A Magyar Közlönynek egy viszonylag friss számában már olvasható a 2025-ben, tehát idén nyugdíjba vonulók ellátásának megállapításához szükséges úgynevezett valorizációs szorzókat tartalmazó kormányrendelet. Mi az a valorizációs szorzó?

Értékkövetést jelent, a nyugdíj-megállapítás során rendkívül fontos szorzószám, minden olyan embernek, aki idén megy nyugdíjba, rendkívül fontos ezt ismerni. Egyébként 13,3 százalékkal magasabbak ezek a szorzók, mint a tavaly alkalmazottak voltak. Ez nagyon jó hír. Aki idén megy el nyugdíjba, annak azért kell ezt a számot ismernie, mert a nyugdíj-megállapítás során először meg kell határozni az úgynevezett nettó életpálya-átlagkeresetet. Ez elég riasztóan hangzik, ez annyit jelent, hogy 1988-tól minden egyes évre külön-külön meg kell állapítani a nettó keresetet, majd ezt követően a nettósított kereseteket kell megszorozni az adott évre vonatkozó valorizációs, vagyis értékkövetési szorzóval. Ennek az a lényege, hogy a korábbi évek keresetei ma szinte filléreket érnének. Ezért ezt a bizonyos értékkövetési szorzót alkalmazva fölhúzzuk a korábbi évek kereseteit, a nyugdíjba vonulás évét megelőző év nettó országos átlagkereseti szintjéhez. Ez nagyon fontos rendelkezés, az a lényege, hogy nem hagyjuk a korábbi években szerzett kereseteket elértéktelenedni. Ha például tavaly megállapították valakinek az átlagkeresetét¸ az egyszerűség kedvéért, százezer forintban, akkor ugyanazon életpályával, ugyanazon keresettel, most nem 100 ezer forint lenne, hanem 113 ezer forint az életpálya átlagkeresete. Ez azért fontos, mert ez az első legfontosabb része a nyugdíj-megállapításnak, utána van egy második nagyon fontos rész, az életünk során szerzett szolgálati idő hossza. Ez a másik tényező, amitől függ a nyugdíjunk, mert a szolgálati idő hossza határozza meg azt a szorzószámot – ez egy százalékos szorzó –, amit rá kell vetítenünk erre a bizonyos kiszámított nettó életpálya-átlagkeresetre. Ha valaki 40 évet dolgozott, akkor ez a szorzószám 80 százalékos, tehát a százezer forintos megállapított nettó életpálya-keresetnek ebben az esetben a 80 százaléka, vagyis 80 ezer forint lenne a nyugdíj.

Azok a számok, amelyeket a szorzatban szorzandóként veszünk, tényszámok? Ezek valahol megvannak, ott vannak, biztos jók?

A nyugdíj-megállapítás kizárólag tényszámok alapján történik, nincs hasraütés, nincs becslés. Ha 1988-ban valaki dolgozott, az akkori keresetéről ott vannak a bizonyítékok.

Hol?

Vagy már eleve bent van a társadalombiztosítás nyilvántartásában, mert kötelezően be kellett jelenteni minden munkaviszonyt, minden vállalkozói jogviszonyt, minden megbízási jogviszonyt, ennek van nyoma. Ha nem lenne nyoma, akkor utána kell járni, akár úgy, hogy az ember föltúrja a saját családi archívumát, megkeresi a volt munkáltatóját, vagy annak a jogutódját, megkeresi a NAV ügyfélszolgálatát, vagy végszükség esetén a Nemzeti Levéltárba próbál kutakodni, mindenhol van már elektronikus keresés, ezek nem rémületesen nehéz ügyek. Az a lényeg, hogy minden egyes olyan forintot ki kell derítenünk, ami után mi fizettünk annak idején nyugdíjjárulékot, vagy 2020 óta most már társadalombiztosítási járulékot. Ha az összes ilyen keresetet megállapítottuk, utána minden egyes évre külön-külön kell összegezni a kereseteket, akkor jön a nettósítás folyamata, ez rém bonyolult, amiatt a magyar nyugdíjszámítás benne van a világ öt legbonyolultabb nyugdíjrendszerében. A lényeg az, hogy a nettósítás azt jelenti, hogy megfosztjuk előbb a járuléktartalmától az adott évi keresetet, aztán erre rávetítjük az adott évre vonatkozó személyi jövedelemadót, azt is levonjuk belőle, és az így lecsupaszított, azaz nettósított keresetet fogjuk megszorozni a valorizációs vagy értékkövetési szorzóval. A minden egyes évre így kiszámolt jövedelmet összegezni fogjuk, a nagy összeadás az egy hatalmas összeg lesz, mindenkinél több tízmillió forint, és ezt osztjuk el azon napoknak a számával, amikor nekünk 1988. január 1. óta keresetünk volt bejelentve. Adott esetben 14-15-16 ezres nagyságrendű szám lesz a napoknak a száma. Így fogjuk megkapni az életpálya-átlagkeresetet, utána már csak a nyugdíjskála szerinti százalékos nyugdíjszorzót kell alkalmazni, és már meg is van a nyugdíjunk összege! Persze van ezer részletszabály, de azokkal most nem untatnék senkit.

Egy ember ránézésre, amikor a megállapított nyugdíját látja, meg tudja mondani, hogy ez most jó vagy nem jó? Vagy ezt bonyolult lenne visszacsinálni?

Nem tudja megcsinálni, kérhet analitikát, most már a nyugdíj-megállapító határozatokban a fő számokat közlik is. A tapasztalataim szerint 99 százalékos biztonsággal jók a számok. Az algoritmusok nyilván megfelelnek a jogszabályoknak, azt mindig ellenőrzik. Ha a tényekben valami mégsem stimmelne, kérhet az ember felülvizsgálatot.

Mondjuk, 1984-ben három hónapig nem voltam bejelentve?

