A fő vízfolyásokból, a nagyobb folyókból, amelyeknek a vízhozama elégséges ahhoz, hogy az ökológiai vízigények kielégítésén felül ki lehessen belőlük vezetni a tájba, kellene a mezőgazdaságnak vizet biztosítani, de ehhez szükség van megfelelő műszaki beavatkozásra is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hubai Imre. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára ugyanakkor elismerte, hogy sem a Tisza, sem a Duna vízgyűjtőjén nem volt az idén hóban tárolt vízkészlet, így nagyon nehéz az egyre mélyülő mederből az egyre alacsonyabb hozamból még vizet kiemelni. Mint elmondta, emiatt az idén 24 órában csaknem 200 szivattyú üzemelt országszerte annak érdekében, hogy mostanra közel egymilliárd köbméter vizet vissza tudjanak tartani, amellyel a gazdálkodók öntözési vízigényét és az ökológiai vízpótlást is biztosítani tudják.

A gondot az jelenti, hogy a folyók vízgyűjtője is vízhiányos, áthúzódó aszály van, „a szántóterületek alól kiment a talajvíz, és a növények számára már felvehetetlen mélységbe húzódott vissza”. Ez nagyjából két és három méter között van, ezért már csak mesterséges vízutánpótlással lehet a növényeket termővé tenni. Az már a talajviszonyoktól függ, hogy hol milyen hatást tudnak ezzel elérni.

„Nagyon nehéz megtartani a talaj termőerejét, a fölmelegedéstől meg kell azt óvni, és a vízháztartás, a vízpótlás és a vízmegtartás csak olyan technikával valósítható meg, ami a legkevesebb bolygatással érhető el. Ha rendszeresen rontjuk a talajok szerkezetét és hozzájárulunk ahhoz a felelőtlen talajműveléssel, hogy elveszítse a talaj a még tárolható nedvességkészletet, akkor hiába jön a felmentő csapadék, az vagy nem tud a mélybe szivárogni, vagy olyan gyorsan elpárolog a talajból, hogy a növényzet számára még fel sem vehető” – mondta Hubai Imre.

Sziszifuszi munka, de megéri

A víz megőrzésében a talaj minősége kulcsszerepet játszik. Magyarországon több mint 3,5 millió hektáron folytatnak a gazdák olyan „talajkímélő” művelést, amely javítja a nedvességtartó képességet. „A föld, amely hátára veszi a vizet, képes öntözés nélkül is stabil termést adni” – mondta az államtitkár. Az agyagos, kötött talajok megőrzése, a mulcsozás és a folyamatos borítottság mind segítik a nedvesség bent tartását és az ökoszisztéma stabilitását.

A magyar gazdák körében egyre népszerű a regeneratív gyakorlat, amely a szerves anyag visszapótlásával, minimális bolygatással próbálja helyreállítani a talaj életét. „Ez sziszifuszi munka, évtizedekig tart, de megéri” – hangsúlyozta Hubai Imre, hozzátéve, hogy a cél az öntözés nélküli, mégis életképes mezőgazdaság.

Az államtitkár kitért a csatornarendszerekre is. Például a keleti főcsatorna jelenleg csak kapacitása 24 százalékán működik, mert eliszapolódott. A kotrás jövő tavasszal kezdődhet, hogy a Tisza vize eljuthasson Debrecenig, a Hajdúságig és a Körösök völgyéig. A cél: teljesen helyreállított vízszállítás 100 százalékos kapacitással. A víz így nemcsak az öntözést, hanem az ipart és az ivóvízbázisokat is szolgálja majd.

A modern vízgazdálkodás egyik alapelve, hogy a vízutakat több funkcióra tervezzék: amik valaha belvízlevezetők voltak, ma tározók és ökológiai folyamok is lehetnek. A vízügy feladata, hogy kijelölje azokat a „harmadlagos” csatornákat, amelyeket rendbe téve közhasznú vízszállításra lehet használni. Ezekhez a forrásokat az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a gazdaszervezetek közösen biztosítják.

„Az öntözés éves vízigénye ebben az esztendőben a többletvízhasználattal együtt is körülbelül 200 millió köbméter volt, az a vízmennyiség, ami a tájból hiányzik, és amit ki kell juttatnunk, hogy a talajvízháztartását megemeljük, az kilencmilliárd köbméter. Tehát nem az öntözés viszi el a vizet a tájból” – hangsúlyozta az államtitkár. Azt is hangsúlyozta, hogy a magyar vízvagyon felett az Energiaügyi Minisztérium és az Országos Vízügyi Főigazgatóság őrködik, ezek a szervezetek döntenek arról, hogy ki milyen feltételekkel férhet hozzá a vízhez.

