Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség 1994-ben úgy érezte: hatalmas fogást csinált. A CIA guatemalai hadseregben szolgáló barátai ugyanis lehallgatták az országukban szolgálatot teljesítő amerikai nagykövetet, akit gyanúsnak tartottak, mert fellépett az uralkodó rezsim emberi jogsértéseivel szemben.

Amikor aztán a lehallgató készülékek furcsa zajokat rögzítettek Marylin McAfee házában, a guatemalai titkosszolgák meg voltak győződve arról, hogy nagy fogást csináltak: a diplomata nyilván titkárnője fülébe suttog pajzán szavakat.

A CIA azonnal reagált az ügyre és terjeszteni kezdte Washingtonban, hogy a nagykövet asszony leszbikus. Csupán egyetlen probléma adódott: kiderült, hogy a hölgy nem folytatott viszonyt a titkárnőjével. Ellenben szívesen dédelgette Murphy-t - a kiskutyáját.

Ez az inkább komikus, mint tragikus tévedés csak egy apró fejezet a CIA hatvan éves történetében - állítja Tim Weiner, Pulitzer-díjas újságíró most megjelent könyvében.

CIA, a képtelen ügynökség

A The New York Times-t két évtizedig titkosszolgálati ügyekben tudósító újságíró könyvében 50 ezer dokumentumot használ fel, több mint 300 interjút készítve az ügynökség egykori és jelenlegi munkatársaival, köztük tíz igazgatóval.

Végkövetkeztetése elgondolkodtató: "a nyugati civilizáció történetének leghatalmasabb nemzete képtelen volt létrehozni egy első osztályú kémszervezetet" - írja Hamvak hagyatéka című könyvében.A műben egy olyan szélhámos hírszerző ügynökség körvonalai jelennek meg, amely több időt szentelt kormányok megbuktatására szervezett fedett akciókra, mint az Egyesült Államok ellenségeinek felkutatására, és amely nem látott előre egyetlen komoly nemzetközi eseményt sem, kezdve a koreai háborútól, a berlini fal leomlásán át egészen az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadásokig.

A CIA tisztviselői körében természetesen komoly felháborodást keltett a könyv, mert az szerintük "felületes és tisztességtelen", ráadásul a szervezetnek most inkább támogatásra, mintsem befeketítésre lenne szüksége.

Totális kudarc a Szovjetunióban

A könyvből mindenesetre rengeteg érdekes tény derül ki. Az egyik ilyen például, hogy amikor a CIA először megpróbálkozott amerikai kém Szovjetunióba küldésével (1953-ban, tehát hat évvel a CIA létrejötte után), az akció totális kudarcba fulladt, mert a férfit sikeresen hálózta be a szobalánya - aki természetesen a KGB ezredese volt. A nő fényképeket készített együttléteikről és azokkal zsarolta az amerikai ügynököt.

A CIA a hidegháború elején többször próbálkozott ügynökei bejuttatásával a kelet-európai országokba, de gyakorlatilag kivétel nélkül kudarcot vallott, munkatársait elfogták és kivégezték. Az ügynökség több mint egymillió dollárt küldött egy földalatti lengyel kémszervezetnek, amiről később kiderült, hogy a lengyel titkosszolgálat működtetett.

Csak angolul beszélve nehéz

A koreai háború idején a CIA kétszáz ügynököt állomásoztatott a dél-koreai fővárosban, Szöulban. Lehetőségeiket némileg behatárolta, hogy egyikük sem beszélt koreaiul... Nem véletlen, hogy a helyi kirendeltség vezetője 1952-ben megállapította, hogy gyakorlatilag az összes koreai származású ügynökük "vagy csak kitalálta a jelentéseit, vagy titokban a kommunistáknak dolgozott".

