová-Necasová ellen máig több eljárás van folyamatban. A 2013 őszén megtartott, előre hozott parlamenti választást a Cseh Szociáldemokrata Párt nyerte meg, és Bohuslav Sobotka alakított koalíciós kormányt.

Címlapról ajánljuk

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Folyamatosan eszkalálódik a helyzet: egyre több országra terjednek ki a katonai műveletek, regionális háború jöhet - Cikkünk folyamatosan frissül

Folyamatosan eszkalálódik a helyzet: egyre több országra terjednek ki a katonai műveletek, regionális háború jöhet - Cikkünk folyamatosan frissül

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×