Infostart.hu
eur:
375.96
usd:
318.64
bux:
127156.16
2026. február 25. szerda Géza

E-sport akadémiát indított a Honvéd

Ünnepélyes keretek között, szimbolikusan egy számítógép bekapcsolásával megkezdte működését a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia.

A sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitón Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke úgy fogalmazott, néhány éve egy e-sport akadémia létrehozása nagyon távoli gondolatnak tűnt, de mostanra megérett az idő arra, hogy egy nagy múltú sportegyesület keretein belül is legyen létjogosultsága egy ilyen intézménynek.

"Az a célunk, hogy az eddig otthon játszó fiataloknak mi, korábbi vagy jelenlegi élsportolók át tudjuk adni azt a tudást, amit a mentális és a fizikai felkészítésről magunkba szívtunk karrierünk alatt" - fogalmazott a sportvezető. Hozzátette, az e-sportban egy-egy verseny alkalmával nyolc-tíz órán keresztül kell koncentrálniuk a játékosoknak, ehhez pedig tökéletes felkészültség szükséges.

Simicskó István honvédelmi miniszter, a BHSE elnöke kifejtette: az a céljuk, hogy az akadémiára jelentkezők az olykor egész napos gyakorlás mellett a Honvéd megújuló létesítményeiben színvonalasan sportolhassanak is.

"Szeretnénk a fiatalokat formálni, a jóra nevelni, ehhez pedig a jellemüket, a lelküket és a fizikumukat is pallérozni kell"

- jelentette ki. A miniszter emlékeztetett arra, hogy nem a Honvéd az első a nagy egyesületek közül, amely létrehozza a maga e-sport részlegét, hiszen ezt megelőzően az MTK-nál és a DVTK-nál is alakult ilyen szakosztály.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőbeszédében hangsúlyozta, három gyermekén keresztül a saját környezetében látja, az e-sport mennyire beköltözött az otthonokba.

"Az egész világban rendkívül népszerű az e-sport, az egyes versenyeken stadionokat töltenek meg a nézők, éppen ezért örülök, hogy a Honvéd felismerte az ebben rejlő lehetőséget és elkezdtek foglalkozni ezzel az ágazattal is. A családoknak biztonságot ad, hogy el tudják engedni e-sportolni a gyerekeiket" - mondta az államtitkár.

Hozzátette,

március elsején a BOK Sportcsarnokban megrendezik a magyarországi e-sport első nemzetközi eseményét.

A névadó szponzor Lenovo részéről Lukács Anita ügyvezető igazgató megtisztelőnek nevezte a Honvéddal való közös munkát, s elmondta, nagy örömmel támogatták a kezdeményezést.

Az akadémia hivatalos megnyitója után a Honvéd egykori és jelenlegi sportolói közül Szivós Márton vízilabdázó, Kovács Katalin kajakozó, Baji Balázs gátfutó, valamint Imre Géza párbajtőrvívó a média képviselőivel mérkőzött meg az egyik legnépszerűbb online játékban a most átadott edzőteremben.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

A washingtoni Capitoliumban magyar idő szerint szerda hajnalban tartott elnöki évértékelőn visszatérő elem volt a normalitás és a közbiztonság hangsúlyozása, amit Donald Tump szerint ő maga képvisel a leghatékonyabban – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Az Amerika-szakértő kitért arra is, miért nyúlna vissza a régi idők egyik nagy vívmányához az elnök a vámpolitikában, továbbá a novemberi félidős választások igazi tétje is szóba került.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Április 12. piros zászlós nap lesz a piacok számára

Április 12. piros zászlós nap lesz a piacok számára

Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy folytathatja-e a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a kamatvágásokat, és ha igen, annak mikor és milyen csatornákon keresztül lehet hatása a hitel- és betéti kamatokra, illetve a forint árfolyamára? Mindez azért is különösen fontos, mert a következő hónapok kifejezetten izgalmasnak ígérkeznek a pénzpiacokon: április 12-re például egészen biztosan figyelnek a befektetők.Vendégünk Virovácz Péter, az ING Bank elemzője. Az adás második részében az MNB kamatvágásának ingatlanpiacra és az ingatlanfejlesztésre gyakorolt hatását elemeztük, hiszen ez a szektor is érzékeny a trendváltozásra. Gulyás Veronikával a Portfolio Pénzügy rovatának elemzőjével ezeket a lehetséges hatásokat tekintettük át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×