2025. január 20. 11:53 Szomorú bejelentés a sokszoros magyar bajnoktól Gerincvelő-problémák miatt befejezi versenyzői pályafutását Balázs Krisztián ifjúsági olimpiai bajnok tornász.
2025. január 9. 13:22 Végső búcsút vettek Keleti Ágnestől Végső nyugalomra helyezték az egy héttel ezelőtt elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját csütörtökön.
2025. január 5. 11:17 Kiteszik a fekete zászlót az evangélikus iskolára Keleti Ágnes temetése idején – amely az ötszörös olimpiai bajnok 104. születésnapján lesz – fekete zászló lobog majd a Deák Téri Evangélikus Gimnázium bejárata fölött is - írja közösségi oldalán Fabiny Tamás.
2024. november 17. 07:19 Elhunyt Károlyi Béla Nyolcvankét éves korában elhunyt Károlyi Béla, magyar származású világhírű tornászedző.
2024. október 30. 18:11 Újabb nagy segítség Ónodi Henriettának Hétmillió forintos alapításkori vagyonnal létrejött, a bíróság is bejegyezte a Henrietta Gyógyulásáért Alapítványt, amelyet Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász támogatására hoztak létre - számoltak be róla az alapítvány kuratóriumi tagjai.
2024. október 14. 21:13 50 fölött is nekifutna kilencedik olimpiájának a világbajnok tornásznő A 49 éves Okszana Csuszovityina olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásznő szeretne kijutni a 2028-as, Los Angeles-i nyári játékokra.
2024. június 22. 16:20 Nagy vesztéség érte a magyar tornasportot Elhunyt Kovács Péter tornász, a Kovács-szaltó névadója.
2023. szeptember 7. 19:58 Keleti Ágnes világrekorder lett Péntektől Keleti Ágnes a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok a világon, egyben a harmadik legidősebb élő olimpikon.
2023. június 14. 09:12 Kiderült, ki az az olimpikon, aki tízmilliókat csalt ki másoktól Egy olimpikon tornásznő több, mondhatni sok embert vert át. Milliókat kért kölcsön, volt akinél szerelmet ígérve. Saját fia is szenvedett tőle.
2022. november 1. 08:56 Magyar férfi a torna-vb döntőjében Balázs Krisztián döntőbe jutott egyéni összetettben a liverpooli olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon.
2022. augusztus 23. 16:16 Az Eb-ezüst után olimpiai aranyat szeretne Mészáros Krisztofer A müncheni Európa-bajnokságon a 20 éves győri versenyző felnőtt pályafutása és a magyar férfi tornászok utóbbi éveinek legnagyobb sikerét aratta.
2022. április 21. 18:50 Most derült ki, hogy másfél hónapja meghalt a kétszeres magyar olimpiai bajnok A nyolc olimpiai érmet nyerő Korondi Margitot 89. életévében Las Vegas-i otthonában érte a halál március 6-án.
2022. január 21. 09:40 Zacher Gábor: még bízhatunk abban, hogy Csollány Szilveszter megnyeri ezt a csatát Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászt ötven napja kezelik az intenzíven.
2021. december 14. 13:30 Százmillió dolláros kártérítés a bántalmazott, molesztált amerikai tornászoknak Egy indianapolisi bíróság 380 millió dollár kártérítést ítélt meg azoknak, akiket szexuálisan zaklatott, bántalmazott az Egyesült Államok Torna Szövetségének (USA Gymnastics) azóta már elítélt orvosa, Larry Nassar.
2021. február 26. 17:34 Erőszakolási botránysorozat – öngyilkosságba menekült az amerikai válogatott volt edzője Megtudta, mi ellene a vád, nem akart tovább élni John Geddert.
2020. december 19. 17:50 Eb-bronzérmes a női tornászválogatott Történelmi siker ez, csapatban még nem állt dobogót magyar tornász Európa-bajnokságon.
2020. november 17. 10:22 Több tornász is elkapta a koronavírust Volt olyan versenyző, aki nem tudott elindulni a Mesterfokú Bajnokságon.
2020. október 28. 14:44 Újabb szerencsétlenség után folytatódik a magyar Európa-bajnok kétéves kálváriája Dévai Boglárka Európa-bajnok tornásznál súlyos porc- és szalagsérüléseket diagnosztizáltak.
2020. július 19. 18:17 Berki Krisztián elárulta, mikor és hogyan vonul vissza 2017 után volt, hogy a vállát sem tudta megemelni, kislányát sem tudta felvenn, és a villanykörtéket sem ő cserélte.
2020. január 9. 12:24 Betöltötte 99. életévét minden idők legeredményesebb magyar tornásznője Csütörtökön ünnepelte 99. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, minden idők legeredményesebb magyar tornásznője, a nyári olimpiák legidősebb aranyérmese.
15:38 Nagy a baj egy fontos vasútvonalon Nyugat felé, leszállították az utasokat a vonatról egy baleset miatt