Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Passenger jet descending in evening sky
Nyitókép: SEAN GLADWELL/Getty Images

Még annál is drágább lesz a repülőjegy

A légitársaságok általános pénzügyi helyzete mellett a finomítókapacitások korlátai is hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben még többe kerülnek majd a repülőjegyek, mint most.

A pandémia alatt csökkent a finomítók kapacitása, később megnövekedett a kereslet az üzemanyag iránt, ez pedig áremelkedést okozott William Walsh, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) főigazgatója szerint. Az amerikai finomítók kapacitása nyolc éve nem volt olyan alacsony szinten, mint most – jegyzi meg a CNBC cikke.

Walsh azt is mondta, attól, hogy az utasoknak többet kell fizetniük, a légitársaságok üzemeltetőinek zsebében nem marad nagyobb összeg.

"A légitársaságok nem extraprofitot zsebelnek be, hanem áthárítanak egy olyan összeget, amelyet sem elkerülni, sem magukra vállalni nem tudnak már" – fogalmazott.

Az elmúlt évben mintegy 25 százalékkal ugrott meg a repülőjegyek ára: 1989 óta nem lehetett ilyen mértékű emelkedést tapasztalni.

A közelmúltban bejelentett orosz mozgósítás ugyanakkor még magasabb árakat okozhat

– jegyezte meg Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója.

Al Baker a CNBC-nek elmondta, hogy Kína Covid-politikája a legkisebb aggodalom: a légitársaságok az orosz–ukrán háború eszkalálódásától tartanak.

"Számomra a legnagyobb aggodalmat a konfliktus terjedése jelenti, ami aztán az inflációt táplálja, és még nagyobb nyomást gyakorol az ellátási láncra. A nettó eredmény az lesz, hogy kevesebb utas lesz a repülőgépemen" – osztotta meg félelmét. Az olajárak instabilitását is nehézségként jelölte meg – Putyin bejelentését követően 2 százalékkal ugrott meg az olaj ára. Ennek ellenére a Qatar, amíg megteheti, továbbra is repül Oroszországba.

Al Baker arról is beszélt, hogy készen áll valamivel többet fizetni fenntarthatóbb alternatív üzemanyagokért, de nem négy-ötszörös árat.

A fenntarthatóság fontos cél maradt

Walsh környezetvédelmi aggályokra hivatkozva ismételten reményét fejezte ki, hogy a hagyományos finomítók helyett a fenntartható légi járművek üzemanyagának előállításába fektetnek be többet. Tavaly az IATA célul tűzte ki, hogy a globális légi közlekedési ágazat 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást.

"A fenntartható légi járművek üzemanyagai valóban a legjobb lehetőséget jelentik az iparág számára, hogy 2050-re elérjük a nettó nullára vonatkozó célunkat" – fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×