2024. december 19. 11:45 Szomorú történetről számolt be a házomlásban megsérült balerina "Itt, ezen a ponton lett elegem!" – írta szerdán a közösségi oldalán Tóth Nikolett, a terézvárosi házomlás súlyos sérültje.
2024. december 18. 13:13 Vádat emeltek a tavaly kilőtt „svájci farkas” ügyében Természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik múlt év áprilisában részt vettek a Svájcból Magyarországra vándorolt, M237-es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
2024. december 17. 12:05 Szexpartner hirdetést adott fel exéről a csalódott nő A bosszúhoz az ötletgazda a nő barátnője volt. Most mindketten személyes adattal való visszaélés vádjával kell, hogy szembenézzenek.
2024. december 16. 15:18 Az még hagyján, hogy kábítószerrel seftelt a bv-s házaspár – videó A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt letartóztatta a közelmúltban őrizettbe vett büntetés-végrehajtási dolgozót és három társát, egyikük esetében pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el.
2024. december 13. 16:08 Fejlemény Till Tamás gyilkosának ügyében A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indítványozza a Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását.
2024. december 12. 16:33 Körözték, majd elfogták Till Tamás gyilkosát, az ügyészség szerint nem évült el a tette Egymást érték az események az ügyben csütörtök délután.
2024. december 10. 12:01 Milliárdokat "raktak zsebre", meglett az eredménye Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség nyolc férfi ellen, akik fiktív cégláncolatokon keresztül sajtokkal üzleteltek, miközben több mint egymilliárd forint hiányt okoztak a költségvetésnek.
2024. december 9. 11:05 Nem volt elég a kalapácsos támadás, autóval is nekiment haragosának Az áldozat és az elkövető gyerekkoruk óta ismerik egymást, egy adásvétel miatt mérgesedett el a viszonyuk annyira, hogy az egyik a másik életére tört.
2024. december 5. 14:04 Bántalmazta tanárát egy 15 éves fiatal, a Győri Járási Ügyészség döntött a büntetésről A Győri Járási Ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott egy nyolcadikos tanulóval szemben, aki az iskolaudvaron bántalmazta a tanárát.
2024. december 4. 06:39 Saját magát dobta arcon egy jókora kődarabbal a kocsitolvaj – videó A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott egy 32 éves tolvaj ellen. A férfi egy éjjel több autót feltört, illetve megpróbált feltörni. Az egyik autó ablaküvegére dobott kődarab azonban visszapattant az arcára.
2024. november 26. 10:06 Tagadott a gyereket felrúgó karateedző - kiderült, hol tart most az ügy Még várni kell az előkészítő ülésre.
2024. november 26. 09:41 Így fogták el a marihuánát és kokaint áruló rendőrt - videó A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított rendőrt, aki kannabiszt és kokaint árult.
2024. november 21. 04:20 Bedrogozva, begyógyszerezve ment a forgalomból kivont kocsival A 44 éves salgótarjáni férfi gyógyszerek és más bódító hatású anyagok hatása alatt állt, a járőröknek hamar feltűnt a zavart viselkedése.
2024. november 20. 12:41 Szexuálisan kizsákmányolt egy tinédzser lányt egy nyíregyházi férfi A vádirat szerint a férfi különböző szívességekért, pénzért és más ajándékokért szexuális szolgálatot várt el cserébe, és a kiskorú lány prostitúcióját is segítette. Végül erőszakossá is vált.
2024. november 20. 09:07 Lehallgatókészülékeket rejtett gyermeke ruháiba, hogy kémkedjen felesége után - fotók A Kecskeméti Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi a gyermek ruhájába rejtett lehallgatókkal igyekezett kifürkészni a kapcsolattartás alatt a gyerek és az anyja között lezajló beszélgetéseket.
2024. november 19. 12:50 Lánynak álcázta magát az interneten, súlyos ügy lett belőle A Kazincbarcikai Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki az interneten álprofillal, magát 14 éves lánynak kiadva szerzett kiskorú lányoktól pornográf tartalmakat.
2024. november 14. 16:33 Fejlemény az óbudai utcai verekedés ügyében A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádirata alapján a kerületi bíróság büntetővégzésében felfüggesztett börtönt szabott ki arra a két, 24 éves férfira, akik társaikkal együtt egy szalagavató után bulizó fiatalokból álló társaságra támadtak.
2024. október 30. 12:46 Vizsgálatot indít a választások „feltételezett meghamisítása” miatt a grúz ügyészség A grúz ügyészség szerdán bejelentette, hogy vizsgálatot indít a parlamenti választások eredményének „feltételezett meghamisítása” miatt, és beidézte az ország elnökét, hogy részletezze a csalás vádját a szavazás győztesének kikiáltott kormánypárttal szemben.
2024. október 29. 06:39 Az ügyészség közbelépett, nem kap jóvátételt az Árpád-hídi mercedeses ámokfutó A kerékpárost halálra gázoló kocsiba csapódott egy másik autó, annak a sofőrje szeretett volna szabadulni a büntetőeljárásból, de az ügyészség ezt nem támogatta.
2024. október 28. 14:45 900 millió forintnyi áfát tüntettek el Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ügyészségnek egy személybiztonságra, takarításra és mosásra szakosodott budapesti bűnözői csoport 22 tagja ellen, akik mintegy 900 millió forint áfát csaltak el a hatóság napokban befejeződött nyomozása szerint.