Az 1984-es év speciel csak a szolgálati időben számít, a keresetekben nem. Az csak 1988. január 1. óta számít. A legtöbb probléma akkor szokott előfordulni, ha valaki dolgozott külföldön, vagy ha áttelepült Magyarországra, vagy ha több országban is dolgozott külföldön, akkor nagyon meg lehet bonyolítani a nyugdíjszámítást, időbe fog telni, de mindenkinek az összes jogosultsága szerinti nyugdíját meg fogják állapítani. A magyar nyugdíj-megállapítás rendkívül bonyolult folyamat, s még ki is egészülhet mondjuk egy európai uniós nyugdíjszámítással. De mindenre megvan a jogszabályi háttér, minden fedezetet meg lehet teremteni, a lényeg az, hogy ehhez türelmet ajánlok minden nyugdíjigénylőnek, de ezért is van szükség arra, hogy már a nyugdíjkorhatár betöltése előtti három évben egyeztet mindenkivel a kormányhivatal az úgynevezett nyugdíj-biztosítási hatósági adategyeztetés keretében. Ez az az eljárás, amikor mindent lehet tisztázni. Azt is, mikor dolgozott, mikor nem dolgozott az illető. Lehet, például, igazolni a nyári diákmunka idejét, ha van rá adatunk. Lehet igazolni természetesen, az én korosztályomnak mondom, a férfiaknál a sorkatonai szolgálatot, továbbszolgáló szolgálatot, ezek mind igazolhatók, ez mind szolgálati idő. Az egyetemi-főiskolai évek is, ha 1998 előtt nappali tagozaton végeztünk, szolgálati időnek minősülnek. Ez egy hosszú egyeztetési folyamat lehet. Nagyon sok adat megvan eleve, mert ha rendesen bejelentettek minket, vagy magunkat rendesen bejelentettük, akkor eleve ott vannak az adatok a társadalombiztosítási nyilvántartásban, amire rálát a kormányhivatal. Ha meg nincsenek ott, például a katonaság, például az egyetemi évek, azt meg nekünk kell igazolni az egyetemi diplomával, leckekönyvvel, vagy a katonaság esetén a katonakönyvünkkel. Szinte mindent lehet igazolni, nagyon kevés olyan eset van, amikor az égvilágon semmi nyoma nincs a múltunknak.

Magyarán, sose dobjuk ki a kereseti slejfniket, papírokat, hanem rakjuk el?

Semmit se dobjunk el.

Akár 40 évre visszamenőleg?

Igazság szerint igen, de 2010 óta már elektronikus nyilvántartás van, azóta jellemzően ott megvan minden adat. Abban az esetben viszont, ha régebbi időszakokról van szó, és nincs meg a családi nyilvántartásunkban, akkor jön elő az, hogy a volt munkáltatónkat meg kell keresni, vagy ha az közben jogutód nélkül megszűnt, akkor már az adóhatóságot. Mindenre van egyeztetési és bizonyítási lehetőség, de nem biztos, hogy meglesznek a papírok. Ez egy bonyolult, hosszú folyamat, de mindenkinek ajánlom, nehogy félvállról vegye, mert az a tapasztalatom, hogy hozzám általában olyan emberek fordulnak már, akik nem foglalkoztak ezzel korábban, és már végszükség kezdi szorongatni őket. Akkor is lehet, persze, valamit tenni, de sokkal egyszerűbb, ha három évvel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt mindent tisztázunk. Különösen nagyon fontos azok számára ez a tisztázás, akik külföldön is dolgoztak, mert az hosszú idő, amíg bekérik az adatokat az adott külföldi hatóságoktól.

A kormányhivatal ezt automatikusan csinálja? Tehát nem nekünk kell három évvel a nyugdíjazásunk előtt elmenni a kormányhivatalba, hanem ő közli velünk a hivatalos adatokat?

Elindul a folyamat. Én is kérhetem, mindenkinek joga van évente egyszer új adategyeztetési eljárást kérni. Ez egyébként a férfiakra kevésbé jellemző, inkább a nőknek fontos, mert ha egy hölgy igénybe kívánja venni a kedvezményes nyugdíját, az nyilván jóval a nyugdíjkorhatára betöltése előtti időszakra esik, s egy 58-59 éves hölgynek mindenképpen érdemes kérnie adategyeztetést. Annak alapján majd ki fog derülni, hogy ő jogosult-e, és ha igen, mikor a kedvezményes nyugdíjra, s a számok alapján dönthet róla, hogy azt veszi igénybe, vagy inkább vár még, és majd csak az öregségi nyugdíját kéri.

Melyik a jobb megoldás? Vagyis mitől függ, hogy melyik a jobb megoldás?

Ez egy nagyon összetett kérdés. Jelen pillanatban annyira kedvező a nők kedvezményes nyugdíja, hogy bátran merem mondani, hogy aki teljesítette a feltételeit, azonnal vegye igénybe és ha tud, dolgozzon tovább megszakítás nélkül mellette.

Dolgozhat, semmi probléma?

Abszolút dolgozhat, sőt, a legtöbb hölgy, aki igénybe veszi az öregségi nyugdíját, nagyon sokszor olyan közszolgálati jellegű jogviszonyban dolgozik, tanár, orvos és így tovább, ahol korlátos egyébként a nyugdíj melletti munkavégzés, mert a nyugdíjat addig szüneteltetik, amíg a közalkalmazotti vagy hasonló köztisztviselői jellegű jogviszony fennáll. De a kormány, pontosan az óriási munkaerőhiány miatt, mentesítette a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban dolgozókat, öt területen, egyébként a szociális szférát, a gyermekvédelmet, a gyermekjólétet, a köznevelést és a szakképzést, az itt dolgozó összes embert mentesítette a nyugdíjszüneteltetési korlátozás alól. Ők szabadon dolgozhatnak és fölvehetik a nyugdíjukat is, semmiféle korlátozás nem érvényesül az ő esetükben. A versenyszférában meg nem is volt korlátozás, ott teljesen szabadon lehet dolgozni a nyugdíj mellett. Ha egy nő elmegy kedvezményes nyugdíjba, idén nagyon kedvező feltételekkel állapítják majd meg a nyugdíját, de azért érdemes mellette dolgozni tovább, sokkal több pénzhez fog jutni, ugyanis a nyugdíj melletti kereset társadalombiztosítási járulékmentes, ez 18,5 százalékkal rögtön növelheti a ténylegesen kézhez vett pénzt, és a munkáltatók, vagy ha vállalkozó vagyok, akkor saját magam is nagyon örülhetünk, mert nincs tized.

Csomó pénzt nem kell az államnak befizetni.

Így van, és 13 százalék „szocho” alól is mentes az ilyen kereset. Tehát 18,5 százalék meg 13 százalék mentesség. Sőt, most, ha a két- vagy háromgyermekes édesanyák személyi jövedelemadó-mentessége is beindul, rengeteg hölgy lesz, aki az égvilágon semmilyen közterhet nem kell már, hogy fizessen, a 15 százalékos szja is megszűnik az esetében. A három gyermeket fölnevelő édesanyák esetében ez már októbertől beáll, és utána a kétgyerekeseknél kor szerint lesz majd bevezetve. Valamikor 2028-2029-ben gyakorlatilag az összes, gyereket nevelő nő szja-mentesen veheti föl a pénzét nyugdíjas korában.

Hogyan lehet kimaxolni a magyar nyugdíj- és kedvezményrendszer összes előnyét?

