eur:
401.85
usd:
364.32
bux:
73267.59
2024. október 4. péntek Ferenc

"A brüsszeli döntés az alapvető helyzetet nem befolyásolja" a MOL-OMV-ügyben

Az OMV kezdeményezte a MOL-lal való összefonódás versenyjogi vizsgálatát az Európai Bizottságnál. A döntés arra fog választ adni, hogy a két cég esetleges egyesülése esetén kell-e csökkenteniük a finomítói kapacitáson, vagy sem. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint azért fontos ennek eldöntése, mert a MOL menedzsmentjének ez a fő érve az egyesülés ellen.

Az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága azt vizsgálja, hogy egy esetleges MOL-OMV fúzió milyen versenyjogi helyzetet teremtene a piacon, melyek azok az üzletágak és területek, ahol esetlegesen a kialakuló monopóliumok miatt egyes eszközöket értékesíteni kellene - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő annak kapcsán, hogy az OMV megtette a MOL-lal való egyesülésre vonatkozó hivatalos, előzetes összefonódási bejelentést.

Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint azt nem lehet előre megbecsülni, hogyan döntenek Brüsszelben.

Jelenleg teljesen ellentétes állásponton van a két cég, ugyanis a MOL azzal érvel, hogy három olajfinomítóból egyet el kellene adni az egyesülés esetén, míg az OMV szerint erre nem lenne szükség, csak némi kapacitást kellene átengedni - fejtette ki az elemző.

Ha Brüsszel azt állapítja meg, hogy nem kell eladni finomítót és jelentős kapacitásokat, akkor a MOL menedzsment egyik fő érve kiesik, és a közgyűlésen a befektetők előtt nehezebb helyzetbe kerül - tette hozzá Herczenik Ákos.

A döntés azonban az alapvető helyzetet nem befolyásolja, mert ettől az OMV-nek nem lesz több esélye átvenni a magyar céget, ha ezt a MOL nem akarja - emelte ki.

Herczenik Ákos szerint ha az Európai Bizottság azt mondja majd ki, hogy nem kell eladni olajfinomítót, azt lehetne elérni, hogy leüljenek tárgyalni a felek.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés – cikkünk frissül
Konstruktív szerep

Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés – cikkünk frissül

Minden korábbinál sokszínűbb Fővárosi Közgyűlést vezet mostantól Karácsony Gergely főpolgármester, a 33 fős testületben 10 fideszes és 10 Tisza párti képviselő ül vele szemben. A frakciók megtartották bemutatkozásukat. Mindössze öt olyan politikus lesz, aki az előző ciklusban is szerepet vállalt. A DK a Fidesznek üzent, Vitézy Dávid frakciónevet választott, a Tisza Párt elnökét a Fidesz "köszöntötte", de frakcióvezetője, Ordas Eszter beszélt. A közgyűlés levette a napirendről az szmsz vitáját és elfogadását, a vita akörül alakult ki Karácsony Gergely és a többség között, hogy lehet-e olyan módosító indítványokról szavazni, amelyet nem a főpolgármester nyújt be.

Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér

A miniszterelnök péntek reggel terjedelmes interjút adott. Szerinte óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, ezért építik fel a gazdasági semlegesség politikáját. Az igazi fegyver az infláció ellen a magasabb bér, de hogy mekkorát bírnak el a gazdaság szereplői, azt nem a kormány határozza el. A politikát tekintve pedig nem szabad elcsábulni szerinte, "elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk".
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×