Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.14
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
gyász mécses
Nyitókép: Pixabay

Gyászol a magyar torna sport

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vígh László torna mesteredző, a kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és Európa-bajnok Magyar Zoltán trénere - adta hírül a Magyar Torna Szövetség és a szakember korábbi klubja, a Ferencváros.

A zöld-fehérek honlapja alapján Vígh László 1941. július 26-án született Budapesten. 1955 és 1960 között az FTC tornásza volt, majd 1960 és 1964 között a TFSE kötelékében sportolt. 1964-ben szerzett tanári oklevelet a Testnevelési Főiskolán, majd ettől az évtől kezdve egészen 1989-ig a Ferencvárosi Torna Club torna-szakosztályának edzőjeként, később vezetőedzőjeként tevékenykedett.

Kezei közül került ki Magyar Zoltán, aki 1976-ban Montrealban, 1980-ban pedig Moszkvában lett olimpiai bajnok lólengésben. Rajta kívül is számos olimpikon tornászt készített fel, például Gál Róbertet, Sivadó Jánost vagy Horváth Zsoltot.

A lólengést a hatvanas-hetvenes évektől kezdődően alapjaiban forradalmasította,

a nevéhez fűződik több, a mai tornasportban, főleg a lólengésben meghatározó elem megalkotása, mint például a Magyar-vándor, a Magyar-orsó, a Sivado-vándor, vagy éppen a szökkenő vándor negyedfordulattal.

Vígh László 1990 és 2006 között a Testnevelési Egyetem torna tanszékének adjunktusaként tevékenykedett, illetve 1990 és 1996 között a Budapest Honvédnál dolgozott. Munkásságának elismeréseként 1976-ban kapta meg a Mesteredző címet, míg 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Pályafutása alatt közel száz tornász fordult meg a kezei között. 2002-ben dr honoris causa címmel ismerték el oktatói munkáját, számos elismerése mellett Bay Béla díjjal, a MOB Fair Play díjjal is kitüntették.

Vígh Lászlót a Magyar Torna Szövetség és az FTC saját halottjának tekinti.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×