Infostart.hu
eur:
376.46
usd:
319.36
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Gólparádéval jutott tovább a Honvéd

A Budapest Honvéd bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjé második fordulójába, mivel a 2-1-re elveszített első mérkőzés után a keddi, hazai visszavágón 4-0-ra legyőzte a macedón Rabotnicki Szkopje csapatát.

A mérkőzést az európai szövetség (UEFA) öt évvel ezelőtti büntetése miatt zárt kapuk mögött, nézők nélkül rendezték. A kispestiek múlt szerdán 2-1-re elveszítették a párharc első meccsét idegenben, ezért a visszavágón rendkívül motiváltan léptek pályára, és ez az eredményben is gyorsan megmutatkozott.

Supka Attila vezetőedző hétfőn elmondta, a szkopjei meccs előtt azt tervezték, hogy mélységi beindulásokkal megbontják ellenfelük védekezését, de mivel nem sikerült megvalósítaniuk, ezen feltétlenül javítaniuk kell. Ennek megfelelően a hazaiak már az első percekben nyomás alatt tartották a Rabotnicki kapuját, és Holender Filip előbb egy labdaszerzést, majd Gazdag Dániel passzát követően talált a hálóba (2-0) mélységi beindulás után.

A 29. percben a román Marius Avram játékvezetőnek kificamodott a bokája, hordágyon kellett levinni a pályáról, ezért feladatát honfitársa, Iulian Calin vette át.

Az első félidő hajrája a korábbi időszaknál némileg kiegyenlítettebb volt, de a vendégek nem tudtak szépíteni.

A 62. percben a kolumbiai Sebastián Herera a tizenegyes-pontnál buktatta a ziccerben lévő Danilót, ezért a bíró kiállította, a megítélt büntetőt pedig a sértett magabiztosan értékesítette. Emberhátrányban nem volt számottevő esélye a macedón együttesnek, és a hajrában a brazil Danilo egy szép szóló végén akcióból is eredményes volt, így csapata magabiztos sikerrel jutott tovább.

A kispestiekre a második körben az azeri Qabala vagy a luxemburgi Progres Niederkorn vár. A párharc első meccsét a luxemburgiak idegenben 2-0-ra megnyerték, a visszavágót csütörtökön rendezik.

Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Kétéves csúcsot döntött a forint a zlotyval szemben, ami arra utal, hogy a régiós devizákkal szemben is képes erőt mutatni a hazai fizetőeszköz. Szerdán a forintnak – és általában feltörekvő piaci devizáknak – a megnőtt kockázatvállalási kedv is kedvezett, délutánra azonban ennek ellenére azt láthatjuk, hogy gyengül az árfolyam a két fő devizapárban. Közben megérkeztek az USA-ból az adatok a munkanélküli-segély kérelmekről, amik a munkaerőpiac stabilizálódásáról árulkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×