Azért vannak a nyugdíjszakértők, hogy segítsenek az embereknek. Mindennek utána lehet olvasni, utána lehet nézni, de azért el is lehet csúszni, mert nagyon bonyolultak a jogszabályok. Néhány vezérmotívumot érdemes ismerni. Például a nők kedvezményes nyugdíjával kapcsolatban. Kettős feltétele van, 40 évnyi jogosító időt kell szerezni, és azon belül az alapszabály szerint legalább 32 évet munkával kell megszerezni, vagyis legfeljebb 8 évet lehet a gyereknevelésre tekintettel kapott ellátások folyósítási idejével beszámítani. Ha ez a 40 év megvan valakinek, most úgy tűnik, annyira jók a nyugdíjba vonulás feltételei, hogy föltétlenül érdemes igénybe venni. Maximum a jövő januárt megvárhatja az illető, mert akkor még egyszer 8-10 százalékkal magasabb valorizációs szorzókra számíthatunk, de tovább semmiképpen ne várjon, és mellette, ha tud, akkor dolgozzon, mert így tudja a legtöbb pénzt megkeresni. A férfiaknál nehezebb a jó tanács, mert nálunk nincs korkedvezményes nyugdíj, mindenképpen ki kell várni a 65 éves nyugdíjkorhatár betöltését. A férfiaknál jellemzően érdemesebb azonnal igényelni a nyugdíjat 65 éves korukban, és utána tovább dolgozni mellette, pontosan a kedvező közteher-viselési könnyítések miatt. A férfiaknál azzal kell szembesülni, hogy egy 65 éves férfi Magyarországon átlagosan kevesebb, mint 14 év további várható élettartamra számíthat. Tehát ha ő a nyugdíját „ki akarja élvezni”, érdemes időben elmenni nyugdíjba, és ha dolgozni akar mellette, akkor dolgozzon, most nagyon sok kedvező lehetőség van. Itt hívnám fel a figyelmet arra is, hogy méltatlanul háttérbe szorultak a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek, amelyek elképesztően kedvező feltételeket biztosítanak a nyugdíjasok számára a nyugdíj melletti munkavégzésre, tehát ha valaki ebben gondolkodik, akkor ne csak az álláshirdetéseket nézze, vagy ne csak a vállalkozó barátait hívja föl, hanem nézze meg a legközelebbi közérdekű nyugdíjas szövetkezetet is, ahova beléphet, csomó lehetőség kinyílhat előre.

Mit csinál ott egy nyugdíjas? Egy integrátor szervezetről van szó?

Az egy szövetkezet. A nyugdíjasok belépnek a szövetkezetbe mint tagok, és utána a szövetkezet feladata, hogy felderítse és kiderítse, hogy milyen munkalehetőségek vannak a környéken. A munkáltatókat a szövetkezet keresi meg, a munkáltatókkal a szövetkezet állapodik meg. A nyugdíjasnak ez azért nagyon előnyös, mert akár napi kétórás munkát is tud vállalni, vagy megmondja, hogy ő csak hétfőn, szerdán és csütörtökön menne négyórás munkára, és akkor ennek megfelelően kisakkozza a szövetkezet vezetése az adott munkáltatókkal, hogy hogyan lehet ezt megoldani. Nagyon szeretik a nyugdíjasok, több mint 20 ezren dolgoznak nap mint nap ilyen formában. De egyébként további 147 ezer körülire tesszük azon nyugdíjasok számát, akik dolgoznak rendszeresen a nyugdíjuk mellett. Ez azt jelenti, hogy a friss nyugdíjasok jelentős része dolgozik tovább, különösen a nők kedvezményes nyugdíjában részesülők.

Kell a nyugdíjasnak a nyugdíja alatt, amikor tovább dolgozik, bármilyen papírmunkával foglalkoznia? Sok embert azért vissza szokott riasztani, hogy neki adóznia kell, bevallást kell csinálnia, nyilvántartásokat kell vezetnie.

Ha munkáltatója van, az megcsinálja. Ha ő vállalkozó, akkor megcsinálja a könyvelője. Hozzá van szokva. Nem az a jellemző, hogy valaki 66 évesen indít új vállalkozást, hanem, hogy már 20 éve vállalkozó, és folytatja tovább. A vállalkozónak is nagyon jó a nyugdíj mellett dolgozni, mert akkor a vállalkozásból származó jövedelme lesz járulék- és szochomentes. Tudjuk, hogy nagyon-nagyon sok orvos és ápoló a nyugdíjkorhatár betöltése után még hosszan dolgozik, pont azért, mert őrületes munkaerőhiány van az egészségügyben is. Na most ilyen esetben nagyon furcsa megoldást választott a magyar állam, mert az úgynevezett egészségügyi szolgálati jogviszony alatt szüneteltetik a nyugdíjat. Meg ne kérdezze, hogy miért, beleragadt a nyugdíjtörvénybe, ezt már szerintem régen meg kellett volna szüntetni, de rájött a kormányzat, hogy így nagyon kevés nyugdíjas orvost tudna foglalkoztatni, mert azt mondja az orvos, ha nem kapom meg a nyugdíjamat, akkor minek dolgozzak? Ezért kitalálták a világ első fából vaskarika nyugdíjintézkedését. Csodálatos a rendszer, úgy hívják, hogy nyugdíjpótló jövedelemkiegészítés, az a lényege, hogy ugyan nem kaphatja meg az orvos a nyugdíját, de a nyugdíj mindenkori összegével egyező nettó összegű jövedelemkiegészítéssel megfejelik az ő illetményét. Vagyis megkapja a nyugdíját, csak más forrásból. Ezért egyébként az egészségügyi dolgozóknak ugyancsak érdemes a nyugdíjkorhatár betöltése után is dolgozni, és különösen érdemes a nők kedvezményes nyugdíjának megszerzése után, mert így nem veszíti el a nyugdíját, csak más forrásból fizetik ki neki.

Mi a viszony ma Magyarországon a bérek és a nyugdíjak emelkedése között? Amikor reálbér-növekedés van, magyarán infláció fölött nőnek a bérek, akkor a nyugdíjak is emelkednek, ugyanilyen ütemben, ugyanannyival?

