Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond az 1989-es népfelkelés 35. évfordulója alkalmából a temesvári Új Ezredév Református Központban megrendezett gálaesten 2024. december 14-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Éles szóváltás alakult ki a Tisza Párt elnöke és a köztársasági elnök között

Magyar Péter a Facebookon követelte Sulyok Tamástól, hogy szakítsa meg szabadságát, és intézzen "rendes" újévi beszédet a magyarokhoz. Az államfő a pártelnök posztjára ugyancsak a Facebookon reagált, külön posztban: kikéri magának.

"A köztársasági elnök legfőbb feladata a magyar nemzet érdekének mindenkori képviselete. Ha egy kormány gazdasági, morális és súlyos megélhetési válságba kormányozza a hazáját, akkor a köztársasági elnök nem hallgathat. Ahogy nem hallgatott Sólyom László sem hasonló helyzetben 2006-ban" - írta Magyar Péter szombaton a Facebookon.

Meg kell szólalnia az államfőnek továbbá akkor is, "ha egy miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, ha a családja már a repteret, a pályaudvarokat és a minisztériumi épületeket is meg akarja szerezni, miközben hárommillió honfitársunk él a létminimum alatt".

"Ha egy kormány hagyja veszni a magyar embereknek járó uniós forrásokat, akkor a köztársasági elnöknek meg kell szólalnia.

Ha a nemzet döntő többségének megrendült a kormányban a bizalma, akkor az elnöknek nem pingpongoznia kell és lemondania az újévi beszédét, hanem éppen hogy meg kell szólalnia

és egyeztetnie kell az előre hozott választás lehetőségéről" - kapcsolta ide Magyar Péter korábbi javaslatát.

Sulyok Tamás - a Tisza Párt elnöke szerint - úgy gondolja, hogy "Orbán Viktor bábnak vette őt fel öt évre a Sándor Palotába", de az államfő "nem Orbán Viktornak, hanem a magyar népnek" tartozik elszámolással, ezért meg kell szakítania szabadságát, és a magyar emberek szemébe nézve "valódi, elnöki beszédet" kell mondania, "amelyben kitér hazánk tényleges állapotára és a lehetséges megoldásokra is".

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Facebookon reagált az éles szavakra: "mindent a maga helyén".

Észlelése szerint Magyar Péter sokadjára találja meg azzal - ezúttal "hosszasan sorolt hazug állításokkal" -, hogy államfői feladat a magyarok képviselete, illetve hogy ebben lemaradásban van.

"A személyemet érintő kisstílű hazugságait eddig sem tartottam, és most sem tartom szóra érdemesnek, ellenben azt határozottan, egyszer és mindenkorra kikérem magamnak és az általam az Alaptörvény alapján képviselt magyar államnak, hogy a közjogi rendszer működéséről és az elnök feladatairól újra és újra kioktatni próbálja a köztársasági elnököt."

A megválasztott országgyűlési képviselőkkel és az Országgyűlésbe törekvő politikusokkal szemben is az államfő szerint alapvető követelmény, hogy tisztában legyenek az Alaptörvény által felállított demokratikus közjogi rendszer szabályaival, és azokat tiszteletben tartsák.

"Ez a képesség a garanciája annak, hogy elkerüljük

a politikai közhangulat alkotmányosan illegitim és stílusában primitíven arrogáns hergelését.

Aki ezzel a képességgel nem rendelkezik, és emiatt alaptalan, demagóg elvárásokkal provokálja az Alaptörvény szerint megválasztott vezető közjogi tisztségviselőket, annak ajánlom figyelmébe az Alaptörvényt. Jóérzésű, felelős politikussá válni is segíthet" - zárul az elnöki közlés.

Sulyok Tamás posztjára szombat este Magyar Péter viszonválaszolt:

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×