Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: 10'000 Hours/Getty Images

Elemzés: brutálisan nőne a GDP, ha több fizetést kapnának a nők

Tavaly a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők havi bruttó átlagkeresete több mint 17 százalékkal maradt el a férfiakétól. A munkáltatók ugyanis sokszor még mindig kevesebbet fizetnek a nőknek, mint az azonos bérkategóriában dolgozó férfi kollégáiknak.

"Érdemes megnézni egy elemzést, amit az Európai Parlament adott ki 2020-ban, miszerint a nemek közti bérszakadék az életkorral a karrier során a növekvő családi igényekkel együtt nő" – mondta el az InfoRádiónak Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője.

Tehát a nők munkaerőpiaci belépésekor ez viszonylag alacsony, de az életkor előrehaladtával nő a szakadék a két nem bérei között. Mivel kevesebb pénzt tudnak a nők megtakarítani, befektetni, ezek a különbségek felhalmozódnak, emiatt pedig idősebb korban jobban kitettek a szegénység, a kirekesztettség kockázatának.

Erdélyi Dóra szerint az Európai Unióban 2020-ban a nyugdíjszakadék a nemek között 28 százalék volt, ennyivel kaptak kevesebb nyugdíjat a nők a férfiaknál. Itt már látszik a fejlődés, mivel 2010-ben még 34 százalék volt ez az eltérés.

Itthon a 2019-es adatok szerint 10 százalék volt a különbség a férfi és a női nyugdíjak között.

Az elemző szerint a diszkriminációnak bérezés tekintetében nincs valós alapja, hiszen az IMF elemzésében kimutatta: a nők gazdasági szerepvállalása képes növelni a termelékenységet, fokozza a gazdasági diverzifikációt, illetve a jövedelmi egyenlőséget is fokozza.

Számos elemzés, kutatás, bizonyítja, hogy megéri a nemek közti egyenlőséget megcélozni, és afelé haladni. Például McKinsey kimutatása szerint a világ munkaképes korú lakosságának a felét a nők teszik ki, viszont a GDP-nek csupán 37 százalékát adják. Ez az eltérés 12 ezer milliárd dollárral veti vissza a világgazdaságot. Azt is kiszámolták, hogy ha a nemek közti egyenlőséget megteremtenénk 2025-re a világon mindenhol, akkor

akár 28 ezer milliárd dollárral is növelhetnénk a globális éves GDP-t.

"Ez az ára a nemek közti egyenlőtlenségnek" – jegyezte meg Erdélyi Dóra.

Az elemzések alapján uniós szintet vizsgálva a nemek közti bérszakadék 1 százalékos csökkentése a GDP 0,1 százalékos növekedését is eredményezné. Vállalati szinten is értelmezhető, hogy minél nagyobb a nők aránya a cégek felső vezetői körében, annál inkább profitalibis az adott vállalat a Realindex Investments kimutatása szerint. A tőkearányos megtérülése öt éves időszakot vizsgálva akár 30 százalékkal is magasabb lehet egy női felső vezetőket is foglalkoztató cég esetében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×