Ez a legvadabb darázsfészek, ugyanis a magyar nyugdíjrendszer legnagyobb méltánytalanságát okozza az, hogy a nyugdíjakat kizárólag az infláció mértékével emelik, és azt sem akárhogyan. Bonyolult a rendszer, elmondom pár szóban. A keresetek növekedésétől jellemzően nagyon lényegesen elmarad az infláció. Csak a két szörnyű év, a horrorinfláció éve volt kivétel, de akkor is pariban maradt a keresetek növekedésével. Jellemzően a keresetek két-háromszor, akár négyszer gyorsabban nőnek, mint az infláció, és ebből következik, hogy mint a nyugdíjak. Ha valakinek megállapítják a nyugdíját mondjuk 2025-ben, nem véletlen, hogy nagyon sok szakértő kollégám azt mondja, hogy ezzel befagyasztják az életszínvonalát a jelenlegi, 2025-ös szintre. Ennél jobb már neki sosem lesz, sőt, csak rosszabb lesz, mert relatív elszegényedés fenyegeti a nyugdíjasokat, pont amiatt, hogy a nyugdíjuk a következő évtől, meg aztán végig, kizárólag az inflációval nő, és minden olyan évben, amikor a keresetek növekedése gyorsabb, mint az infláció növekedése, akkor a tényleges aktív keresők elhúznak el a nyugdíjasoktól, nyílik az a bizonyos olló a nyugdíjas jövedelme és az aktív keresők jövedelme között. Miközben a keresetek akár robbanásszerűen is fejlődhetnek, a nyugdíjak nagyon visszafogott, fékezett habzással tudnak csak nőni. Hadd mondjak konkrét példát! Tavaly emelték a nyugdíjakat, 6 százalékkal. Mindenki örömködött, hogy nem is volt tavaly annyi az infláció, jaj de jó, a nyugdíjasok jól jártak. Dehogy jártak jól! Habár 6 százalék volt az infláció, a bérek 13,3 százalékkal nőttek. A tavalyi év számaiban máris látszik az az óriási eltérés, ami a meglévő nyugdíjak emelését, meg a keresetek növekedését jellemezi. Idén januárban 3,2 százalékkal emelték a nyugdíjakat. Volt is nagy sírás-rívás rögtön, hogy ennél sokkal, de sokkal drágább az élet, mondták a nyugdíjasok, teljes joggal. Azóta kiderült, nemcsak az élelmiszerárak, meg a szolgáltatás, hanem az összes ár sokkal magasabb, gyorsabban nő, mint 3,2 százalék. Most már ott tartunk, hogy 4,5 százalékos inflációval kalkulál a kormányzat is. A Nemzeti Bank akár 5,1 százalékos inflációval, a szakértői becslések meg 4,5 és 6 százalék között szórnak idénre, de lényeg az, hogy ha 4,5 százalék lesz az infláció éves szinten idén, akkor ki kell egészíteni a nyugdíjemelést. A 3,2 százalék meg a 4,5 százalékra becsült infláció közötti különbséget, ami 1,3 százalékpont, oda kell adni a nyugdíjasoknak.

Miért?

A reálbérekhez, az aktívak reálbér-növekedéséhez kell igazítani

Miért a nominális bérnövekedéshez kell mérni a nyugellátásokat? Nem az inflációhoz kéne mérni? Azt, hogy egy nyugdíjas mit tud venni, milyen jószágot tud megvenni, azt végül is az infláció mondja meg, nem?

Azonnal ketté kell vennünk, mert amire ön kérdez, az a nyugdíj-megállapítás során fontos, a valorizáció mértékét határozza meg a nettó országos átlagkereset növekedése. Azt a szintet kizárólag a nyugdíj kiszámítása során, a megállapítás évében alkalmazzuk. A nyugdíjnövelésnek már az égvilágon semmi köze nincsen semmilyen keresethez, pont ez a lényeg, és ez a legnagyobb baj, annak kizárólag az inflációhoz van köze, és ráadásul az inflációt is állandóan becsült értékek szerint kell meghatározni, és ezért csak visszamenőleg, pótlólagos kiegészítésekkel lehet a nyugdíjakat még az inflációhoz képest is biztonságosan szinten tartani. Most például, ha 4,5 százalék lenne az éves infláció, és ezt az 1,3 százalékos pótlólagos emelést adnák meg a nyugdíjasoknak, akik most azon vannak kibukva, hogy miért nem kapják ezt ők most meg? Miért kell erre novemberig várni? A helyes vagy a jogászi válasz az, hogy azért, mert novemberi korrekciót ír elő a nyugdíjtörvény, korábbit nem ír elő. De erre meg azt mondják a nyugdíjasok, jó, de két meg három éve is volt egy évközi, júniusi korrekció, pont azért, hogy könnyítsék a nyugdíjasok helyzetét, hogy ne érezzék úgy, hogy az egyébként nekik járó plusz pénzt az állam zsebre vágta, és majd csak novemberben adja oda, addig pedig kamat nélkül használja. Különösen erősen jön most föl, hozzám ezer és ezer kommentben érkezik, hogy amikor be is jelenti a kormányzat, hogy az idei korrekcióra már félretett 90 milliárd forintot, akkor, ha már félre is van téve a pénz, akkor miért nem lehet most kifizetni, miért kell várni novemberig? Ez egy teljesen jogos felvetés. Például Olaszországban évente egyszer emeltek, de amikor a pandémia miatt nagyon megnehezedett a helyzet, a havi kifizetésre álltak át, ott havonta is lehetett a nyugdíjat emelni. De az alapkérdésére visszatérve, amikor a nyugdíjakat megállapítják, azok igazodnak az országos nettó átlagkereset nominális, tehát nem reálértékű növekedéséhez. Ez egyébként nagyon jó a nyugdíjasoknak, mert ez egy magasabb százalék mindig. De abban a pillanatban, hogy megvan a nyugdíj, utána már a keresetekhez semmilyen módon nem kapcsolódik a nyugdíjemelés, csak az inflációhoz. Emiatt szegényednek a nyugdíjasok. Erre rájött egyébként az összes szomszédos állam. Az utóbbi öt évben mindenhol nyugdíjemelési reformot hajtottak végre, minket kivéve, és átálltak arra az új rendszerre, hogy a teljes inflációs növelést odaadják a nyugdíjasoknak, de mellette pluszban odaadják a nettó reáljövedelem-növekedés egy részét, a cseheknél 30, a lengyeleknél 20, szlovákoknál 50 százalékát. Így máris nagyobb az emelés mértéke, és nem tud lecsúszni annyira a nyugdíj.

Mennyibe kerülne, ha ezt nálunk is figyelembe vennék? A mi nyugdíjtörvényünkben az van, ha a nyugdíjkassza kiürül, attól még a nyugdíjakat ki kell fizetni, mert az állam akkor máshonnan tesz oda pénzt.

