Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Nyitókép: rendőrség/ügyészség

Áramütés ért egy óvodás kislányt

A fenntartó követett el mulasztást.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 48 éves nővel szemben, aki óvoda-üzemeltetőként nem burkoltatta be a hűtő-fűtő elektromos berendezéseket, és emiatt egy óvodás áramütést szenvedett.

A vádirat szerint a nő egy óvodát fenntartó és működtető cég képviselője volt. Az óvodának üvegfalai voltak, így a helyiségekben a hűtő-fűtő berendezéseket a fal előtt, a földön kellett elhelyezni, így azok villamos csatlakozása hozzáférhető volt. A vádlott kapott a szakemberektől észrevételeket arra, hogy a készülékeket burkolni szükséges, ezeket azonban figyelmen kívül hagyta. A kivitelező árajánlatot is adott faburkolásra, de a nő ezt nem fogadta el, és a biztonságos használatot szolgáló burkolást mástól sem rendelte meg.

A cégvezető tudta azt is, hogy – bár az óvoda szervezeti és működési szabályzata szerint az épületben működő elektromos berendezésekhez a gyermekek nem férhetnek hozzá – az óvodai helyiségekben a kisgyermekek az elektromos készülék mögé be tudnak menni.

A dolgozók dobozokkal, párnákkal és székekkel igyekeztek megakadályozni azt, hogy a gyermekek a nyitott villamos csatlakozású hűtő-fűtő gépek mögé kerülhessenek. A kisgyerekek az óvónők figyelemfelhívása ellenére időnként mégis bebújtak a készülékek mögé, vagy a játékaikat bedobálták.

Az óvónők többször jelezték a veszélyes helyzetet, a nő viszont nem tett semmit.

2017 májusában egy kislány bebújt az egyik hűtő-fűtő készülék mögé, ahol hozzáért a burkolatlan csatlakozóhoz, melynek következtében 8 napon túli sérüléseket okozó áramütést szenvedett.

A balesetre azért került sor, mert a munkavédelmi szabályokért is felelős cégvezető nem tartotta be a rá vonatkozó foglalkozási szabályokat.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a nőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést indítványoz a vádiratban.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×