Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
327.12
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Megdöbbentően keveset költünk gyógyszerre

Magyarországnál csak Lengyelország költ kevesebbet gyógyszerre GDP-arányosan, miután nálunk mindössze 1,1 százalék az arány – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) elemzéséből.

A visegrádi négyek rangsorát Szlovákia vezeti, a csehek GDP-jük 1,2 százalékát költik gyógyszerekre - derül ki a Világgazdaság cikkéből. Magyarországon és Szlovákiában 2010–2015 között nagyjából stagnált az állami gyógyszerköltés aránya: mindkét országban

évente 1200 millió eurót

tett ki. Csehország évente 2000 millió eurót költ gyógyszerekre. Lengyelországban ugrott legnagyobbat a V4-ek között a gyógyszerre költött GDP-arányos összeg. Öt év alatt 2500 millióról 3200 millió euróra nőtt a gyógyszerköltés, de még ez az adat is „betegnek” számít. 2015-ben, az inflációval korrigálva, mindössze 21 százalékkal költöttünk többet gyógyszerekre, mint 1996-ban, miközben az elmúlt húsz évben robbanásszerű volt a technológiai fejlődés ezen a területen – áll az AIPM elemzésében.

Magyarország rendre hátul végez az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index összehasonlításában. A még januárban publikált adatok szerint tavalyhoz képest újabb három hellyel került hátrébb a rangsorban, így

hazánkat immár a nyugat-európai országok között sereghajtó Görögország is leelőzi gyógyszerfogyasztásban.

A 35 ország egészségügyi ellátását összevető lista elején Hollandia és Svájc stabilan őrzi vezető helyét. Magyarország a 30. helyen áll. A jelentés hat területet (betegjogok érvényesülése, az ellátás hozzáférhetősége, a gyógyítás eredményessége, a rendszer finanszírozottsága, a szolgáltatások skálája, megelőzés, gyógyszerellátás) vizsgál részletesen, területenkénti pontozással.

A gyógyszerellátást részletező adatok alapján az érdemben adatot közlő országok közül csak Románia kapott kevesebb pontot, mint Magyarország – közölte az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete. A magyar gyógyszerköltés még a V4-országokéval összehasonlítva is alacsony. Kiemelkedő adat, hogy Magyarország nettó gyógyszer-közkiadásainak összege megegyezik Szlovákiáéval, miközben ott feleannyian élnek, mint hazánkban. Ráadásul a vizsgált államok közül egyedül Magyarországon csökken a nettó állami gyógyszer-közkiadások szintje – közben a hazai GDP növekszik –, Lengyelországban mérsékelt növekedést, Csehországban és Szlovákiában stagnálást figyeltek meg.

Címlapról ajánljuk
Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Gázolaj-megegyezés Oroszországgal, felszólítás elnökválasztásra – ezek olyan üzenetek, amelyeket Kijev nem szívesen hall Washingtonból. Ugyanakkor Donald Trump kommunikációja folyamatosan hullámzott eddig, ami Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője szerint akár újra hozhat még hullámhegyet a mostani hullámvölgy után.

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×