Ez így van. Az Európai Unió minden évben megnézi, hogy az egyes tagállamai mennyit költenek a nyugdíjra, ez egy GDP-arányos szám. A 27 tagállam átlaga 12,9 százalék volt, átlagosan mindenki a saját maga GDP-jének 12,9 százalékát nyugdíjakra vagy nyugdíjszerű ellátásokra költötte. Ezt az adatot kicsit finomítani kell, mert nálunk a nyugdíjkasszában az öregségi nyugdíjat kell elsősorban figyelembe vennünk. Ha csak az öregségi nyugdíjakra fordított kiadásokat nézzük, akkor az Európai Unió átlaga 10,9 százalék, tehát az adott ország GDP-jének majdnem 11 százaléka a nyugdíjakra, az öregségi nyugdíjakra megy el. Magyarországon ez a szám összesen 7,45 százalék. Tehát 3-4 százalékkal is kevesebbet költ Magyarország a nyugdíjakra, mint az unió átlaga. A 27 tagállam közül a 25. helyen áll Magyarország a költés szempontjából, emiatt lehet egy kicsit bátrabban gondolkodni arról, hogy egy nyugdíjreformnak lenne-e plusz fedezete. Nyilván, ha a prioritásokat úgy határozza meg a kormányzat, hogy a nyugdíjasok számára meg kell adni azt a lehetőséget, hogy meg tudják őrizni az életszínvonalukat, ne szegényedjenek el. Azt is gyorsan meg kell említenem, hogy a kétmillió öregségi nyugdíjasból 700 ezren, tehát nagyjából minden harmadik nyugdíjas az úgynevezett szegénységi küszöb közelében vagy az alatt kap nyugdíjat. Ez körülbelül 170-180 ezer forint az idén, ennél kevesebbet kap 700 ezer nyugdíjas. Ebből van körülbelül 300 ezer, akinek azonnal valamilyen segítséget kéne nyújtani, mert már a mélyszegénységbe kezd belezuhanni, nem éri el a 120 ezer forintot sem a havi nyugdíja. Ezeken a társadalmi rétegeken nyilván úgy kéne segíteni, hogy egyrészt a nyugdíjemelésnek a rendszerét javítjuk úgy, hogy figyelembe vesszük az átlagkereset-növekedés bizonyos hányadát is. Ezt egyébként nagyon egyszerű kiszámolni, nagyjából 1 százalékpontnyi nyugdíjnövelés körülbelül 60-65 milliárd forintba kerül. Ha, mondjuk, azt szeretnénk, hogy két és fél százalékkal több legyen a nyugdíjemelés, arra való tekintettel, hogy a reálnövekedés öt százalék lesz, és annak a felét hozzá akarjuk még csapni a nyugdíjemeléshez, akkor két és féllel meg kell szorozni ezt a bizonyos 60 milliárdot, vagyis 150-160 milliárd forint pluszba kerülne az a nyugdíjemelés, amivel lényeges mértékben tudnánk segíteni a nyugdíjasokon. Nagyon röpködnek itt a sok százmilliárdok, maga a nyugdíjkassza idén 6600 milliárd forint.

Ahhoz képest nem sok a 160.

Ahhoz képest nem sok egyáltalán, de lehet, hogy nem 160-nal kellene emelni, hanem 300-zal, hiszen attól függ, hogy mennyi a reálbér-növekedés. A gazdaságnak meg az az érdeke, hogy a nettó keresetek reálemelkedése magas legyen, hiszen akkor megy jól a gazdaságnak. Egyébként, ha jól megy a gazdaság, akkor több pénz jut a nyugdíjakra is, nyilvánvalóan. Az a lényeg, hogy nem óriási kiadástöbblettel lehetne nagyon lényegesen segíteni a nyugdíjasok életén, különösen, ha a nyugdíjemelésbe betennénk még egy kiegészítő korrekciós tényezőt, mégpedig azt, hogy valaki annál magasabb nyugdíjemelést kaphasson, minél korábban állapították meg a nyugdíját. Ugyanis ma például egy olyan ember, akinek 2010-ben, 15 éve állapították meg a nyugdíját, az – pont a relatív elszegényedés miatt – nagyon gyorsan filléreknek érzi a nyugdíját ahhoz képest, amit ért valaha, hiszen erodálódott a nyugdíjának az értéke. Egy ilyen típusú emelési korrekcióval ezt a problémát is lehetne kezelni. Hangsúlyozom, ezek nem túl drága megoldások, viszont nagyon is érdemi segítséget tudnának nyújtani a nyugdíjas társadalom tagjainak.

Rendszerszintű változásra van szükség, tehát egy reformot csinálni, vagy a legkisebb nyugdíjasoknak célzottan odaadni a pénz, egy szolidaritási elvet is ismertetve? Akinek 400-500 ezer forint a nyugdíja, az nem biztos, hogy rászorulónak érzi magát egy ilyen rendszerszintű változásra.

Mindenki jogosult a nyugdíjemelésre, mert akinek 500 ezer forint a nyugdíja, azé is relatíve csökken az idők folyamán. Van egy alapvető, bizonyos biztosítási elv a nyugdíjrendszerben, hogy mindenkinek a megszerzett jogosultságai szerint kell megállapítani a nyugdíját, és utána ehhez kell hangolni az emeléseket is. Az viszont teljesen igaz, hogy a világ összes nyugdíjrendszerében érvényesül a szolidaritási elv is, a biztosítási elv mellett. Magyarországon, sajnos, nagyon gyöngécske a szolidaritási elv, most például összesen egymilliárd forint van rá. Hangsúlyozom, a 6600 milliárd forintos költségvetési nyugdíjkasszából egyetlen milliárd forintot lehet méltányossági emelésre, meg méltányossági nyugdíjra fordítani.

Azt pedig kérelmezni kell.

Azt kérelmezni kell, elképesztően lassan, nehezen állapítják meg, és nagyon pici összegben. Ha van bárkinek szándéka gyors beavatkozásra, akkor nyilvánvalóan a méltányossági nyugdíjra fordított keretet föl lehet emelni egymilliárdról tíz- vagy százmilliárdra is akár, és akkor a mélyszegénységet máris tudtuk kezelni¸ sőt megoldani. De a rendszerszintű változás nem mehet ilyen gyorsan. Volt a kormányzatnak egy vállalása, hogy most március 31-ig bevezetünk egy nyugdíjreformot Magyarországon, aminek két célja lett volna. Ez a kormányzati előkészítő anyagokban is szerepel. Az egyik célja az, hogy a nyugdíjrendszerünk hosszú távú fenntarthatóságát biztosítani lehessen, tehát hogy a gyerekeinknek, unokáinknak is legyen nyugdíja még. A másik pedig az, hogy a nyugdíjrendszerben a méltányosságot, a szegény nyugdíjasoknak a helyzetét javítani tudjuk. Erre, sajnos, nem került sor, az előkészítő anyagot betették az asztalfiókba, most az a hivatalos hozzáállás, hogy a nyugdíjrendszer 10-15 évig teljesen normálisan fenntartható, addig nem kell hozzányúlni, tehát ne borzoljuk a kedélyeket. Én megértem egyébként, hogy nem akartak a választás előtti évben nekiállni egy nyugdíjreform bevezetésének.

