2023. október 30. 09:40 Kutatók: összefügghet az autizmus és a szinesztézia Igaz, hogy a szinesztézia ritka és lenyűgöző, ugyanakkor rettenetes is lehet.
2023. augusztus 16. 05:00 Genetika, akaraterő, túlevés – Mi befolyásolja leginkább a túlsúlyt? A testsúly meghatározásában fontos szerepük van az agyi folyamatoknak, ugyanis kutatók kiderítették, hogy legalább 1500 különböző gén kapcsolódik testünk tömegéhez.
2023. március 17. 09:59 Forradalmi módszert mutatott be Szeged a rokonság kimutatására Az eljárást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai az MKI Archeogenetikai Kutatóközpontjával együttműködve fejlesztették ki.
2023. január 17. 22:56 A rendszeres alkoholfogyasztók fogékonyabbak lehetnek az internet- és játékfüggőségre is Szerhasználatra és addiktív viselkedésre is hajlamosító géneket és génvariánsokat azonosított egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE és a Semmelweis Egyetem vezetésével. A felfedezés nemcsak a korábbi eredményeket erősíti, miszerint a függőség genetikai meghatározottságú lehet, hanem azt is, hogy egyes gének egyszerre többfajta szenvedélybetegség kialakulásához is hozzájárulhatnak.
2022. november 19. 08:00 A Magyarságkutató Intézet azonosította a Hunyadiak és a Corvinok genetikai örökségét Magyar-horvát nemzetközi kutatásban, a Magyarságkutató Intézet vezetésével archeogenomikai vizsgálatokkal határozták meg a Hunyadi-leszármazottak genetikai származását - közölte a Magyarságkutató Intézet pénteken.
2022. október 3. 21:02 A friss Nobel-díjas megmutatta, mennyi neandervölgyi él bennünk Svante Pääbónak sikerült összeállítani a régen kihalt emberfélék teljes genomját.
2022. július 30. 16:00 A veleszületett szívbetegségeket gyógyítaná egy új, DNS-módosító oltás A DNS újraírásával hat a vakcina, melyet brit, amerikai és szingapúri tudósok fejlesztenek közösen.
2022. június 5. 15:02 Aki magasabb, azt jobban veszélyeztetik ezek a betegségek Akár magas, akár alacsony legyen valaki, pusztán testmagassága miatt bizonyos típusú megbetegedésekre nagyobb az esélye egy amerikai kutatás szerint.
2022. április 4. 06:15 Rekonstruálták az emberiség egyik leggyorsabb, Magyarországon véget ért vándorlását Az avarok néhány év alatt több mint 5 000 kilométert tettek meg Mongóliától a Kaukázusig, majd további tíz év múlva a mai Magyarország területén telepedtek le. Ez a migráció az emberiség történetének egyik leggyorsabb, nagy távolságú vándorlása, amely az ősi DNS-nek köszönhetően most rekonstruálhatóvá vált - derült ki az avar kori elit genetikai kutatásának legújabb eredményeit bemutató tanulmányból.
2022. január 14. 18:20 Egy új felfedezés ott segíthet, ahol magas az oltásszkeptikusok aránya Lengyel tudósok olyan gént fedeztek fel, amely szerintük több mint kétszeresére növeli a súlyos Covid-19 súlyos betegség kockázatát. Mindez segíthet azonosítani a különösen veszélyeztett embereket.
2021. október 19. 19:51 Koronavírus: genetikailag ellenállók után kutatnak A kutatók már most azonosítottak több mint 400 lehetséges résztvevőt.
2021. szeptember 14. 20:12 Egy réges-régen kihalt állatfaj feltámasztásán dolgoznak Egy biogenetikai kutatással foglalkozó cég, a Colossal 15 millió dollárt gyűjtött össze a mamutok újbóli életre keltéséhez. A tudósok szerint hat éven belül már jöhetnek is az első borjak, amelyeknek a klímaváltozás elleni harcban is szerepet szánnának.
2021. március 24. 09:26 Magyar orvosi bravúr: új kezet kapott a hároméves ikerpár – videó Több orvosi szakterület összehangolt csapatmunkájának köszönhetően kapott esélyt egy budapesti ikerpár. A két kisfiú egy ritka genetikai betegséggel, Apert-szindrómával született.
2021. február 23. 08:43 Találtak egy genetikai okot, ami súlyos Covid-19 betegséghez vezet Az egyes pácienseknél a betegség lefolyását és súlyosságát nagyban befolyásolja az emberi immunrendszer és a SARS-CoV-2, vagyis az új típusú koronavírus közötti interakció.
2020. december 4. 14:16 Tisztult a kép: több mint 270 magyarországi vírusváltozat genetikai térképe készült el Összehasonlítottak tavaszi és őszi mintákat, számos érdekes dolog kiderült. Az eredményekből kirajzolódik a vírus terjedési lánca és előrevetíthetik a tudósok a vakcinák hatékonyságát is.
2020. november 14. 16:50 Koronavírus: egy alapkérdésre kaphatunk választ hamarosan Ezer covidos beteg bevonásával vizsgálja a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem, hogy befolyásolja-e az egyének genetikai háttere, mennyire súlyos lefolyású náluk a betegség – mondta az InfoRádiónak a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese.
2020. november 5. 16:05 Kiderül, hogyan aktiválja és hallgattatja el a géneket a koronavírus A koronavírus okozta betegség lefolyásának genetikai hátterét vizsgálja ezer páciens bevonásával a szegedi és a pécsi egyetem – tájékoztatott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága csütörtökön.
2020. november 1. 15:57 Bizonyíték jött a "genetikai csodafegyver" bizonyos alkalmazásai ellen Emberi embriók hibás DNS-ének kijavítását célzó laboratóriumi kísérletek megmutatták a genetikai olló alkalmazásának a kockázatát és azt, hogy a tudósok miért tartják nem biztonságosnak az ilyen próbálkozásokat.
2020. július 19. 20:10 Ritka, súlyos betegség okát derítették fel magyar kutatók Magyar kutatók vezetésével, több mint egy évtizeden át tartó genetikai nyomozással jutott el egy nemzetközi kutatócsoport egy család férfitagjait három generáció óta sújtó kórkép eredetéhez. Az eredmények annak megértésében is segíthetnek, hogy miként kezelik az emberi sejtek az örökítőanyagban található, genetikai kódon túli információkat.
2020. május 30. 09:38 Újabb információk a vérplazmával kezelt magyar betegekről Négyen kapnak ilyen kezelést, és úgy tűnik, hatásos. A Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója más terápiákról is beszélt.
21:29 Brüsszel, Kijev, kiutasítás, szolidaritási hozzájárulás, Pázmány Campus – a nap legfontosabb hírei
21:24 34 év és 34 millió forint az átlag: már 22 ezer hitelt folyósítottak az Otthon Start programban