Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
322.38
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond az 1989-es népfelkelés 35. évfordulója alkalmából a temesvári Új Ezredév Református Központban megrendezett gálaesten 2024. december 14-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

A néptánc és a népzene öröksége fontossága mellett emelt szót Sulyok Tamás

A néptánc és népzene különleges örökségünk - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton az Időtálló örökség Gyermek és Ifjúsági Néptáncantológia gálaelőadásán a budapesti Erkel Színházban.

A néptánc és népzene különleges örökségünk - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton az Időtálló örökség Gyermek és Ifjúsági Néptáncantológia gálaelőadásán a budapesti Erkel Színházban.

Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület 35 éves jubileumi est fővédnökeként mondott köszöntőjében kiemelte: ahogyan a táncházmozgalom kezdete is a folklórtörténelem mérföldköve volt, az Örökség megszületése is a gyermeknéptánc pedagógia kiemelkedő ünnepnapja lett.

Az idő is azt igazolta, hogy a magyar gyermeknéptáncért tevékenykedő erők összefogása sikertörténet - fogalmazott.

Felidézte: az első táncház szervezői között volt Foltin Jolán táncpedagógus, az Örökség Egyesület alapítója, aki pedagógusként megtapasztalta, milyen fontos a néptánc és népzene fejlesztő ereje a gyermekek között, mennyire természetes helye van a népi játékoknak, néptáncnak az ifjúság nevelésében, a magyar identitás megélésében. Látta azt is, hogy mennyire fontos a mozgás, és a társas együttműködési készséget fejlesztő néptánc az oktatásban - tette hozzá.

Sulyok Tamás kiemelte: a néptánc egy olyan ősi művészet, amely egyben kifejezőeszköz is. Olyan érzelmeket, gondolatokat jelenít meg és hordoz, amelyek máshogy ilyen pontosan nem mondhatóak el. Bánat és jókedv, büszkeség és játékosság, dac és gyengédség számtalan egyedi módon mutatható meg a néptánc nyelvén - mondta, kiemelve: a táncosok, akik ezen a nyelven beszélnek, ennek a gazdagságnak birtokosai.

"Múltról és jövőről egyszerre beszélni ott, ahol hamarosan több száz, a Kárpát-medence különböző tájairól érkező fiatal néptáncos lép a színpadra, könnyű és reményteli feladat" - fogalmazott.

Mint mondta, a gála a jubileumnak kivételesen ragyogó fényt ad. "Nemcsak egy káprázatos ünnepi varázslat tanúi lehetünk, hanem egy mély felelőségtudattal megvalósított három és fél évtizedes óriási munkának az eredményességét, és legfrissebb gyümölcseit is láthatjuk ma este" - hangsúlyozta.

A két részes esten az előző év kiemelkedő gyermek és ifjúsági néptánc alkotásai, a Kárpát-medence legkiemelkedőbb gyermek és ifjúsági táncosai láthatók, a Tarsoly Zenekar, valamint Szalonna és Bandája fellépésével.

Sikentáncz Szilveszter, az egyesület elnöke, a műsor szerkesztő-rendezője kiemelte, hogy az előadásban fellépnek Gyimesből érkező fiatalok is, akiket, mint mondta, ilyen nagy létszámban eddig még nem láttak vendégül.

A 35. jubileumról szólva elmondta: eljött az idő, hogy az Örökség Egyesület minél több innovatív lehetőséget keressen annak érdekében, hogy a népi kultúra megőrizze minden értékét, mégis tudja követni is az elvárásait az újabb és újabb generációknak.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×