Mindenki, aki hallja, azt mondta volna, hogy biztos az én káromra akarják megcsinálni.

Persze, ez óriási társadalmi feszültséget okozhat, ha nincs rendesen előkészítve, ahhoz meg idő kell. Rendszerszintű, nagy reformra nem számítok még a közeli jövőben sem, az viszont nem rendszerszintű beavatkozás, hanem egy gyorsan megoldható dolog, hogy a nyugdíjemelés rendszerét – ami pici alrendszere az egész nagy nyugdíjrendszernek – megváltoztassuk, például hozzátegyük a nettó keresetek bizonyos reálnövekedési százalékát az infláció mértékéhez is, és így emeljük a nyugdíjakat. Ezzel sokkal többet tudunk segíteni a nyugdíjasoknak, mint bármilyen egyedi intézkedéssel, egyedi juttatással. Ilyen egyedi juttatás, amit ismernek a nyugdíjasok, a nyugdíjprémium, az egy erősen korlátozott lehetőség, a maximális összege évente egyszer 80 ezer forint lehetne, ha a GDP növekedése meghaladná a hét és fél százalékot – ez ugye, már a mesék birodalma –, ez egy kicsike, egyösszegű juttatás. Nyilván lehet a választások előtt jól érvelni azzal, hogy kaptál plusz 20 ezer forintot, de ez nem segít a nyugdíjasokon. Ugyancsak nagyon nehéz lesz a nyugdíjasok helyzetét javítani, például a SZÉP-kártyás ötlethez hasonlóval, adjunk a nyugdíjasoknak 100 vagy 200 ezer forint értékben SZÉP-kártyát. Biztos, hogy nagyon-nagyon örülnének neki, de hosszú távon nem jelent semmit. A helyzetükön csak olyan megoldás változtat, ami beépül magába a nyugdíjba, a nyugdíj összegét növeli.

Mitől fenntartható a nyugdíjrendszer? Attól, hogy az oda dedikált befizetések fedezik az onnan történő kifizetéseket?

Természetesen, alapjában erről van szó, de már most sem fedezik, a nyugdíjrendszert a költségvetésnek kell működtetni. Benne van a törvényben az a biztonsági szabály, hogy ha nem elég a járulékbevétel, akkor ki kell egészíteni egyéb adóbevételek terhére. Ilyen szempontból biztonságos a magyar nyugdíjrendszer, meg az is igaz, hogy mindig fenn lehet tartani a nyugdíjrendszert, csak az a baj, hogy azzal kell kalkulálnunk, hogy a nyugdíjak tényleges értéke egyre kisebb lesz. Mint mondtam, az unióban a 25. legkevesebbet költjük a nyugdíjainkra, az OECD 38 államot felölelő összevetésében a magyar nyugdíjasok a legrosszabb helyzetűek közé tartoznak. Így valóban fenntartható a nyugdíjrendszer, csak szegény nyugdíjasokkal tartjuk fönn a nyugdíjrendszert. Ha belegondolunk abba, hogy most a medián nyugdíjas 213 ezer forintot kap kézhez.

Fele többet kap, fele kevesebbet.

Tehát egymillió ember kevesebbet. Mondtam, hogy 170-180 ezer forintnál kevesebbet kap 700 ezer nyugdíjas, ez mára az úgynevezett szegénységi küszöb alatti jövedelem, és aztán ott van még az a 300 ezer, aki mélyszegénységben él, annak a kockázatával szembesül. Természetesen van 213 ezer forint fölötti egymillió nyugdíjas is. Ha az átlagnyugdíjat nézzük, az egész szép szám, az emelések utáni 243 ezer nettó forint nem törpül el annyira, de mihez képest? A nyugdíjas a nyugdíja nagyon jelentős hányadát élelmiszerre és szolgáltatásokra, rezsire, a megélhetés legalapvetőbb feltételeire, és természetesen egészségügyi ellátásra, gyógyszerekre, ilyesmire költi. Pillanatok alatt elfogy az összeg. Lehet, hogy kimondva egész szép, hogy már 243 ezer forint az átlagnyugdíj, de azt is tudjuk, hogy a legtöbb nyugdíjas nem kap ennyit, miközben nekik ugyanabban a boltban, ugyanannál a szolgáltatónál kell kifizetni a vásárolt dolgaikat. Azzal nem szoktak számolni a politikai aktorok, vagy legalábbis ezt nem hozzák nagyon nyilvánosságra, vagy nem nagyon vitatkozunk erről, hogy minden nyugdíjemelésnek gyakorlatilag a fele azonnal visszamegy a költségvetésbe. Hiszen a nyugdíjas vásárol, ő nem halmoz föl. Ott az áfa, az extra adó, a kiskereskedelmi adó, a jövedéki adó, meg még a kiskutya kalapácsa is. Éppen most olvastam, hogy 51 adónemünk van, abból egy csomót fizetni kell.

Ha az állam sok adóbevételt akar, akkor emelje a nyugdíjakat, hadd fogyasszanak minél többet a nyugdíjasok…

Ráadásul a fogyasztás segít a gazdaság beindításában. Tudom, hogy ezek nagyon bonyolult összefüggések, de az a lényeg, hogy a nyugdíjemelés nemcsak a nyugdíjasoknak jó, hanem az államnak is.

Hogyan kell kiszámolni azt, hogy a nyugdíjasok számára megnyílni látszó élelmiszeráfa-visszatérítés, amelynek nincs még végleges verziója, valójában mennyit segít? Onnan kell indulni, hogy mi a nyugdíjasok fogyasztói kosara? Vagy miből kell kiindulni, ha azt akarom tudni, hogy ez jelentős vagy nem jelentős segítség?

Ez jelentős lehet, de nem biztos, hogy jelentős mértékű segítségnek szánták. Nagyon jól hangzik, rengeteget lehet róla beszélni. Igazság szerint földi halandó még nem tudja, hogy hogyan fog ez megvalósulni.

Az adóhivatal elnöke azt mondta, hogy két verzió van, vagy valami kártyás verzió, vagy átalánydíjas.

Az átalánydíj már jobban hangzik.

Azt mondta, hogy valószínűleg az lesz.

