2018. november 3. 19:15 Nagy győzelemmel hangolt az EL-re a Vidi A címvédő MOL Vidi FC négygólos győzelmet aratott a Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában. Ismét kikapott a Diósgyőr és a Haladás.
2018. október 11. 15:24 11,7 milliárd forintért kap stadiont a Honvéd A Honvéd klubtulajdonosa szerint a 8200 ülőhelyes aréna olcsón épül meg, 2020 nyarán adhatják át.
2018. szeptember 29. 19:35 Kikapott a Honvéd Felcsúton A Puskás Akadémia nyert a Honvéd ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójában. A második helyezett kispestiek immár három bajnoki találkozó óta nyeretlenek. A hajrában mentett pontot az MTK, fordítani tudott a Debrecen, míg Horváth Ferenc bemutatkozása nem sikerült jól Szombathelyen.
2018. szeptember 7. 17:51 Nagy stadionkörkép Székesfehérvártól Kisvárdáig Hiába jutott be az Európa Ligába a Vidi FC, a székesfehérvári stadion nem készült el az augusztus végi határidőre. A bajnok talán ősszel hazatérhet, de a Honvéd stadionját még csak most kezdik bontani, a Vasas jövőre költözhet, az új Puskás-arénára még jövő novemberig várni kell.
2018. augusztus 28. 13:21 Máris távozott a Honvédtól Vadócz Kevesebb mint két hónappal azután, hogy a Budapest Honvédhoz szerződött, máris távozott a labdarúgócsapattól Vadócz Krisztián.
2018. augusztus 24. 06:23 Stadionkörkép Kisvárdától Fehérvárig Még zajlik az új Puskás Ferenc Stadion, továbbá a Vidi és a Vasas arénájának építése. A kispesti Bozsik Stadion bontása ősszel kezdődik. A közelmúltban adták át a Kisvárda létesítményét.
2018. július 29. 21:06 Száz százalékos maradt a Ferencváros és a Honvéd A Ferencváros és a Budapest Honvéd maradt százszázalékos a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulóját követően.
2018. július 17. 20:13 Gólparádéval jutott tovább a Honvéd A Budapest Honvéd bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjé második fordulójába, mivel a 2-1-re elveszített első mérkőzés után a keddi, hazai visszavágón 4-0-ra legyőzte a macedón Rabotnicki Szkopje csapatát.
2018. június 20. 12:27 Alaposan belehúzott a Fradi A Ferencváros az izraeli Maccabi Tel-Aviv, az Újpest FC az azeri Neftci, míg a Budapest Honvéd a macedón Rabotnicki együttesét kapta ellenfélül a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében a szerdai sorsoláson.
2018. május 10. 18:50 Súlyos büntetést kapott a Diósgyőr A Diósgyőri VTK-nak egymillió forintot kell fizetnie a múlt hétvégi stadionavatón történtek miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának döntése nyomán.
2018. február 24. 08:17 Rangadóval indul a futballtavasz A listavezető Ferencváros és a címvédő Budapest Honvéd összecsapása lesz a csúcspont a labdarúgó OTP Bank Liga tavaszi szezonjának szombati nyitányán.
2018. január 30. 19:13 E-sport akadémiát indított a Honvéd Ünnepélyes keretek között, szimbolikusan egy számítógép bekapcsolásával megkezdte működését a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia.
2017. december 10. 22:25 Megvan a Honvéd új edzője Supka Attila lesz a bajnoki címvédő Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője.
2017. december 9. 20:30 Győztes meccs után rúgták ki a Honvéd holland edzőjét A Budapest Honvéd menesztette vezetőedzőjét, a holland Erik van der Meert.
2017. november 25. 18:16 Nem hibázott a Videoton, gálázott a Loki Az éllovas Videoton szombaton mindkét félidőben egy gólt szerezve magabiztosan legyőzte a Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában.
2017. november 20. 16:49 Nagy bejelentést tett Baji Balázs Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes atléta a Budapesti Honvéd SE színeiben folytatja pályafutását.
2017. november 19. 14:16 Megszólalt a hatalmas potyagól után a Honvéd kapusa Gróf Dávid bocsánatot kért, amiért nem tudta védeni az újpesti Windecker József lövését a szombati bajnokin.
2017. november 18. 18:30 Az év potya gólja Újpesten - videó Gróf Dávid alighanem a labdarúgó NB I idei szezonjának legkínosabb gólját kapta Újpesten.
2017. november 15. 16:21 Szexuális visszaéléssel vádolhatnak egy, a Honvéd akadémiáján dolgozó tanárt Megjelent egy rövid közlemény az ügyben a klub honlapján is.
2017. november 11. 20:55 Férfi vízilabda ob I - Honvéd-siker a halasztott meccsen A Honvéd biztosan nyert a Tatabánya ellen a férfi vízilabda ob I 6. fordulójából mostanra halasztott mérkőzésen szombaton.
06:26 „Csak ússz tovább, csak ússz tovább” – ismételgette magának a családja életéért küzdő 13 éves fiú