Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.93
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Tajpej, 2018. augusztus 27.Látogatók az elektromos meghajtású autókat gyártó amerikai Tesla Inc. egyik tajpeji kiállitótermében 2018. augusztus 27-én. Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet a piac manipulálása miatt vizsgálatot indított a Tesla vállalatnál azt követően, hogy augusztus 7-én Elon Musk vezérigazgató Twitter-üzenetében fontolóra vette a vállalat tőzsdei kivonulását, majd augusztus 26-án bejelentette, hogy eláll a tőzsdei kivezetéstől. (MTI/EPA/Ritchie B. Tongo)
Nyitókép: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo

Megkapta az állami engedélyt a Tesla, ez többszörösen is történelmi esemény

Az Elon Musk milliárdos által irányított, elektromos hajtású autókat gyártó vállalat mintegy 600 milliárd forint értékű befektetéssel létesített új üzemet a kínai Sanghajiban. Most megkapta az utolsó engedélyt is, vagyis úgy tűnik, nem csak a Tesla, hanem a kínai autópiaci szabályozás is nagy ugrásra készül.

A Tesla kínai "nyomulására" a Peking és Washington között zajló, elhúzódó kereskedelmi feszültségek közepette kerül sor. Az új gyár a Tesla számára megnyitja a világ legnagyobb autópiacát és módot ad arra, hogy elkerülje az amerikai gyártmányú autókra kivetett magas vámokat, számolt be a Novekedes.hu a BBC tudósítása alapján.

Az a tény, hogy a Tesla engedélyt kapott a megépítésére, jelzi:

Peking autópiacának megnyitását fontolgatja. A helyi hatóságok még segítséget is ajánlottak az építkezés felgyorsításához. A Tesla autókra törölték az egyébként járművekre érvényben lévő 10 százalékos termékadót.

Az ez év januárjában lebonyolított alapkőletétel során Elon Musk úgy fogalmazott, hogy az üzemben az "elérhető árú" Tesla Model 3-ak készülnek majd, illetve a Model Y térségbe szánt változata. Az új üzem, amelyet Gigafactory 3-nak neveztek el,

az első, 100 százalékban külföldi tulajdonú autógyár Kínában.

A vállalat tervei szerint heti 1000 darab Model 3-at szerelnek majd össze.

A pekingi ipari és információtechnológiai minisztérium csütörtökön jelentette be, hogy a Tesla Inc. felkerült az államilag engedélyezett autógyártók listájára Kínában. A sanghaji Automotive Foresight tanácsadó vállalat szakértője szerint a minisztérium bejelentése annyit jelent, hogy "a Tesla zöld utat kapott a gyártás megkezdéséhez Kínában. Az üzem így bármikor megkezdheti már a munkát".

A Tesla nem reagált a Reuters hírügynökség e-mailben küldött kérésére, hogy kommentálja a hírt.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×