Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.97
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Minden gyártó, aki önvezető autót akar tesztelni, ide fog jönni

Minden gyártó, aki önvezető autót akar tesztelni, ide fog jönni

Okos gyorsforgalmi út lesz a hamarosan épülő, az M7-est és Zalaegerszeget összekötő útpálya, amely remekül kiegészíti majd a Zalaegerszegen létesítendő, az önvezető autók fejlesztését segítő, Európában egyedüli tesztpályát – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Lepsényi István hozzátette: az autóút okossá tétele csak kis mértékben emeli az útépítési költségeket.

A gyorsforgalmi út építésével Zalaegerszeg majdnem egy órával közelebb kerül Budapesthez – fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette: a kormányzat azt is eldöntötte, hogy épít Zalaegerszegen egy próbapályát, amelyen a hagyományos járműtesztelésen és vizsgálaton túl

az elektromos és az önvezető járműveket tesztelni lehet.

„Így ez a gyorsforgalmi út – azon túl, hogy összeköti Budapestet Zalaegerszeggel – nagyon jó lehetőséget kínál arra, hogy azokat az önvezető járműveket, amelyeket tesztkörülmények között, egy zárt pályán már kipróbáltak, az életben egy működő autópályán is ki tudjuk próbálni” - közölte Lepsényi István.

Az államtitkár szerint ez azt a gondolati áttörést mutatja, hogy az autópálya a jövőben nem egyszerűen egy olyan passzív felület lesz, ahol a járművek közlekednek, hanem egy olyan terület, ahol maga az autópálya nagyon sok információt biztosít a járművezetőknek a pálya feltételeiről és az esetleges balesetről.

Minden gyártó, aki önvezető autót akar tesztelni, ide fog jönni

„Ezen túl pedig ahhoz is lehetőséget biztosít, hogy

a járművek egymással is kommunikáljanak”

- fűzte hozzá Lepsényi István.

Az államtitkár elmondta, hogy pontosan még nem lehet tudni, hogy ez a fejlesztés mennyivel emeli az autópálya építési költségeit, mert most még a szakmai kérdések tisztázása folyik.

„Jelenleg az 5G-s technológia képes arra, hogy ilyen óriási adatforgalmat biztosítson, aminek a fejlesztése most folyik, de vannak más technológiák is, amelyek alkalmazhatók” - részletezte Lepsényi István.

Elmondta, hogy most készítik elő és hasonlítják össze a tesztpályán használható különböző technológiákat, hogy kiderüljön, melyik a legalkalmasabb a járművekhez.

„Ettől is függ majd, hogy mennyibe kerül az út építése.

De a pályaépítés költségeivel összevetve ez elhanyagolható költség, néhány százalék lehet” - véli az államtitkár.

Közölte, hogy ez az okos gyorsforgalmi út egy időben épül meg más európai pályákkal, például Németországban is terveznek ilyen pálya építését. Terveik szerint hosszú távon ezt a német okos gyorsforgalmi autópályát össze is kapcsolják a magyarral.

„Az autópálya az elképzeléseink szerint jövő év végére készül el, de ez természetesen függ attól is, hogy milyen gyorsan fut át a közbeszerzés” - mondta Lepsényi István.

„A zárt tesztpályának azonban nincs párja Európában, ilyen jellegű kísérleti központ még nem épült.

Éppen emiatt rendkívül fontos létesítmény ez, mivel minden olyan fejlesztő, aki tesztkörülmények között akarja kipróbálni az autóját, idejön majd Magyarországra dolgozni” - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×