Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.71
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Unsplash

Rágcsálók miatt mehet csődbe az internetszolgáltató

A céget megmenthette volna egy beruházó, az üzlet azonban meghiúsult a rágcsálók által okozott károk miatt az infrastruktúrában.

Csődeljárást kezdeményeztek London egyik internetszolgáltatója ellen, a G. Network ellen – írja a The Telegraph híradása nyomán a hvg.hu.

A cég 25 ezer ügyfél számára biztosít internetet, többnyire optikai kábelen keresztül, ám gondok támadtak az üzlettel, és a társaságnak 300 millió fontos, azaz mintegy 132,2 milliárd forintos tartozása halmozódott fel. A csődtől a Community Fibre nevű cég menthette volna meg a G. Networkot, amely már fontolgatta a vállalat felvásárlását, ám az utolsó pillanatban végül elállt az üzlettől. Az indok egyszerű: a rágcsálók.

Kiderült, hogy a G. Network kábelrendszerét jelentősen megkárosították az egerek és patkányok, ugyanis biológiailag lebomló burkolatot használt a kábelekhez, ami viszont vonzza a kártevőket.

Graeme Oxby, a Community Fibre vezetője szerint a vizsgálat során kiderült, hogy nagyon sok helyen hibásodott meg emiatt az optikai kábelhálózat, amit költséges lenne javítani, így a cég inkább elállt a felvásárlástól.

A kábelek elvágás elleni védőrétege sem jelentett gondot a kisemlősök fogainak, könnyen átrághatják ugyanis ezeket, és aztán felhasználhatják fészekrakáshoz. Ráadásul a lebomló burkolathoz szója- vagy kukoricaalapú anyagokat használnak, ami vonzó táplálékforrást jelent a rágcsálók számára.

Az pedig már csak a hab a törtán, hogy a cég kábeleinek jelentős része a járdák, útburkolatok alatt található, ez pedig rettentő költségessé teszi a javítást, nem is beszélve a csere miatt kialakuló torlódásról. Így hát továbbra is kérdéses marad a szolgáltató jövőre – jegyzi meg a lap.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Egy másik fideszes miniszternek is dolgozott Feledy Botont

Egy másik fideszes miniszternek is dolgozott Feledy Botont

Azonnali hatállyal menesztette a Külügyminisztérium a Magyar Külügyi Intézet augusztusban kinevezett vezetőjét, Feledy Botondot, miután kiderült, hogy cégei korábban több tízmillió forintot kaptak az előző kormány minisztereitől. A külpolitikai elemző Lázár János és Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott, többek között az Epstein-aktákról és a befagyasztott orosz vagyonokról írt elemzéseket. A megbízások egy része egy olyan állami közvetítőcégen keresztül valósult meg, amely ellen a jelenlegi kabinet az elmúlt hónapokban már büntetőfeljelentést tett - írja a 444.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×