Ha azt mondja a kormányzat, hogy maximum havi 15 ezer forintos értékben kívánja támogatni ilyen módon a nyugdíjasokat, magyarán havi 15 ezer forint áfát írnának vissza, az pont annyiba kerülne, mint egy 14. havi nyugdíj. Ez egy óriási összeg. A 12 hónapra 15 ezer forint, az 180 ezer forint. Ha ezt minden nyugdíjasnak adom, kétmillió öregségi nyugdíjasnak, plusz 450 ezer egyéb ellátottnak, kicsit kikerekítve, két és fél millió embernek, akkor ott tartunk, minthogyha ki kéne fizetnünk majdnem egy teljes havi új nyugdíjat. Biztos nem ez a szándék, mert ez rettenetes költségvetési terhelés. Ha októberben vezetik be, akkor október-november-december, eleve csak háromhavi terhelést jelentene. Én még olyan átlagos nyugdíjast nem láttam, aki 15 ezer forintnyi áfatartalmú zöldséget, gyümölcsöt és tejterméket tudna vásárolni.

A nyugdíjas szervezetek azért küzdenek, hogy ne csak ilyesmi legyen benne.

Én kezdettől fogva azt szerettem volna elérni, hogy ne ilyen bonyolult módon támogassuk a nyugdíjasokat, amit egyébként a legtöbb nyugdíjas nagyon nehezen fog követni, nagyon nehezen fog egyáltalán alkalmazni. Az volt az első megoldás, hogy ha az élelmiszerboltban a pénztárnál lecsippentik a kártyáját. Igen ám, csak elképesztő logisztikai és szoftveres fejlődésnek kell végbemenni, hogy a csippentés megjelenjen majd a következő havi nyugdíj összegében. Meg lehetett volna például fejelni a nyugdíjemelést. Ha akarok adni a nyugdíjasoknak, mindenkinek, havi 2000 forintot pluszban, nem tizenötöt, amit egyébként elköltenek átlagosan, hiszen körülbelül ennyi az átlagos áfatartalma a zöldség-gyümölcs-tejtermék vásárlásnak. Kétezer forint az annyit jelent, hogy 0,8 százalékos pluszt bepakolok a nyugdíjemeléshez, most például a négy és fél százalékos várható korrekciós tényezőhöz hozzáadnék még 0,8 százalékot, akkor mindenkinek 2000 forinttal több jutna. De ha 15 ezer forintot akarok adni, az már 7,5 százalékos plusz nyugdíjemelés lenne, az már gyötrelmesen nagy kiadással jár. Ha azt szeretné a kormányzat, hogy ne a nyugdíj összegét növelje meg, mert az egy tartósan beépülő örök kiadás lesz, hanem egyszeri juttatásként kapják meg a nyugdíjasok, akkor erre, például, a nyugdíjprémium rendszere tökéletesen alkalmas. Akkor nem a jelenlegi feltételrendszerrel adunk nyugdíjprémiumot, hanem azt mondjuk, hogy minden nyugdíjas kaphat 30-40-50-60 ezer forint nyugdíjprémiumot az év végén vagy novemberben. Nem kell hozzá ekkora fejlesztés, mindenki tudja követni, miről van szó. A harmadik megoldás lehetne politikai szempontból a leghúzósabb, már pozitív értelemben, ha a 13. havi nyugdíjukat megfejelik ezzel a plusz összeggel, és azt mondják, hogy 13. havi nyugdíjként nem négyheti, hanem ötheti vagy hatheti nyugdíjat kapsz.

Nincs olyan feltétel, hogy brokkolit kell hozzá vásárolni, hanem sok pénz, és azt mindenki világossá teszi.

Érthető szándék, hogy egyen több zöldséget a nyugdíjas, de nagyon nehéz megvalósítani. Hozzám is ömlenek a nyugdíjasoktól a kérések, hogy magyarázzam már meg, hogyan lesz, egyelőre nem tud senki semmit. Ezek szerint még az adóhivatal elnöke sem tudja, hogy melyik változat lesz.

Ő azt mondja, hogy le tudnak fejleszteni bármit, majd el kell dönteni, hogy mit.

Tényleg le tudnak fejleszteni mindent, csak az idő, a költség, és mire eljut a nyugdíjasokhoz…

Adóhivatali elnök sose bírálja az adott kormány ötleteit.

Természetesen. Én sem bírálom, csak egyszerűen nem értem, inkább az a kiindulópont. Van egy nagyon súlyos probléma, a nyugdíjasok nagyon jelentős része, körülbelül 600 ezer ember a kistelepüléseken él, ahol gyakorlatilag az őstermelőktől vásárolnak, vagy maguk is őstermelők. Ott meg nincs áfa, eleve alanyi áfa, velük mi lesz? Őket is átszoktatjuk a nagy élelmiszerláncokba, mert ott olcsóbb lesz majd vásárolni a zöldségek miatt?

Nem, az agrárminiszternek ahhoz lesz egy-két megjegyzése, folyamatosan azt mondják, hogy legyen őstermelés. Van arra valamilyen szabály, hogy egy ember, aki még nem nyugdíjas, a jövedelmének mekkora hányadát, mikor, mibe tegye félre ahhoz, ha nem akar életszínvonal-csökkenést a nyugdíjas éveiben?

Minél korábban, ez egy alapszabály, ugyanis ahhoz, hogy a félretett pénz termelni tudjon pénzt, időre van szüksége. Minél fiatalabb korban kezdjük el, nem véletlenül szokták azt mondani, hogy már 20 évesen, vagy 25 évesen, az első munkahelyeden nyiss magadnak egy nyugdíjszámlát is, vagy lépjél be egy nyugdíjpénztárba, mert akkor hosszú idő van arra, hogy ki tudd termelni magadnak azt a kiegészítő magánnyugdíjat, ami majd segít neked, hogy az életszínvonalad ne zuhanjon nagyot. Az, hogy teljesen meg tudja-e tartani az életszínvonalat, az kifejezetten attól függ, hogy mennyit keres egy ember, és milyen életszínvonalat alakít ki. Minél alacsonyabb az életszínvonal, annál könnyebb megtartani, nyilván. De a lényeg az, hogy 20-30 éves emberek akár havi 15-20 ezer forinttal is már nagyon szép eredményeket tudnak elérni, a történelmi tapasztalataink szerint. Ha valaki 40-50 éves, akkor már mélyebben be kell nyúlni a pénztárcába, és minden hónapban legalább 30-40 ezer forintot célszerű lenne félretenni.

Ezek a nettó összegek irányadók? Nem az volna inkább irányadó, hogy a nettó keresetének hány százalékát tegye be?

