Infostart.hu
eur:
364
usd:
324.57
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: Alan Thornton/Getty Images

Két autóst is leszorított az útról a kamionos, majd szó nélkül tovább hajtott

A teherautó sofőrje csak így tudta befejezni a veszélyes előzést, de az már nem érdekelte, hogy jól van-e, akit árokba szorított. Most cserbenhagyás miatt kell felelnie.

A Kecskeméti Járási Ügyészség cserbenhagyás miatt vádat emelt egy teherautó sofőrrel szemben, aki két autót is leszorított az útról, majd megállás nélkül továbbhajtott – írja sajtóközleményében a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A vád szerint a hivatásos sofőr – a vádlott – 2025. október 31-én hajnalban az 51. számú főúton Baja irányába közlekedett a nyerges vonatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel. Haladása során az előtte lévő, három személygépkocsiból álló járműsor előzésébe kezdett. Eközben, egy jobbra ívelő kanyarban észlelte a szemből, szabályosan érkező személyautót, ezért a járműszerelvényt az előzött gépkocsi felé kormányozta és nekiütközött. A vétlen autó sofőrje a baleset elhárítása érdekében jobbra kormányzott és az árokba sodródott. A szemből érkező gépkocsi sofőrje hirtelen szintén fékezett és a murvás padkára lehúzódva megállt.

Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt, azonban a gépjárművek megrongálódtak.

A teherautó-sofőr ezután megállás nélkül továbbhajtott és nem győződött meg arról, hogy az útról lesodort járműben utazó megsérült-e, segítségnyújtásra szorul-e.

A közlekedési balesettel érintett jármű vezetője – vétkességtől függetlenül – köteles azonnal megállni és meggyőződni arról, van-e a helyszínen sérült, illetve ellátásra szoruló személy. Emellett a további balesetek elkerülése érdekében is kötelessége a sofőrnek minden tőle telhetőt megtenni.

Az ügyészség a férfit cserbenhagyás vétségével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás nélkül – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a járművezetéstől is tiltsa el a bíróság.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×