Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Megrángatta a startupokat a járvány

Csak az egyik kategória tudta növelni bevételeit, esett a foglalkoztatottak száma is.

A magyarországi startup vállalkozások lendületét egyértelműen visszavetette a járvány, a magvető fázisban lévők átlagos nettó árbevétele a 2019-es 4,9 millió forintról 2020-ra 4,6 millióra csökkent, a korai fázisban lévőknél még nagyobb volt a visszaesés: 22,1 millióról 17,9 millió forintra apadt a bevételük - írja a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.

A növekedési vagy kései, scaleup fázisban lévő vállalkozások bevétele azonban tudott nőni, míg 2019-ben 33,3 millió forint volt az átlagos nettó árbevételük, addig 2020-ban 39,5 millió.

A startupok foglalkoztatottainak száma viszont mindhárom kategóriában csökkent az említett időszakban, legnagyobb mértékben a magvető fázisban lévőknél: 2-ről 1,4-re - írják.

A felmérés szerint a startup alapítók legnagyobb része, 34,8 százaléka 35 és 44 év közötti korú volt 2020-ban, ez cáfolja azt a népszerű elképzelést, miszerint az egyetemisták hóbortja a startupalapítás. A második legnagyobb csoportot (30,8 százalék) a 25-34 év közöttiek alkották, a harmadikat a 45-54 évesek (17,2 százalék). Az alapítóknak csupán a 7,9 százaléka volt 25 évnél fiatalabb 2020-ban.

Az alapítók zöme, 61,5 százaléka felsőfokú végzettségű, a 30,2 százaléka pedig középfokú végzettségű volt a vizsgált évben. A nemek szerinti megoszlásban van a legnagyobb egyenlőtlenség, ugyanis az alapítóknak csak a 25 százaléka volt nő 2020-ban.

Minden második startupot két vagy három ember alapította 2020 ban, 41 százalékuknak csak egy alapítója volt.

A KSH adatai szerint a külföldi alapítású startupok 9,4 százalékot tettek ki 2020-ban, míg 2019-ben még 8,5 százalékot - írja a Világgazdaság.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×