Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
325
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond beiktatási ünnepségén a budapesti Szent György téren 2024. március 10-én. Mellette Kun Szabó István vezérőrnagy, az államfő főhadsegédje.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Árvízi üzenetet fogalmazott meg az államfő

Külön kiemelte az árvízi védekezésben résztvevő honvédeket és azokat az embereket, akik "már most kemény küzdelmet vívnak az egyre fokozódó árral".

"Kitartást és sok erőt kívánok a gátakon szolgálatot teljesítőknek, segítőknek és önkénteseknek" - írta a köztársasági elnök vasárnap kora esti Facebook-bejegyzésében.

Sulyok Tamás külön kiemelte az árvízi védekezésben résztvevő honvédeket és azokat az embereket, akik "már most kemény küzdelmet vívnak az egyre fokozódó árral".

Úgy fogalmazott, hogy a vízügyi szakemberek több folyó Kárpát-medencei szakaszán is rekord vízszintet prognosztizálnak és az ár hamarosan Magyarországot is eléri.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×