Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Young woman reading nutrition label while buying pasta at supermarket.
Nyitókép: Drazen Zigic/Getty Images

Kereskedelmi szövetség: a kötelező akciózás elérhető termékek nélkül nem megy

A teljes ellátási lánc, vagyis a termelők és a feldolgozók is vegyenek részt az élelmiszereket érintő kötelező, állami akciózásokban – mondta az InfoRádióban a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin bízik abban, hogy lesznek eredményes tárgyalások.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a múlt heti Kormányinfón jelentették be, hogy a kormány görög és francia példák alapján új inflációellenes eszköz bevezetéséről döntött, a jelentősebb bevétellel rendelkező kiskereskedelmi üzleteket rendszeres akciók meghirdetésére kötelezi. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium kidolgozta a részletszabályokat, a társadalmi egyeztetése most kezdődik. Erről bővebben itt írtunk.

Neubauer Katalin az InfoRádióban úgy fogalmazott, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség is áttekintette a rendeletet, és abból a szempontból szerencsésnek tartják magukat, hogy a jövő héten lehetőségük lesz tárgyalni a döntéshozókkal a tervezetről.

A szervezet nagyon hangsúlyosnak tartja, hogy

az akciózásba vonják be az ellátási lánc minden szereplőjét

– emelte ki a főtitkár, mert a hatósági árnál, ahol csak a kiskereskedelem kénytelen mesterségesen alacsonyan tartott fogyasztói árakat alkalmazni, nem partner sem a feldolgozóipar, sem a termelő, így viszont nem csökken az infláció, és csak ők viselik a terheket.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az előírt akciók esetében ismét felmerül a kötelező készlettartás kérdése. Amikor ugyanis egy vállalkozás akciót szervez, azt jó előre megtervezi a gyártóval, hogy milyen időszakra, milyen engedményekkel és mekkora készlet biztosításával kivitelezhető hatékonyan. Ezért az a kérésük, hogy a rendelet – amelynek értelmében akciókat kell majd hétről hétre meghirdetni húsz termékcsoportban – terjedjen ki a feldolgozóiparra és a termelőágazatra, mert csak így lehet hatékony az akció, ráadásul a feldolgozóipar nélkül nem is működnek a készletek.

„Hiába képzeli azt a kiskereskedelem, hogy akciózni fog egy terméket, ha a mögött nem lesz legyártott termék. Így működik a piac”

– mondta Neubauer Katalin.

A feldolgozóipar képviselőivel még nem volt lehetőségük előzetes egyeztetésre, hiszen nagyon friss dologról van szó, aminek ötlete a múlt héten látott napvilágot, a javaslat pedig szerdán lett ismert.

Megjegyezte, a rendelet alapján olyan készletet kell tartaniuk büntetés terhe mellett, aminek sem a gyártási, se az eladhatósági oldalát nem látják biztosítva. Minden kereskedői árakciózás annak érdekében van, hogy a lehető legjobb árakat biztosítsa a vásárlóknak, de ezek szállítói együttműködéssel együtt kerülnek kialakításra – mondta újfent. Azt viszont nem tudják szakmailag elképzelni, hogy jó eredményt hozzon, ha egy állami akciózásban csak a kiskereskedőnek lenne kötelezettsége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×