Mivel a nettó keresetet az adott ember tudja csak megállapítani, majd ő eldönti magának, hogy ez hány százalék legyen.

Olyan szabály nincs, hogy tegyem be az egyharmadát, és akkor hátradőlhetek?

Egyharmadát senki nem teszi meg.

Legalább a fizetés tizedét?

Öt és maximum tíz százalék közötti szokott lenni a nemzetközi tapasztalatok szerint is. Na de gondoljuk el, ha valaki 15-20-25 éven keresztül az összes nettó keresete 10-15 százalékát vagy akár 5-10 százalékát félreteszi, az is nagyon jelentős nyugdíjtőkét fog eredményezni, mert ne felejtsük el, nem csak az a lényeg, hogy én mit pakolok bele havonta, negyedévente vagy évente, hanem hogy a pénzpiacokon, a tőkepiacokon ez hogyan fog fejlődni. Mostanság, amikor zuhannak a részvényárfolyamok, ha van valakinek elég bátorsága hozzá, vásárolni kell részvényeket, mert azok majd ha fölmennek, akkor olcsón megvettem, majd aztán drágán tudom bevenni a portfóliómba.

De egy ember a saját megélhetése terhére ritkán szokott részvényeket vásárolni. Ez olyan, minthogy a lakásunkat nem tesszük föl a lovira.

De nem is nekem kell elmenni tőzsdézni, az egyébként is őrült veszélyes, főleg, ha nem értek hozzá, de még ha értek is hozzá, akkor is őrülten veszélyes, hanem erre van három olyan módszer is, amit az állam még mindig támogat személyijövedelemadó-jóváírással. Az egyik és a legegyszerűbb az a nyugdíjpénztár. Tehát egy önkéntes nyugdíjpénztárba lépjen be valaki, ott vannak portfóliók, mindenkinek életkor szerint, minél idősebb vagyok, nyilván annál biztonságosabb portfóliót kell választani. A nyugdíjpénztár leveszi rólam az összes ilyen gondot, és ez ár-érték arányban is egy olcsó megoldás.

Be van írva, hogy legfeljebb mennyit költhetnek működésükre.

Így van. Ha valakinek nincs munkáltatója, hanem maga szeretné fizetni, akkor nyugdíjbiztosítást célszerű vásárolni valamelyik biztosítótársaságtól, ahol szintén nagyon sokféle portfólió közül lehet választani. Neki ezzel nem kell foglalkozni, egyszer, egy első beszélgetésben meg kell határozni, hogy milyen az ő kockázattűrő képessége és mennyit tud erre fordítani, és utána aztán mehet akár évtizedeken keresztül is ez a megoldás, gyűlik benne a pénz, ez is egy abszolút biztonságos konstrukció. Van egy harmadik lehetőség is, amit szintén támogat az állam, az összes bankban meg lehet nyitni nyugdíj-előtakarékossági számlát.

NYESZ-t.

Pontosan. A NYESZ-re is jár adójóváírás, az egy kicsit bonyolultabb, mert ott mindent nekem, az ügyfélnek kell csinálni, de attól függetlenül, akinek van egy picike érzéke a pénzügyekhez, ezt is nyugodtan megnyithatja. Minél korábban kezdem el, annál alacsonyabb összeggel lehet jelentős nyugdíjtőkét felhalmozni, ez egy alapszabály, tehát ne 63 évesen jusson eszünkbe, hogy atyaúristen, mi lesz a nyugdíjammal, akkor már késő lesz.

Aki annak idején belépett magánnyugdíjpénztárba, az egyrészt kapja az állami nyugdíjat, annak egy meghatározott részét vagy az egészet, és ez egyfajta nyugdíj? Az egy extra nyugdíj?

A magánnyugdíjpénztár külön tészta. A magánnyugdíjpénztárakban volt három és félmillió tag, abból már csak körülbelül 47 ezren vannak a két még talpon lévő magánnyugdíjpénztárban. Nekik azt lehet tanácsolni, hogy mindenképpen várják meg, amíg ténylegesen nyugdíjba mennek és akkor döntsék el, hogy visszautalják-e a magánnyugdíjpénztárban levő tőkét a központi állami nyugdíjkasszába, vagy nem. Ha az illető visszautalja, akkor úgy fogják megállapítani az állami nyugdíját, minthogyha soha nem lett volna a magánnyugdíjpénztár tagja. Tehát 100 százalékban az államtól kapja, ugyanolyan jogosult a nyugdíjra, mint az, aki nem is lépett be ilyen magánnyugdíjpénztárba. Ha viszont azt választaná, hogy marad a magánnyugdíjpénztár tagja, akkor az állami nyugdíját egy csökkentő szorzóval fogják megállapítani, a 2025-ös helyzet szerint nagyjából 80 százalékát kapja meg annak az állami nyugdíjnak, ami járna neki, ha nem lenne magánnyugdíjpénztári tag. Ebből következik, hogy a 20 százalék különbözetet, azt a magánnyugdíjpénztári egyéni számlájára kiszámított járadék formájában kellene, hogy megkapja. Az esetek 90-95 százalékában nem éri meg nem visszalépni. Én azt tanácsolom mindenkinek, hogy nyilvánvalóan kiszámolja a magánnyugdíjpénztár fillérre pontosan, hogy milyen járadékra lenne jogosult az illető, kiszámítja a kormányhivatal, hogy milyen állami nyugdíjra lenne jogosult, és a két adat ismeretében el tudja eldönteni, hogy visszalépjen vagy nem. A nálam jelentkező emberek több mint 95 százalékánál az volt a biztonságos és jó megoldás, hogy visszalépett az utolsó pillanatban, tehát a nyugdíj igénylésekor az állami nyugdíjkasszába, így megállapították az állami nyugdíját, és ő a magánnyugdíjpénztártól megkapja az úgynevezett kilépő tagi jóváírást, ami gyakorlatilag a reálhozamot jelenti.

Amit dolgozott a pénz azalatt, amig ügyben volt.

Nem az egészet, mert az inflációt követő hozam, tehát a nominális hozam megy be a központi kasszába, ő a reálhozamot kapja meg. Az is lehet több milliós érték egyébként. Nagyon jól muzsikáltak a nyugdíjpénztárak az elmúlt tíz évben, egy-két év kivételével.

Vannak önkéntes pénztárak is, az egy másik kategória.

Teljesen más.

Ugyanez a tanács, vagy ott más?

Az önkéntes nyugdíjpénztárnak semmi köze nincs az állami nyugdíjhoz. Az ugyanolyan saját megtakarítás, egyéni elhatározásból, mintha veszek egy lakást, vagy veszek egy földet, vagy befektetek.