Nem mindegy, hogyan locsolunk

A hagyományos locsolás ideje lejárt: „A víz ma már nemcsak élelmiszert, hanem mikroklímát is teremt” – mondta Hubai Imre. Az Alföldön nyáron gyakran 40 fokos hőség és száraz szél jellemző; ilyenkor a porlasztásos öntözés drága és hatástalan. A jövő a csepegtető rendszereké, amelyek a gyökérzónába juttatják a nedvességet, így a víz nem párolog el, hanem közvetlenül a növényhez jut. Az államtitkár szerint a legolcsóbb és legbiztonságosabb víztározó maga a talaj, ezért annak védelme egyenlő a vízkészletek védelmével.

Az államtitkár szerint a belvíz ma nem ellenség, hanem esély. „Belvizes években még soha nem pusztultunk bele az aszályba” – idézte egy gazda szavait Hubai Imre. Az Alföldön a belvízveszélyes területek 90 százalékban megegyeznek az aszályos zónákkal. A program ezért arra törekszik, hogy ezeken a területeken a víz ne veszély, hanem erőforrás legyen. Ha a gazdák megtanulják, hogy a sekély elárasztás a termésbiztonság záloga, a klímaváltozás hatását is mérsékelni lehet. „Olyan szabályozással és pályázati konstrukciókkal segítjük a gazdálkodókat, ahol ha a belvíz megjelenhet vagy összefolyhat a területén, és ő ezt megtartja, ezért prémiumot fizetnénk a gazdálkodónak” – mondta Hubai Imre, és jelezte, jelenleg is tárgyalnak erről az Európai Bizottsággal, és amint megkapják az engedélyt, meg is hirdetik a pályázatot. Így olyan vizes élőhelyeket hozhatnak létre, amelyek a vízkészletek folyamatos feltöltését teszik lehetővé, és segítenek a talajba szivárogtatni a nedvességet.

„A vizet a tájba program, az aszályvédelmi akcióterv végrehajtásával közel 120 ezer hektárral tudtuk növelni az öntözőterületeket, és ha a jövőben szeretnénk ezt fokozni, és akár mind a 4,7 millió hektár szántóterület vízbiztonságát és a növények aszálytűrését szeretnénk fokozni, akkor szükségünk lesz arra, hogy legalább egy 30 ezer hektáron, de jobb esetben akár 300 ezer hektáron tudjunk megtartani legalább néhány hónapon keresztül vizet” – mondta Hubai Imre.

A Tisza vízhozama történelmi mélyponton van, a folyó medre helyenként már hat méterrel süllyedtebb, mint a mellette lévő holtágaké. Hubai Imre szerint, ha ez a folyamat folytatódik, a folyó „el fogja lopni az Alföld alól a talajvizet”. A minisztérium ezért támogat minden olyan vízügyi fejlesztést, amely lassítja a medersüllyedést – a duzzasztók, fenékküszöbök létesítése így nem tiltott téma, hanem szakmai szükségszerűség. A cél nem energiatermelés, hanem a vízvisszatartás: a holtágak gravitációs feltöltéséhez elegendő lenne 4–6 méteres mederemelés.

Mi lesz a háztetőről lefolyó csapadékvízzel?

A víz megtartása az államtitkár szerint nem csak országos feladat, hanem mindenkinek a felelőssége, például a háztulajdonosoknak is érdemes a háztetőről elvezetni és összegyűjteni a csapadékvizet, beszivárogtatni a talajba, vagy azzal öntözni a növényeket.

„A lehulló csapadékvizet és a folyók és patakok vizét felelőtlenül kiengedni nem szabad, függetlenül attól, hogy milyen halmazállapotban érkezik, nekünk kötelességünk a megtartásán dolgozni, és kevesebb vizet kiengedni az országból, mint amennyi ide befolyik vagy csapadék formájában lehullik” – hangsúlyozta Hubai Imre, és jelezte, eddig negatív volt a magyar mérleg, volt olyan év, hogy akár hatmilliárd köbméterrel több víz folyt ki az országból, mint amennyi érkezett. Nagy eredménynek tartja, hogy négy hónapban már sikerült elérni azt, hogy a vízmérleg pozitív volt – erre még soha nem volt példa Magyarországon.

„Van, amikor sajnos csak a mesterséges vízpótlás segít, amikor nincs természetes utánpótlódás, amikor nincs csapadék és nincs a talajban tárolt természetes vízkészlet. Míg évszázadokon keresztül a társadalom azért küzdött, hogy a vizet minél hamarabb kivigyük az országból, most pedig elvárjuk a vízügyi ágazattól, hogy most már ne kifele vigye, hanem befele hozza, vagy tartsa meg” – mondta Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.