2025. március 22. 19:35 Befejeződött a tihanyi apátság felújítása Sulyok Tamás köztársasági elnök azt mondta: a Tihanyi Bencés Apátság és annak 11. századi altemploma Magyarország megkülönböztetett szakrális helye.
2025. március 21. 17:52 Sulyok Tamás: a magyar-lengyel barátság a magyar önazonosságtudat része A köztársasági elnök Kaposváron mondott beszédében egyebek közt azt hangsúlyozta, hogy a két nép barátsága olyan érték, amelyet kötelességünk megőrizni, ápolni és építeni.
2025. március 19. 17:32 Sulyok Tamás megindokolta, miért írta alá a gyülekezési törvény szigorítását A köztársasági elnök szerint a két alapjog összeütközése esetén a gyermekjogok nagyobb súllyal esnek latba, ezért írta alá az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényt.
2025. március 19. 08:39 Az államfő aláírta a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabályt A hétfőn benyújtott törvényjavaslat így az keddi, parlamenti elfogadása után már hatályba is lépett.
2025. március 14. 19:54 Sulyok Tamás: a magyarságból rendkívüli emberek, a magyar kultúrából rendkívüli értékek születnek Az államfő a Parlamentben beszélt, amikor Kossuth és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrendeket adott át.
2025. március 1. 19:35 A néptánc és a népzene öröksége fontossága mellett emelt szót Sulyok Tamás A néptánc és népzene különleges örökségünk - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton az Időtálló örökség Gyermek és Ifjúsági Néptáncantológia gálaelőadásán a budapesti Erkel Színházban.
2025. február 24. 22:13 Magyarország egy kicsi, de nagyon erős csapattal indul a Speciális Olimpia Téli Világjátékokon Olimpikonnak lenni és a hazát képviselni fantasztikus dolog – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a márciusi Speciális Olimpia Téli Világjátékokra utazó magyar csapat hétfői eskütételén a Sándor-palotában.
2025. február 18. 21:44 200 éve született Jókai Mór - Sulyok Tamás: megfontolt forradalmár volt Jókai Mór hűséges hazafi, megfontolt forradalmár volt, és a magyar kultúra nagyja, nyelvünk mestere, korszakos művek alkotója, aki az egész nemzet előtt nyitotta ki az irodalomszeretet kapuját - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden a Fiumei úti Sírkertben, a 200 éve született Jókai Mór síremlékénél.
2025. február 18. 15:01 Sulyok Tamás: egy erős Izrael Európa biztonságához is elengedhetetlen Izrael továbbra is számíthat Magyarország támogatására a nemzetközi színtéren, az európai uniós fórumokon pedig az együttműködésre fókuszáló álláspontot képvisel hazánk - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden, miután megbeszélést folytatott Jichák Hercog izraeli államfővel a Sándor-palotában.
2025. február 17. 09:41 Díszvacsorát és kitüntetést kap a szerb elnök Budapesten Orbán Viktor terjesztette fel Sulyok Tamásnál.
2025. február 15. 18:32 Kedden Budapestre érkezik az izraeli elnök Az izraeli elnök február 18-án állami látogatásra érkezik Magyarországra.
2025. február 1. 18:08 Sulyok Tamás Kolozsváron Erdély református magyarságának megmaradása természetes vágyunk, hiszen minket is meghatároz az, hogy mi lesz a református gyülekezetekkel Kalotaszegtől Székelyföldig, a Zsil völgyétől a Mezőségig - mondta.
2025. január 11. 18:30 A Sándor-paltoa cáfolja, hogy Sulyok Tamás túlköltekezett volna a párizsi olimpia idején Az előző köztársasági elnök hivatali ideje alatt foglalta le a Sándor-palota az akkori elnök és küldöttsége számára a párizsi szállást a XXIII. Nyári Olimpiai Játékok idejére, a foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható - közölte a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága.
2025. január 4. 18:48 Éles szóváltás alakult ki a Tisza Párt elnöke és a köztársasági elnök között Magyar Péter a Facebookon követelte Sulyok Tamástól, hogy szakítsa meg szabadságát, és intézzen "rendes" újévi beszédet a magyarokhoz. Az államfő a pártelnök posztjára ugyancsak a Facebookon reagált, külön posztban: kikéri magának.
2025. január 3. 10:43 Javította a Sándor-palota a Koszovót Szerbia részeként ábrázoló térképet Sulyok Tamás köztársasági elnök Facebook-posztban köszöntötte a schengeni övezethez csatlakozó Romániát és Bulgáriát, hozzá egy olyan "stilizált" térképet csatolt, amelyen Koszovó Szerbia részeként volt ábrázolva.
2024. december 27. 19:04 Visszadobott két jogszabályt Sulyok Tamás A jogász végzettségű köztársasági elnök két frissen elfogadott jogszabálynál is talált olyan jogtechnikai hibát, ami miatt nem hajlandó azokat aláírni, hanem visszaküldte őket a törvényhozásnak.
2024. december 26. 18:05 Sulyok Tamás karácsonyi üzenete: a közösségek ma elhalványulni, elerőtlenedni látszanak Újév helyett karácsonykor mondott a nemzethez intézett köszöntőbeszédet Sulyok Tamás idén hivatalba lépett köztársasági elnök. "Ha már a külső békét hirdetjük, nemzetünk belső békéjére is figyelemmel kell lennünk" - mondta.
2024. december 26. 15:12 Egy hagyomány vége - Nem kezdődik államfői beszéddel az újév Helyette viszont azzal zárul az idei karácsony.
2024. december 19. 07:49 Orbán Viktor javaslatára változás történt két minisztériumban A Sulyok Tamás által kinevezett egyik államtitkár a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz kerül, másikuk pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára lesz jövő évtől.
2024. december 14. 17:22 Sulyok Tamás gyermekotthonban járt és játékot vitt A köztársasági elnök gyújtotta meg a harmadik adventi gyertyát a dévai kápolnában