Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Alaposan belehúzott a Fradi

A Ferencváros az izraeli Maccabi Tel-Aviv, az Újpest FC az azeri Neftci, míg a Budapest Honvéd a macedón Rabotnicki együttesét kapta ellenfélül a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében a szerdai sorsoláson.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában tartott eseményen az is kiderült, hogy a kispesti és ferencvárosi csapat hazai pályán, míg az újpesti idegenben kezd július 12-én. A visszavágókat egy héttel később rendezik.

Az erőviszonyok alapján a legnehezebb dolga az NB I-ben ezüstérmes Ferencvárosnak lesz, ugyanis az izraeli bajnokságban második Makkabi Tel-Aviv az elmúlt három idényben egyszer a Bajnokok Ligája, kétszer pedig az Európa Liga csoportkörében szerepelt. A tel-avivi gárda eddig egyszer találkozott magyar klubbal, öt éve kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel búcsúztatta a Győri ETO-t a BL-selejtezőben. A Ferencváros a második fordulóban valószínűleg a szerb Radnicki Nis csapatával találkozna, amely az előselejtezőben érintett andorrai Sant Juliával vagy a máltai Gzira Uniteddel csap össze az első körben.

A kupagyőztes lila-fehérek olyan riválist kaptak, amely hat éve még a Bajnokok Ligája csoportkörében három döntetlent ért el, ugyanakkor öt éve nem jutott ki a nemzetközi porondra. A bakui Neftci még sosem találkozott magyar klubbal, s ezúttal bajnoki bronzérmesként vívta ki az EL-szereplés jogát. A párharc továbbjutója a 2. fordulóban a sorozatot

2014 és 2016 között egymás után háromszor megnyerő spanyol Sevillával találkozik.

A riválisok közül a legkevésbé jelentős nemzetközi eredményekkel a bajnoki negyedik kispestiek ellenfele, a macedón pontvadászatban bronzérmes Rabotnicki rendelkezik, amely még egyik sorozatban sem jutott el a csoportkörig. Ugyanakkor a magyarok számára fájó emlék, hogy 2006-ban 5-2-es összesítéssel búcsúztatta a Debrecent a BL-selejtezőben. Amennyiben a Honvéd továbbjut, a második körben az azeri Qabala, vagy a luxemburgi Progres Niederkorn vár rá.

A főtáblára kerüléshez négy párharcot kellene nyernie mindhárom fővárosi csapatnak.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×