Orbán Viktor az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban hangsúlyozta Dunaújvárosban: minden ukrán menekültet beengedtek, kenyeret és fedelet adtak, ukrán iskolákat alapítottak. „Jó lelkiismerettel mondom, mindent megadtunk, amit megadhatunk azért, hogy segítsük a bajba jutott ukránokat, de azt nem kérhetik tőlünk, hogy úgy segítsük őket, hogy tönkretesszük saját magunkat. Nem akarunk részt venni a háborúban, nem küldünk katonát, nem adunk fegyvert és nem adjuk oda a magyarok pénzét” – sorolta a kormányfő, aki az eredményeik közül megemlítette, hogy visszaadták a 13. havi nyugdíjat, megkezdték a 14. havi bevezetését, kétszeresére növelték a gyermekek után járó adókedvezményt, valamint bevezették a többgyermekes édesanyák adómentességét.
„Magyarországon mi nem szólunk bele senkinek az életébe, mindenki úgy rendezi be, ahogy akarja. Azért támogatjuk a családokat, mert igazságtalannak tartjuk, hogy azok, akik gyermeket vállalnak, rosszabb életszínvonalon élnek, mint azok, akik nem vállalnak gyermeket. Ezt úgy lehet kiküszöbölni, hogy a gyermeket vállalókat adókedvezményben részesítjük. A családhoz férfi is kell, de az asszonyok tartják össze a családokat, ezért van az, hogy nekik külön, élethosszig tartó adókedvezményt vezettünk be, ami sehol máshol a világon nem létezik” – fejtette ki Orbán Viktor.
A kormányfő nem akart kéretlen életvezetési tanácsokat adni a fiataloknak, de üzent nekik:
Szép dolog a világ, szép dolog külföldre menni, hasznos dolog tanulni és dolgozni külföldön. Az ember ilyenkor úgy érzi, övé a világ, ide nekem az oroszlánt is – olvasható az Index tudósításában. Ez jó, de eljön a pillanat, amikor hiányozni fog a hazátok, amikor szükségetek lesz egy biztos hátországra, egy helyre, ahova hazajöhettek, és akkor kell, hogy legyen hazátok. Ahhoz, hogy legyen hazátok, ki kell állnotok Magyarország és a hazátok mellett a választáson, hogy mi magyarok mondjuk meg, mi történik, kivel élünk együtt, hogyan rendezzük be az életünket. Gyertek el az április 12-i választásra, szeressétek a hazátokat, álljatok ki a hazátokért, jöjjetek velünk, harcoljunk együtt, hogy megőrizzük Magyarországát biztonságát, szabadságát és függetlenségét.
A munkásokra úgy tekintenek, mint Magyarország legerősebb felhajtóerejére. 2010-ben 3,6 millió ember dolgozott, most 4,7 millió, Orbán Viktor reméli, a következő ciklus végére meglesz az 5 millió munkás. „A munka becsülete helyreállt. Azt tapasztalom mindenhol, hogy helyreáll a világnak az a rendje, amikor az embert a munkája minősége alapján ítélik meg. Nem a származása, nem a pénze, nem a rokonai, nem az iskolái, a papírjai, hanem az alapján, hogyan végzi a munkáját. Ez a munkaalapú társadalom. Többre megyünk egy munkáját becsületesen végző fizikai munkással, mint tíz rosszul dolgozó észkombájnnal” – vélekedett a kormányfő.
„Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
Orbán Viktor úgy látja, a háború közelebb jött Magyarországhoz, Európa egyre mélyebben masírozik ebbe az irányba, később európai katonák lehetnek Ukrajna területén. „Az európai gazdaságban az elmúlt egy évben megszűnt egymillió ipari munkahely. Egész iparágak vannak bajban. Ott nincs 11 százalékos minimálbér-emelés, 14. havi nyugdíjbevezetés, adókedvezmény-megduplázás. A pénzüket elküldik Ukrajnába, de egy forintot csak egyszer lehet elkölteni. Nekünk bármilyen konfliktusok árán ki kell tartanunk amellett, hogy nem küldjük el a pénzünket Ukrajnába”.
