2024. április 5. 19:48 Jelentős kitüntetésben részesítette az államfő Martonyi Jánost Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki Martonyi Jánost - közölte pénteken a Sándor-palota.
2024. március 22. 19:44 Lengyel kollégájával tárgyalt Sulyok Tamás Kiemelten fontos a párbeszéd fenntartása és elmélyítése Lengyelország és Magyarország között – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken Andrzej Duda elnökkel közös sajtótájékoztatóján a dél-lengyelországi Ószandecen (Stary Sacz).
2024. március 21. 20:18 Sulyok Tamásnak ma sem volt könnyű napja Magyarország biztonsági helyzetéről tájékoztatta a honvédelmi miniszter a köztársasági elnököt.
2024. március 14. 18:15 Sulyok Tamás: mi, magyarok éppen harcaink közben alkottunk világraszólót A köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadási ünnepségén mondott beszédet.
2024. március 14. 14:57 Sulyok Tamás: igyekszem megfelelni valamennyi elvárásnak, amit a nemzet velem szemben támaszt A kegyelmi ügyekben át kívánja tekinteni az eddigi gyakorlatot, és a jövőben csak rendkívül kivételes esetekben tud kegyelmet elképzelni az új köztársasági elnök. A Mandinernek adott interjúban azt is elárulta, hogy nem újévi, hanem karácsonyi beszédet fog tartani.
2024. március 13. 10:20 A köztársasági elnök kilenc tábornokot nevezett ki Sulyok Tamás határozatai március 15-i hatállyal lépnek érvénybe,
2024. március 12. 14:26 Hivatalos: kiírta az EP- és önkormányzati választások időpontját Sulyok Tamás Eddig nem volt hivatalos, most már igen: az államfő rendelkezett az egy napon tartott két választás időpontjáról.
2024. március 10. 21:52 Orbán Viktor nyíltan fogalmazott az államfőről és az amerikai elnökről Sulyok Tamás egy olyan köztársasági elnök, aki stabil, kiszámítható, ismert, és a nyugalmát át tudja adni mindannyiunknak - jelentette ki a miniszterelnök az m1 aktuális csatornának adott interjújában vasárnap, amelyben Donald Trump volt amerikai elnököt a béke elnökének nevezte.
2024. március 10. 19:59 A DK máris követel valamit az új köztársasági elnöktől A DK azt követeli, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök hozza nyilvánosságra az elmúlt 14 év összes kegyelmi ügyét.
2024. március 10. 18:02 Sulyok Tamás beiktatási beszéde Teljes terjedelmében meghallgathatja az új köztársasági elnök beszédét amelyet beiktatásakor mondott.
2024. március 10. 15:01 Beiktatták Sulyok Tamást A köztársasági elnököt március 5-én választották meg az Országgyűlésben.
2024. március 10. 13:28 Hamarosan beiktatják a köztársasági elnököt 14 órától iktatják be Sulyok Tamást. A ceremóniát a köztelevízió élőben közvetíti.
2024. március 8. 11:03 Nemtelen támadásnak tartja Sulyok Tamás az apjával kapcsolatos vádakat Létezett és a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam – mondta egy lapinterjúban Sulyok Tamás köztársasági elnök.
2024. március 7. 14:39 Vasárnap lesz Sulyok Tamás beiktatási ceremóniája Az egyórás ünnepség a budai Várban, a Szent György téren lesz.
2024. március 6. 19:02 Sulyok Tamás fogadta a mongol hurál elnökét Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta szerdán Gombodzsavín Zandanshatart, a mongóliai Állami Nagy Hurál elnökét.
2024. március 6. 10:12 Új főigazgató a Sándor-palotában Magyarország nemrég hivatalba lépett új államfője, Sulyok Tamás máris kinevezte az elnöki hivatal új főigazgatóját.
2024. március 6. 09:59 Orbán Viktor Rogán Antallal együtt látogatta meg a köztársasági elnököt Rendszeresen fognak találkozni.
2024. március 5. 21:12 Ez történt a Facebookkal - a nap hírei Aláírta a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló parlamenti döntést Sulyok Tamás köztársasági elnök. Az ukrán kormány válasza nem tartalmaz előrelépést a kárpátaljai magyarok jogait illetően. Már tízezernél is több támogatási kérelem érkezett a Napenergia Plusz Programra. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.
2024. március 5. 18:23 Az új államfő első döntése: aláírta Svédország NATO-csatlakozását Sulyok Tamás kézjegyével szentesítette a parlament által hozott döntést.
2024. március 5. 06:00 Hivatalba lépett Sulyok Tamás köztársasági elnök A február 26-án megválasztott új államfő megbízatása öt évre szól, és első munkanapját máris egy komoly döntéssel kezdheti.
21:29 Brüsszel, Kijev, kiutasítás, szolidaritási hozzájárulás, Pázmány Campus – a nap legfontosabb hírei
21:24 34 év és 34 millió forint az átlag: már 22 ezer hitelt folyósítottak az Otthon Start programban