Nem sokkal volt jobb a helyzet a legnagyobb hidegháborús ellenség, a Szovjetunió esetében sem. Egy 1956-os belső CIA-jelentés megállapítja, hogy a Szovjetunióban beszervezett húsz ügynök közül mindössze kettőnek volt bármilyen kapcsolata kormányzati vagy katonai szervekkel. Egyikük legfontosabb forrásuk egy szovjet veterán volt.Amikor 1961-ben megépült a berlini fal, a CIA legjobb kelet-berlini ügynökei közül az egyik újságárus volt, a másik pedig tetőfedő, utóbbi alkalmanként a szovjet táborban dolgozott. Nem csoda, hogy a CIA azt a következtetést vonta le, hogy az év végére a szovjetek 500, azonnal bevethető interkontinentális, ballisztikus rakétával rendelkeznek majd. A valós szám négy volt...

A jelek szerint a CIA nem volt túl erős hadászati kérdésekben, hiszen 1986-ot követően még nyolc évig küldték a jelentéseket Ronald Reagan, id. George Bush és Bill Clinton amerikai elnököknek, melyekben a szovjet hadsereg erejét ecsetelték - sajnálatos, hogy az információforrásokat valójában Moszkva irányította.

Hatalomra segítették Szaddám Huszeint

A jelenről szólva a könyv kitér arra, hogy a CIA közel-keleti nehézségei nem ma kezdődtek. Amikor Irak lerohanta Kuvaitot 1990-ben, az ügynökség akkori vezetője, Robert Gates (jelenleg védelmi miniszter) éppen családi pikniken volt. Felesége egyik barátja megkérdezte tőle: "Te mit keresel itt?", mire ő visszakérdezett: "Miért kérdezed?", a válasz rövid volt: "Hát az invázió miatt." A CIA igazgatójának válasza: "Milyen invázióról beszélsz?".

Tim Weiner azt a következtetést vonja le könyvében, hogy még a CIA jelenkori, elsőre sikeresnek tűnő fedett akciói is stratégiai hibák. Az iráni kormány 1953-mas megdöntésének elősegítése elkerülhetetlenül vezetett az 1979-es forradalomhoz. Talán nem annyira köztudomású, de a CIA támogatta az iraki Ba'ath Párt 1963-mas puccsát is, amely utat nyitott Szaddám Huszein előtt.

Alkoholista, elmebajos vezetők

Az újságíró elsősorban a CIA mindenkori vezető tisztségviselőit hibáztatja, akik közül azóta többekről kiderült, hogy súlyos alkoholproblémákkal küszködnek, mások pedig elmebajosak lettek. Az ügynökség legünnepeltebb vezetője, Allen Dulles például a titkosszolgálati jelentések fontosságát súlyuk és nem tartalmuk alapján ítélte meg - mesélte egy volt elemző Tim Weinernek. A CIA titkos szolgálatának ötvenes évekbeli vezetőjét, Frank Wisnert mániás pszichózissal diagnosztizálták, így elmegyógyintézetben végezte.

A kritikák igencsak felbőszítettek néhány volt ügynököt. A Szovjetunióval foglalkozó részleg egykori vezetője, Pete Bagley például így fogalmazott: "Weiner általános következtetései felületesek és tisztességtelenek. Egyetlen olyan CIA-tévedésre sem emlékszem a szovjet blokk vezetőivel kapcsolatban, amely komolyan gyengítette vagy félrevezette volna az amerikai politikát, miként arra sem tudok példát mondani, hogy ez valaha is arra késztette volna a kormányt, hogy csökkentse a haderőt".

A többiek sem voltak jobbak

Az egykori CIA-vezető szerint a brit és más nyugat-európai országok titkosszolgálatai sem voltak semmivel sem sikeresebbek a csúcsszintű kémek beszervezésében, ráadásul képtelenek voltak olyan színvonalú információkat beszerezni, mint a CIA saját kémholdjai, műholdjai és lehallgatókészülékei segítségével.

Pete Bagley a kritikák helyett inkább támogatást kért a CIA számára a militáns iszlámmal szembeni harchoz, amely szerinte sokkal nehezebb célpont, mint a szovjet rendszer valaha is volt. "Boldog vagyok, hogy nem nekem kell beépülnöm a vakbuzgó, egymáshoz kapcsolódó, halálvágyó fanatikusok kis csoportjaiba" - fogalmazott.

A CIA hivatalosan nem fűzött semmilyen kommentárt a könyvhöz.