A kormányfő kitért arra is, hogy uniós csúcstalálkozó lesz holnap:
Csatát kell megvívnunk, mert az ukránok és Zelenszkij elnök úgy döntött, olajblokád alá veszi Magyarországot. Azért teszi ezt, mert követelései vannak Magyarországgal szemben, amit nem vagyok hajlandó teljesíteni. Az egyik ilyen követelése, hogy váljunk le az olcsó orosz energiáról. Ma önök átlagosan egy évben körülbelül 250 ezer forintot fizetnek a rezsiért. Ez Lengyelországban 900 ezer forint. Csehországban egymillió, azért, mert leváltak az olcsó orosz energiáról. Ha ezt belőlünk is kikényszerítik, akkor önök elveszítenék egy havi keresetüket.
Orbán Viktor leszögezte, „épelméjű ember nem akarhat háborút olyan XX. századdal, ami a hátunk mögött van, de nem akarni, az kevés. Tisza István sem akart részt venni az első világháborúban, mégis belenyomtak bennünket. Horthy Miklós nem akart részt venni a második világháborúban, mégis belepréseltek bennünket. Nem elegendő nem akarni, tudni kell kimaradni. Az a kérdés ki elég erős és elszánt ahhoz, hogy nemet mondjon. Kellő szerénységgel mondom, hogy négy éven keresztül sikerült Magyarországot kívül tartani a háborún, az a reményem, hogy erre képes lennék a következő négy évben is, ha önök megbíznak engem. Csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, ezért az a javaslatom, kérésem és ajánlatom, hogy újítsuk meg azt a szövetséget, amit 2022-ben az előző választáson kötöttünk. Mi azért nyertük meg, mert bíztak bennünk. Újítsuk meg április 12-én a háborúellenes szövetségünket”.
Valaki szóba hozta a kétharmadot, beszéljünk erről is – mondta. Egyesek három harmadot javasolnak, nem rossz. Valójában nem matematikáról beszélünk, hanem arról, hogy legyen egy olyan nyilvánvaló és erős többség a parlamentben, akik képesek arra, hogy a legnehezebb pillanatban is kitartsanak a kormány és a béke mellett. Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység. Ez kétharmaddal is, és anélkül is lehetséges. Mégis azt javaslom, hogy inkább csináljuk kétharmaddal – mondta Orbán Viktor, azt ígérve, ha újra megkapják a bizalmat, az előző négy évhez hasonlóan mindent végre fognak hajtani, amit vállaltak.
A miniszterelnök szerint „a háborúból való kimaradás mellett az a legfontosabb, ne engedjük, hogy elvegyék önöktől azt, amit az elmúlt 16 évben nagy nehezen megszereztek. Ne engedjük, hogy elvegyék a fizetésüket, a rezsicsökkentést, a családtámogatási rendszert. Ne engedjük, hogy kizsebeljék Magyarországot. Jelentkezők vannak, és anélkül hogy átalakulnánk közgazdasági szemináriummá, annyit szeretnék mondai, hogy 2010 óta máig a nagy nemzetközi cégektől elvontunk 15 ezer milliárd forintot és odaadtuk a magyar családoknak, a nyugdíjasoknak, a gyerekeknek, az iskoláknak, az egészségügynek. Ne lepődjünk meg, ha azok, akiktől mi ezt elvontuk, nem boldogok ettől. Ne lepődjenek meg, ha azt látják, az ellenfeleink táborában egyre másra tűnnek fel a nagy nemzetközi cégek képviselői. A Shell és az Erste képviselői. Azért küldték ide hogy a 2026-ban esedékes kétezer milliárdot amit beépítettünk a családtámogatási rendszerbe, visszavegyék és utána lépésről lépésre mindent, amit elvettünk, és odaadtunk a magyaroknak, visszagyűjtsék. Ne engedjék, hogy a nemzetközi nagytőke kizsebelje önöket, kizsebelje Magyarországot”.






