Infostart.hu
eur:
377.65
usd:
323.92
bux:
0
2026. április 9. csütörtök Erhard
M. Richárd elsőrendű vádlott az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2019. július 5-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

M. Richárd: gyorsítottam az ütközés előtt

Elismerte a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken tartott tárgyalásán a Dózsa György úti balesetben megvádolt M. Richárd, hogy a két ember halálával végződő ütközés előtt gyorsított járművével.

A baleset utáni tanúkénti kihallgatásán még azt mondta, hogy lassított az ütközés előtt, de pénteki vallomása szerint azóta átgondolta a történteket.

Azt mondta, gázt adott, így akarta elkerülni az ütközést, és a kormányt is elrántotta jobbra, reagálva az elé kanyarodó autóra.

Úgy vélte, hogy igazából érdektelen az ütközés előtti sebessége, mert a másik autó szabálytalanul, a záróvonalat átlépve kanyarodott elé.

A pénteki tárgyaláson meghallgatott műszaki szakértő szakvéleménye szerint érdemben nem volt lehetősége a másik autó vezetőjének reagálni a kereszteződéshez nagy sebességgel érkező Mercedesre. Emellett, ha a Mercedes vezetője - M. Richárd - az ütközés előtt nem gyorsít, hanem lassít, akkor alacsonyabb sebességnél történik az ütközés, nem pedig 125-130 kilométer/órával.

A szakértő szerint ha valóban gyorsított az ütközés előtt a vádlott, akkor az legfeljebb 2-3 kilométer/órás változást okozott a Mercedes sebességében.

A másik autó vezetője, a per harmadrendű vádlottja a pénteki tárgyaláson azt mondta, ismeri a baleset helyszínét, hetente két-háromszor járt arra. A balesetre nem emlékszik, csak arra, hogy elhagyják a Hősök terét, majd a tűzoltók kihúzzák az autóból. Hozzátette: ő mindig használja a biztonsági övet, mert az autó jelez, ha nincs bekapcsolva. Azt azonban nem figyelte, hogy a hátsó ülésen utazó utas használta-e az övet. A műszaki szakértő erre reagálva megjegyezte: nem volt nyoma, hogy a baleset során működött volna a sofőr biztonsági öve, nem talált "visszatartásra" utaló nyomokat. A per délután az orvosszakértő meghallgatásával folytatódik.

A vád szerint 2017 májusában M. Richárd egy német rendszámú Mercedessel 135-140 kilométer/órás sebességgel haladt Budapesten, a Dózsa György úton, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé kanyarodó személyautóval. Ennek az autónak az egyik utasa a helyszínen, egy másik még aznap a kórházban meghalt, a kocsi vezetője - a per harmadrendű vádlottja - pedig életveszélyesen megsérült. Könnyebben megsérült több járókelő és M. Richárd is.

Az ügyészség szerint mindkét vezető közlekedési szabályokat szegett: M. Richárdnak elsősorban a megengedett sebesség jelentős túllépése róható fel, a másik sofőrnek pedig a szabálytalan kanyarodás és az, hogy a szembejövő forgalomnak nem adta meg az elsőbbséget. Emellett

M. Richárdnak nem volt érvényes vezetői engedélye.

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja M. Richárdot és harmadrendű vádlottként a másik autó vezetőjét.

Egy másik vádpont szerint 2015-ben M. Richárd a Károly körúton egy német rendszámú BMW-vel leszorította a felfestett bicikliúton haladó kerékpárost, és amikor a sértett ráütött a kocsijára, M. Richárd elévágott, fékezett, társával kiszállt a járművéből és azt ordította a kerékpárosnak: "Az életed nem ér annyit, mint a fényezés a kocsin!"

Ezután az elsőrendű vádlott belerúgott a biciklisbe, társa - a per másodrendű vádlottja - pedig arcon ütötte.

Az ügyészség szerint ebben a vádpontban garázdaság és közúti veszélyeztetés állapítható meg. M. Richárd a januári előkészítő tárgyaláson részben elismerte bűnösségét. A 2015-ös cselekménnyel kapcsolatban elismerte a garázdaságot, ami - mint mondta - "butaság" volt, és elnézést kért. A közúti veszélyeztetést azonban vitatta. A két halálos áldozatot követelő 2017-es balesetről szólva pedig azt mondta: "mindenki számára tragédia, őszintén sajnálom az elhunytakat".

Szívbetegség miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság februárban megszüntette M. Richárd letartóztatását, és elrendelte bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróság határozatának kihirdetéséig. A férfit azóta megműtötték.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Példátlan katonai akció ukrán részről, J. D. Vance Budapestről üzent Zelenszkijnek és Putyinnak – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Példátlan katonai akció ukrán részről, J. D. Vance Budapestről üzent Zelenszkijnek és Putyinnak – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az ukrán haderő tavaly brit drónokat használt egy, az oroszok által ellenőrzött Dnyipro-híd megsemmisítésére Herszonban. Az eredetileg lehetetlennek vélt művelet a legelső eset volt a hadtörténelemben ukrán tisztek szerint, amikor harci körülmények között, egy drónok vezette akció keretében robbantottak fel hidat - írja a brit Telegraph. A Budapestet tegnap késő éjjel elhagyó J. D. Vance amerikai alelnök csütörtökön kijelentette: Ukrajna és Oroszország számára sem éri meg, hogy "néhány négyzetkilométeren alkudozzanak", és emiatt folytatódjon a háború. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×