2023. augusztus 25. 17:25 V4: mélyítené az együttműködést Navracsics Tibor A visegrádi négyek (V4) együttműködésének mélyítését szorgalmazta a területfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, egy nemzetközi konferencián.
2023. július 10. 06:00 Kőrösi Csaba: kurzusváltásra van szükség ahhoz, hogy a Föld ne kerüljön mélyebb válságba Az ENSZ Közgyűlésének elnöke azt mondta, a 2030-ra kitűzött fenntarthatósági fejlődési célok csupán 15 százalékát értük el, de már "félidőnél" járunk a teljesítésükre szánt időben.
2023. május 31. 16:18 Szakértő: egyelőre nem lesz NATO-tag Ukrajna Ukrajna egyelőre nem lesz a NATO tagja, a katonai szövetség ugyanakkor továbbra is minden támogatást megad a támadás alatt álló országnak - ez derült a transzatlanti együttműködésről Budapesten rendezett nemzetközi konferencián. A tanácskozáson - amerikai és európai szakértők mellett - a NATO főtitkárának politikai tervezési igazgatója és a volt ukrán külügyminiszter is felszólalt. A részletekről Szemerkényi Rékát, a konferencia egyik szervezőjének, a Nemzetközi Republikánus Intézetnek a vezető tanácsadóját kérdeztük.
2023. május 30. 07:50 Biztonságpolitikai nagyágyúk Szlovákiában Az ukrajnai háború, annak európai következményei, valamint a globális válság leküzdése a központi témai a pozsonyi Globsec biztonságpolitikai konferenciának. A hétfőtől szerdáig tartó háromnapos tanácskozásra 63 államból összesen 1300 vendég érkezik a szlovák fővárosba.
2023. május 26. 18:55 Budapesten rendeznek konferenciát az euroatlanti kapcsolatokról A transzatlanti együttműködés és értékek új geostratégiai környezet címmel rendez konferenciát Budapesten a Nemzetközi Republikánus Intézet Casper Programja, a Heritage Alapítvánnyal és a Magyarországi Nemzetközi Fejlesztési és Demokratikus Átmeneti Központtal közösen.
2023. május 18. 11:36 A fenntarthatóságról rendez konferenciát a Pázmány Egyetem Május 18-án, csütörtökön.
2023. május 18. 11:06 Magyarországon a türk ombudsmanok színe-java Magyarországon tartja soron következő nemzetközi konferenciáját a Türk Államok Ombudsmanjainak Szövetsége.
2023. május 3. 19:00 Csütörtökön kezdődik a CPAC Hungary 2023, Orbán Viktor is beszédet mond Csütörtökön és pénteken második alkalommal rendezik meg a konzervatív konferenciát. Szánthó Miklós, a CPAC Hungary-t szervező Alapjogokért Központ főigazgatója szerint az esemény jó alkalom lesz arra, hogy még többen és még mélyebben megértsék a magyar békepárti álláspontot.
2023. március 19. 12:00 Ennyi ivóvíz hiányzik majd 2030-ra Vízkrízisre kell készülni: az évtized végére a kereslet 40 százalékkal haladja majd meg a kínálatot szakértők szerint.
2023. március 13. 15:14 Gulyás Gergely: Magyarország lényegesen szabadabb a nyugat-európai országoknál A kancelláriaminiszter szerint erre a médiaviszonyok egyértelmű bizonyítékot jelentenek. Erről is beszélt az "Igazságháborúk II." konferencián.
2023. február 20. 17:19 Csiki-Varga Tamás: a nyugati szövetségesek Ukrajna önvédelmében látják a békét A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa elmondta: a müncheni biztonságpolitikai konferencián a ukrajnai háború mellett a kémballonok ügyét is tárgyalták.
2023. február 19. 12:59 Az amerikai külügyminiszter és a külügyekért felelős kínai államtanácsos Münchenben tárgyalt A Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia (MSC) szünetében tárgyalt egymással szombaton Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Vang Ji kínai államtanácsos, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója - közölte egy magas rangú amerikai külügyi vezető.
2023. február 16. 17:03 Fontos bejelentéseket tett Lantos Csaba Nem fog emelkedni idén sem az áram, sem a gáz, sem a távhő rezsicsökkentett lakossági ára, és a rendszerhasználati díj sem – jelentette be az MVM energetikai konferenciájának nyitó előadásában az energiaügyi miniszter, aki új gázerőművekről, 52 új földgázkútról, a paksi üzemidő-hosszabbításról is beszélt.
2023. február 9. 20:03 Koltay András: a hagyományos hatósági eszköztár egyre kevésbé hatékony A szabályozás és a felügyelet területén új fellépést, az egyéni és vállalkozói szabadság, valamint a nemzeti érdek védelmét vállalja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új stratégiája, amelyet a szervezet elnöke mutatott be Budapesten, az NMHH évnyitó konferenciáján.
2023. február 8. 17:35 Szivárogtatási vád Magyarország ellen - visszakozott a vádaskodó EP-képviselő A Magyarországot elítélő jogállamisági jelentés egyik élharcosa, a zöldpárti francia EP-képviselő Gwendoline Delbos-Corfield korábban egy konferencián azt állította, hogy a magyar titkosszolgálatok az oroszoknak szivárogtatnak. Később visszakozott, és azt mondta, pontatlanul fogalmazott, amikor a szivárogtatást említette, amellyel kapcsolatban semmiféle bizonyítéka nincs.
2022. december 28. 18:00 Kirekesztődik Oroszország a világ biztonságpolitikai eszmecseréjéből Az Ukrajna ellen indított háború miatt nem hívják meg az orosz kormányt a világ legrangosabb nemzetközi biztonságpolitikai fórumára.
2022. november 15. 09:45 Jelentős, egyben sok kérdést felvető mérföldkő a bolygónk történelmében A világ népessége kedden átlépte a 8 milliárdot - közölte az ENSZ a honlapján. A nemzetközi szervezet szerint ez "fontos mérföldkő az emberi fejlődésben", és az éppen most zajló COP27 konferencia idején emlékeztet "a bolygónkról való gondoskodás iránti közös felelősségünkre".
2022. november 11. 20:13 A fenntarthatóság volt a téma Budapesti Metropolitan Egyetem konferenciáján A fenntarthatóság a világ egyik legégetőbb kérdése, és ebben óriási a felsőoktatás felelőssége: rajta múlik, milyen szakemberekre számíthat a világ – hangzott el a Budapesti Metropolitan Egyetem saját szervezésű TEDx konferenciáján. A nemzetközi rendezvény generációkon átívelő témákkal és előadókkal a fenntarthatóság legfajsúlyosabb kérdéseit járta körül.
2022. október 19. 16:23 Varga Mihály: kedvezőbb a kép, mint gondolhatnánk Helyes gazdaságpolitikával elkerülhető a recesszió – mondta a Portfolio Budapest Ecomomic Forumán a pénzügyminiszter. Varga Mihály azt is közölte, hogy a romló környezet ellenére is biztosított Magyarország finanszírozása.
2022. október 14. 14:40 Stumpf István: Európában "paradigmatikus fordulatok vannak készülőben" A Közigazgatás-fejlesztés 2010-2030 alcímű tanácskozáson szólalt fel mások mellett az egykori kancelláriaminiszter.
18:23 Ládacsapda a megoldás, de nem tudni, hová kellene tenni – új információk a Budapesten kóborló vadállatról